Ma Yunról a hazáján kívül nem sokan tudják, hogy kicsoda, hiába produkálta a történelem talán legmagasabb IPO-napi áremelkedését. Arról van szó, hogy a cége részvényeinek árfolyama az Initial Public Offering, vagyis az elsődleges nyilvános forgalomba hozatal során egy nap alatt harminchat százalékot emelkedett. (A Facebook esetében ugyanez az érték 0,6% százalék volt.) Aki tehát a bevezetési áron vett mondjuk kétszázötven millió forintért a netes kereskedőcég papírjaiból, az estére dollármilliomos lett, pedig reggel még messze volt tőle.
Az Alibaba alipítóját (bocsánat) Jack Ma néven ismeri a világ nem kínai négyötöde. A Jack nevet biztos még kamasz korában választotta, amikor minden reggel háromnegyed órát biciklizett, hogy egy szálloda előtt angolul beszélgethessen a külföldiekkel. Az ilyesmi egyébként egyáltalán nem szokatlan, itt, a sarkon, a tízemeletes plázában minket is megszólított egy fiatal kínai (mondjuk Enriquével, az angolul kevéssé beszélő argentin kollégával törököt fogott), és a rövid mozgólépcsőút alatt kifaggatott arról, hogy honnan jöttünk, tetszik-e Sanghaj, és hogy mi a hobbink. Robertként mutatkozott be, és neki a pingpong.
Akinek Magyarországon vásárláson kívül is volt már dolga kínaiakkal, az tudja, szinte mindenkinek van euro-atlanti keresztneve. Egyes politikailag korrekt honfitársaim idegenkednek ezek használatától, ők inkább elkínlódnak az eredeti kínai nevek kiejtésével. Csakhogy a mandarin tonális nyelv, ezért egy-egy szó a magyar száj által nehezen reprodukálható hanglejtésétől függően négy gyökeresen különböző dolgot is jelenthet. A mi nyelvünkben talán a magánhangzók hosszúsága ilyen alapvető vonás: a külföldiek többnyire nem is képesek hallani a különbséget, de azért mégis egészen más szó az olajtó és az ólajtó.
A kínaiak tehát nemigen tekintik a személyiségük csorbításának, ha európai nevet választanak, sőt az sem ritka, legalábbis korábban nem volt az, hogy a régi helyett új kínai nevet vesznek fel, mondjuk miután lediplomáznak. Teng Hsziao-pinget eredetileg Teng Hszi-hsziennek hívták, és egy kínai származású barátom dédnagyapja is nevet változtatott, amikor ki akarta fejezni a világnézeti szimpátiáit azzal, hogy beemelte a nevébe a Min szót. Ez különben azt jelenti: nép. Ez van a jüan másik nevében, a renminbiben — ezért is rövidítik hivatalosan RMB-nek —, illetve a kínai pártlap, a Renmin Ribao címében is.
Találkoztam már olyan kínaival is, aki direkt nem választott magának angol nevet, mint például Jun, akivel a Kung Fu Komedy előadásán voltunk — de nagyon segítőkészen ő is elmagyarázta, hogy a nevét körülbelül úgy kell kiejteni, mint az angol dream szót. Másrészt nem ritka, hogy már a szülők adnak a gyereknek a kínai mellé angol nevet is. Így történhetett, hogy egy ötéves kislány például Emilyként mutatkozott be. (Amit pedig az ujjperceivel művelt, az még furcsább volt.)
Amikor a mi neveinket a hangzásuknak megfelelően átírják hanzhikra, kínai írásjegyekre, az eredmény minden, csak nem névszerű, biztos ezért is tesznek a kereszt- illetve vezetéknév karakterei közé sorközépi pontot. Egy szótárral megpróbáltuk kiókumlálni az argentin író, Victoria Caceres nevében az eredeti spanyol kiejtésnek többé-kevésbé megfelelő nyolc hanzhi jelentését — ami egyébként olyan sok, hogy két-három kínai név is kijönne belőlük. Fél óra alatt erre jutottunk: Védelem-Több-Haszon-Szuptrópusi Győztes-valami-Mennydörgés-valami.
Amikor elmondtam Junnek, hogy a nevemet biztos egyszerűen le lehet fordítani kínaira, ha felbontjuk két értelmes szóra (amelyeknek a név eredeti jelentéséhez egyébként semmi közük), rögtön le is rajzolta a két karaktert, sőt alkalmilag egyesítette is őket, hogy meglegyen a normális, egytagú vezetéknevem.
A rizs meg a kő kiejtése egyébként körülbelül mi és shi. Ezzel rögtön a kisfiam keresztneve is meglett.
