Besötétedett

Kavarog az égben — fehér legyecske; ereszkedik lejjebb — vattapelyhecske. Lefekszik a földre — magas hópaplan.

Csak most vette észre, hogy a hó már nem lassú pelyhekben kavarog, hanem sűrűn esik.
— Mennyi hópehely! — kiáltott föl Táró, és egy kis dalocskát kezdett énekelni, amelyre még gyerekkorában tanította őt a nagymama:

Kavarog az égben — fehér legyecske;
ereszkedik lejjebb — vattapelyhecske.
Lefekszik a földre — magas hópaplan.

A hóesés egyre erősödött, a szél is mind vadabbul fújt, már lélegzetet venni is nehéz volt. Táró pedig csak ment, ment előre, ökölbe szorított kézzel, és közben versenyt kiabált a hóviharral:
— Hé, te fergeteg! Nem győzöl le engem! Látod, megyek egyenesen, nem hátrálok meg!

Mijoko Macutani: Táró kalandjai a hegyek országában, Kántor Péter fordítása
Móra, 1979, 97.