ez egy júliusi vasárnap, nincs konkrét feladat, ütemterv, a gyerekek a mamánál, te kimentél a tóhoz egész napra horgászni, egyedül vagyok. Hagyom, alakuljon ez a nap, ahogy akar. Nincs más dolgom, figyelek, hátha másképp látok valamit, mint eddig. [Azt akarom látni, ami az orrom előtt van.]
Fél tíz múlt, besüt a nap, kávé kell, megszokott érzés. Begyakorolt mozdulatok, nem kell odafigyelni, csak csinálni. Forró vizet engedek, veszek egy nagyobb bögrét, félig töltöm vízzel, egy percre a mikróba teszem, két kanál kávé, kettő barnacukor, kis tej. Aztán jön a többi ismerős szituáció, mint arc-, és fogmosás, öltözés, és ha most itthon lennél, akkor sorban a többi is. Kérdezlek, válaszolsz. Értem, nem értem. Kérdezel, válaszolok. Érted, nem érted. [Elhagysz? Most elhagysz? Ugye nem hagysz el? Hogy hagynálak el, amikor tudod, hogy.] De [beszéljünk inkább a kávéról, most éppen a kávé miatt kellett félbehagyni az előző sort], kiülök az erkélyre, amíg megiszom, nézelődök. Ma nincs körülöttem senki, csak magamat kell megértenem.
A reggeli fehér kenyér, hagyma, paradicsom, kolbász, házi szalonna, sonka. A húst a mamától hozzuk, a faluban már nem sok helyen, de náluk mindig van disznó. [Szerintem a városban túl sok húst esznek az emberek, ráadásul rosszat, nem tudják, milyen a jó, nem érzik a különbséget.] Ezt ő mondja mindig, a nagyanyám, fel is hívom, amikor egyedül vagyok, jobban tudunk beszélgetni. Mesél, csalogat, menjek, rég látott, nézzem meg az új csibéket. Kifejezetten a tojások miatt tartja őket, olyan tojó fajta, de a mostani bagázsból már alig tojik egy-egy, mind le kell vágni, meséli. Úgy szokta, hogy már előző nap felkészíti a lelkét, másnap korán kel, megélezi a kést, mindent előkészít. Mielőtt átvágja a tyúk nyakát, megköszöni a tojásokat és kéri, hogy szép nyugodtan menjen át a másvilágba. Majd lefagyasztja nekem, meglátom, milyen gyönyörű darab hús lesz belőle.
Nekiállok pakolni, rendezem a dolgokat. Ruhák, könyvek, ceruzák, csatok, játékfigurák, rajzok mindenfelé. Szavakat is találok szerteszét, fontos szavakat. Mindenhonnan előkerül egy-egy cetli, Marciír, rákendrolzene, anyagyereknevet. Minden szó egybeírva, szóköz nélkül. [Szerintem nem is fontosak annyira a teljes mondatok és a nagy perspektívák.] A fiam elsős, most tanul írni, megkérdezi azokat a betűket, amiket még nem tanultak. Hogy kell írni a gy-t? Megmutatom neki, egy gé és egy ipszilon, na mindegy, mondja, úgysem fér ki a papírra. Anyakedvesneveszeke. [És itt befejezi, nem mondja tovább. Egyszerűen abbahagyja. A többit találjam ki én.] Szavak nélkül is tudom, mit érez, elég, ha rám néz, vagyis inkább, ahogy néz, ismerem a nézéseit.
Nincs kedvem takarítani, de ha bekapcsolom a zenét, úgy sokkal jobb, kedvem lesz hozzá. Táncolok közben és énekelek. [Szeretek énekelni, ha tehetem, mindig dúdolgatok és ettől előbb-utóbb jókedvem lesz. Néha elszomorodom. De olyankor is dúdolgatok és ettől előbb-utóbb jókedvem lesz, örülök, hogy vagyok, lenni jó.] A youtube-on csináltam egy listát, ide gyűjtöm a kedvenc zenéimet. Minden történethez tartozik egy zene, mint a filmekben. Amikor először nálam aludtál, nem volt se tévém, se rádióm, előtte néhány nappal törtek be hozzám. Nem emlékszem a szavakra, és nem volt zene se, csak a hangok. Szeretem a hangodat.
