friss műút

-ról, -ről

Zerza Béla Zoltán

Zerza Béla Zoltán

1979. 12. 16-án született Szekszárdon, jelenleg Százhalombattán él. Az ELTE BTK-n diplomázott történelem szakon. Verseket hosszabb-rövidebb megszakításokkal 2010 óta ír, tagja volt a ma már papíron sem létező Újhormon csoportnak. Többek között a KULTer.hu, Prae, Kalligram, Tiszatáj folyóiratokban jelentek meg írásai. Kötet előtti, és most egy kicsit kipróbálná magát a kulturális újságírásban.

Legfrissebb

A rovatból ajánljuk még

Tudósítás

Zerza Béla Zoltán: Éhes a magyar!

2014. június 21.
Kis Róka Csaba, Nemes Z. Márió, Dunajcsik Mátyás

Kis Róka Csaba, Nemes Z. Márió, Dunajcsik Mátyás

Dacára annak, hogy a kortárs költészet dúskál az intermedialitásban, még mindig viszonylag ritkaságszámba mennek az olyan események, ahol eltérő művészeti ágak képviselői fejtik ki nézeteiket az ilyen jellegű együttgondolkodás(ok)ról. Ezért is gondolom üdvözítőnek, hogy a hagyományosan a könyv ünnepének számító Ünnepi Könyvhét alkalmából Nemes Z. Márió vadonatúj, A hercegprímás elsírja magát című kötetének bemutatása apropóján a szerzőn kívül Kis Róka Csaba festőművész, a könyv borítóján látható festmény létrehozója is meghívást kapott. Többek között a két alkotó művészetének találkozási pontjairól, analógiákról, párhuzamokról faggatta őket Dunajcsik Mátyás, a kötetet gondozó Libri Kiadó felelős szerkesztője június 12-én az Írók Boltjában.

Dunajcsik első körben a Nemes Z.-féle líraiság hatástörténeti jelentőségének mibenlétéről tudakozódott, amelynek mintegy alátámasztásául hozzáfűzte, hogy egyetlen olyan kortárs fiatal költőt sem tud jelenleg, akinek az utóbbi években ennyi személyének szóló ajánlott verset sikerült volna bezsebelnie. Nemes Z. a magyar lírai mezőnyben lezajlott mozgásokat hangsúlyozza, melyekben kiemelkedő szerep jutott a Telep csoportnak, de más, a Telepen kívüli fiatal szerzők is erőteljesen inspirálták. A maga részéről boldogan tekint vissza arra az időszakra, melyet szerinte az együttgondolkodás és a közös inspirálódás határozott meg, és örömmel tapasztalta, hogy nem szigetszerű, izolált közegként működik az irodalom, hanem tele van találkozásokkal. Majd hozzáteszi, hogy számára mindig is magától értetődő volt az intermedialitás, a más műfajokból származó hatások beépítése, és kezdettől fogva afféle hibrid próbálkozásként tekintett az irodalomra, és sohasem ringatta magát abba az illúzióba, hogy a vers csak vers, a szöveg csak szöveg volna.

Kis Róka CsabaKis Róka Csaba képeiben (amiket a közönség egy kivetítőn keresztül figyelhetett) szintén nagy szerep jut az intermedialitásnak, és számos esetben egész versek, máskor meg versrészletek szolgáltatják számára a legfőbb nyersanyagot, és ennek kapcsán Dunajcsik nem mulasztja el, hogy rákérdezzen a rendhagyó címválasztásaira, melyek szerinte már önmagukban is erőteljes nyelvi alkotásként funkcionálnak. A festő saját bevallása szerint sokszor hosszas gondolkodás után, nem ritkán félálomban gondolja ki a már készre dolgozott alkotásokhoz a címeket, amelyekhez gyakran szintén irodalmi élmények szolgálnak ihlető forrásként, és egy-egy cím olykor egy-egy irodalmi idézet átkomponolása.

