Gyári beállítások

Zörög a vonat Miskolcra. A vas-és acélmunkások rég bezárkóztak önmagukba, az Aczél-munkások zakójának árnyéka még a piszoárokra ragadva, de azért minden rendben. Mondhatni. Ongán félreverik a harangot, és a helybéliek helyett most írók futják végig a focipályát meztelenül, mert állítólag az ott helyi szokás, mármint a meztelen futás, az írók annyira nem. Fiataloknak kéne magyarázni a kortárs irodalomról. Unicumok, sörök. Kezdetnek. Ongán elvágják egy kakas nyakát, annyi vér spriccel szét belőle, hogy lekonyul a templomtorony. Most fogok kurvára beégni, meg rajtam keresztül a kortárs magyar irodalom. Unicumok, sörök. A vasútállomáson a csapos szemében egy véres, félrevert szonett.

Zörög a vonat Miskolcra. A vas-és acélmunkások rég bezárkóztak önmagukba, az Aczél-munkások zakójának árnyéka még a piszoárokra ragadva, de azért minden rendben. Mondhatni. Ongán félreverik a harangot, és a helybéliek helyett most írók futják végig a focipályát meztelenül, mert állítólag az ott helyi szokás, mármint a meztelen futás, az írók annyira nem. Fiataloknak kéne magyarázni a kortárs irodalomról. Unicumok, sörök. Kezdetnek. Ongán elvágják egy kakas nyakát, annyi vér spriccel szét belőle, hogy lekonyul a templomtorony. Most fogok kurvára beégni, meg rajtam keresztül a kortárs magyar irodalom. Unicumok, sörök. A vasútállomáson a csapos szemében egy véres, félrevert szonett. Lórival haladunk a városközpont felé. Valami café. Unicumok, sörök. A hely rendben, mármint a söröző, a csapos lány sem csahol, hanem határozottan a képembe tolja fizetéskor: Petri kakaspörköltet főz a szomszédos faluban. Erős. Csak a pátoszt, csak azt ne, mondom később egy földalatti szerkesztőségben, ahol cigizni kötelező és strófára csörömpölnek a sörök a szatyorban. Nyugodt vagyok, Lórival megoldjuk ezt is, vagy ha nem, majd ő megoldja helyettem. A nyugodt vagyok, az úgy értendő, hogy magamhoz képest, ami ugye nem a normális emberi lépték, ha nem azon túl valami. Ha valaki azt mondja nektek, hogy megtanít verset írni, mert ő tudja, hogyan kell, azonnal meneküljetek el; a gyerekek kikerekedett szemekkel belül bólogatnak. Ja meg azt, hogy olyan ez, mint egy szakma, cipész, vagy ilyesmi, hogy elébb a mesterségbeli tudás, meg a fáradt szonettek, formában bizonyítani, aztán majd jöhet a szabadvers, vagy a szabad vers, meg a saját hang, na, ezt a metódust felejtsétek el, legyetek idegesek, és kérjétek ki magatoknak, bárki mondja. Egy országnyi magyartanár és kétes irodalmár asztrálteste áll össze hadsereggé ellenem akkor. Ezen a vitán a mai napig sem jutott túl a fanyar belterj, bizony. Ezt is meg kell tudniuk. Meg hogy nemcsak formaművész van, hanem aktatáska-hordozó is, de van, amikor az utóbbiból lesz az előbbi, bonyolult ez, punktum. Majd megértitek. Ilyeneket már a Vasgyárban is, ami egy időugrás váratlan következménye jelen szövegben. Szóval az a gyár először olyan, mintha Mordor mesterei építették volna uruk-hai babaháznak. Azok a rohadt kommunisták is állítottak elő hasonló szörnyeket, az tuti, pörgetem magamban, de az első óra után rájövök, ez tévedés, ez a leépült gyár szeret, és inkább tündelelke van. Biztos, ami biztos, egy üveg vodkával a hónom alatt érkezem. Ongán megválasztják a bálkirályt, hatalmas strici-borotvákon táncol a nép, de nem lesz véres a talpa senkinek. A gyárban táborozók is saját mítoszt építenek maguknak, valami idegbeteg srác vagy mi. Helyes. A saját démonok teremtése segít túlélni a táncot a halovány többségi idegrendszeren. Jó, hogy ezt tanulják meg majdnem először. Mert tehetségesek, mert szépek, mert szorongók, mert fontosak, mert fanyarok, mert látszanak, mert át akarják vinni a verset, mert a prózát is, mert póráz nélkül is. Egy-egy napra jövök le, megismerni őket nincs időm igazán, de látok, amit látok. A kibelezett gyárban kerékpár-akrobaták is gyakorolnak, megyek a budira, fejem fölött repül egy csávó, leköp, érdes nyála nagyot csattan kopasz fejemen. Tudom, hogy nem direkt volt, csak hát az élet. A feladatok közben, amelyekkel megszórom őket, van kocsma is, a nevére nem emlékszem, csak, hogy a bejáratnál ott virít a „félmeztelenül belépni tilos” tábla. Otthon vagyok egyből, sajnos a szúrós irónia itt a valóság. Rög. És visszafelé életem két legnehezebb tornamutatványa: tajtrészegen kihegyezett végű, háromméteres kerítést mászni, kétszer is, azért olyan teljesítmény, amiért járna legalább az olimpiai ezüst. Valahogy el kéne még mondanom, hogy eljön az idő, mikor majd jobb esetben esztétikai alapon húznak eléjük határokat, amiket nem illik átlépni. És hogy szarják le nyugodtan. Ongán megépítik a világűrhajót a művelődési házban, és kilövik az egész falut. Csak a focipálya marad ott, és én már a második kört futom.