Meguntam a takarítást. Bekapcsolom a tévét, léptetem a csatornákat, ha valami megtetszik, maradok, ha nem találok semmi érdekeset, kikapcsolom. Megakad a szemem egy férfin. [Reklámkirály, médiasztár, nőkbálványa, szívtipró, alfahím, sosem sír, csak egyszer, dohányzik, mint a gyárkémény, ezerkilencszázhatvannégyben.] Nem lehet őt nem észrevenni. Azt figyelem, hogy csinálja, hogy nem lesz szerelmes abba a fiatal, gyönyörű lányba, aki kinézte magának a férfit egy partyn és aztán nem tágít mellőle. [Szép kislány, rossz kislány, erről a legjobb beszélni, felszabadító érzés, sokan szeretik.]
Hazajönnek a gyerekek, vacsoráznak, megfürdenek, olvasok nekik mesét, hamar elalszanak. A lányom hanyatt fekve, széttárt karokkal, a fiam hason, mindent maga alá gyűrve, összegömbölyödve. Minden este megnézem őket, amikor alszanak. [Az életben nincs olyan, hogy sok, bármi megtörténhet, mint egy börleszkfilmben. Ezt egy olyan férfi mesélte nekem, aki ért a színházhoz. Azt mondta, legyek bátor, írhatok bármit, semmi sem sok, ha emberekről van szó.] Alvás közben más az arcuk, kisimultabb.
Van egy parafatáblám itthon, amire a fontos dolgokat kitűzöm. Egy karácsonyi kép, néhány fesztiválos karszalag, az anyakedvesneveszeke cetli, egy szívrajz, egy lista a terveinkről. És van még egy lista. Január elsején összeírtam, hogy mi az, amitől mindig jó kedvem lesz, és ugye, ha ma ezeket csinálom, akkor az egész év így fog telni. Nevetni, ölelni, fényképezni, jó filmet nézni, zenét hallgatni, írni, olvasni, táncolni, a sorrend mindegy. Odafigyeltem aznap, hogy mindegyik meglegyen. A listáról elég akár egy dolgot csinálni, hogy jó legyen a mai nap, a többi úgyis alakul valahogy, mert hiába [kapkodok a szavak után a sok kezemmel, rendezném a sorokat, de nem tudom, mert csak eddig van meg a történet].
Nem történt ma semmi különös. Kávéztam, reggeliztem, telefonáltam, rendet raktam, zenét hallgattam, filmet néztem, lefektettem a gyerekeket, te is hazaértél, és most itt állok veled az erkélyen. [Semmi baj nincs a szemben lévő panelházzal, pont a helyén van.] Ha este kiállsz ide, átlátsz a másik ház lakásaiba. Jó nézni, ahogy elmélyülten játszanak, belefeledkeznek, táncolnak, nevetnek, mesélnek, kibékülnek, ölelkeznek. A házak között kicsit távolabb rakétákat lőnek fel, biztos születésnap van, vagy valami ünneplés. Furcsa így a nyár közepén. Gyorsan hozom a telefont, felveszem videóra, [nincs tovább, nincs se előre, se hátra, csak ez a megörökített pillanat.]
[Nem szeretem a művészfotókat, általában mindegyik fekete-fehér. Egyszer azt mondta nekem valaki, hogy ez azért van, mert a színes fotókon nem látszik a valóság, elkalandozik a figyelem az igazságról a tarka-barka árnyalatok felé. Ez miért baj? A világ színes.] Manapság létezik már mindenféle szemüveg. Van olyan, hogy valaki dioptria nélküli szemüveget hord, sima üveggel, mert az öltöztet. Mindenféle színes üveggel is lehet kapni. Vagy esetleg vastag fekete keretes, de van keret nélküli is, egy szál drót a lencse körül. És létezik szív alakú is, az a kedvencem. Úgy képzelem, egyszer gyártanak olyan szemüveget, amit ha felteszek, mindent fekete-fehéren látok, csak a fontos részeket színesben. [Inkább az téved el, aki mást akar látni.]
A [zárójeles részek] idézetek
Tallér Edina Lehetek én is című panelregényéből
(Kalligram, 2013).