A költő és a festő alkotásai között Dunajcsik több ponton is igen szoros kapcsolatot vél felfedezni, ilyen például a festmények és a versek erőteljesen horrorisztikus aurája, a testpoétikai és a természetfilozófiai megközelítés dominanciája, a groteszk humor, valamint a magyar legendárium illetve a betyárfolklór „ikonográfiai szótárából” való táplálkozás, így szinte kínálta magát, hogy a kiadó Kis Rókát kérje fel a borító elkészítésére. Arra a kérdésre, hogy a festőt mi motiválja például a csonkolt huszárok szerepeltetésére, először azt a választ kapjuk, hogy kezdetben mindössze csak annyi célja volt, hogy „kinyuvassza ezeket a figurákat”, majd kicsit komolyabbra véve kifejti, hogy a múlttal való foglalkozás egyszerre szolgál nála a magyar festészet nemzeti romantikus hagyományaival való ironikus játszadozásként, valamint ezen irányzat nagy formátú alkotói előtt való tiszteletadásként. Dunajcsik szerint azonban Nemes Z. mostani verseiben mintha újító elemként tűnne fel a mitologikum és a historizáló megközelítés, illetve a személyes térből a világ felé való kimozdulás, a szerző szerint azonban sokkal inkább egyfajta „tendenciózusan megnyilvánuló kibomlásról” van nála szó, mintsem éles váltásról. Példaként hozza fel a Barokk Femina című szövegét a bemutatkozó kötetéből (Alkalmi magyarázatok a húsról), a Bauxit című második kötetet pedig elég markánsan átszövi a mitologizálás, ami afféle fiktív, kvázi pszeudó-mitológiaként artikulálódik a szövegeiben. A maga részéről nem gondolja újításnak a természetfilozófiai megközelítést sem, ami megint csak jelen volt már a korábbi köteteiben, és mintegy szervesen bomlott ki a korábbi testpoétikából, és ugyanez vonatkozik a személyes térből a külvilág felé való tapogatózásra is. Saját bevallása szerint már nagyon régóta kiábrándult az alanyi költészetre jellemző vallomásosságból, ezért igyekszik túllépni a szubjektumon és elvinni a líraiságot a figurák, szereplők, történetek irányába. Arra a kérdésre, hogy van-e akár a verseknek, akár a képeknek valamiféle aktuálpolitikai vonatkozása, célozva itt például az állami megrendeléseket kiszolgáló kurzusművészetekre, a vármegyerendszer, illetve az ispáni intézmény esetleges újbóli bevezetésének gondolatára, lényegében mind a két alkotótól nemleges választ kaptunk. Illetve Nemes Z. szerint amennyiben a költő valamilyen módon foglalkozik a körülötte lévő valósággal, az minden bizonnyal hatást fog gyakorolni a művészetére, és bizonyos szavaknak, fogalmaknak (nép, nemzet stb.) kétségkívül exponálódik ugyan a polititikuma, de egy ideológiakritikai és/vagy biopolitikai szinten (felhozva példának Foucault biopolitikai testkoncepcióját), nem pedig a napi bulvár dimenziójában, illetve úgy, ahogy az elmúlt néhány év közéleti lírájában artikulálódott. Kis Róka pedig Dunajcsik példáira vonatkozóan ironikusan látnoki festőnek nevezi önmagát, majd komolyra váltva hozzáteszi, hogy művészi minőségben egyáltalán nem tud mit kezdeni az aktuálpolitikával.

Nemes Z. MárióDunajcsik szerint Nemes Z. szövegeinek külön pikantériát ad, hogy gyakran olyan szavakat hoznak mozgásba, amelyekre az évszázadok során vastag porréteg rakódott, és sem a költészet, sem a hétköznapi nyelvhasználat nem ad módot az alkalmazásukra (pl. infánshölgy). Mint megtudjuk, a költőnek határozott szándéka, hogy az ilyen, mindennapi szóhasználatból kikopott, ám rendkívül karakteres aurával rendelkező kifejezéseket — melyek közül személyes kedvence a „piha” — újrapoétizálja, ezzel igyekszik egyfajta sajátos ökonómiát teremteni. A beszélgetést a hagyománynak megfelelően dedikálás követte, mely során a lelkes olvasókat személyre szabott, többnyire a költő verseiből származó idézetekkel is megörvendeztette. Talán senki nem veszi szentségtörésnek, ha elárulom, az én példányomnak az „Éhes a magyar!” jutott.

(Fotók: Szarka Károly)

Szólj hozzá!