Ha lapos, akkor bármire számítani lehet. Ezzel a mottóval kezdtem készülni a május 26-án Szegedre beguruló FIeSZta, a Fiatal Írók Szövetsége és a Valyo — Város és Folyó tavaszi felolvasós-zenélő, vagy zenélős-felolvasó turnéjára.
Az Alföldet körüljáró irodalmi turné ezen állomására tizenöt felolvasót, zenét, bográcsot ígért. A természethez nem szokottak ügyetlenségével készültem, kullancsriasztó, poncsó, kiscipő, semmi olyan, amit sajnálnék, ha a Tiszába veszne. Reménykedtem, hogy az esemény szervezői mindenre fel lesznek készülve, és valóban így történt. Újszegedre természetesen biciklivel indul az ember lánya, és rendszerint oda is ér tíz perc alatt, mi azonban leakadtunk a Belvárosi híd lábánál, eltévesztett randihely, s erre pontban ötkor kell rájönni. Mentségünkre: több felolvasót is lehagytunk a hídon. Pár perc belefér, bölcsész öt óra.
Érkezésünkkor a VaLyo Mobil busz már átalakult járműből helyszínné, és Panda, a turné DJ-je, nagybőgő-kísér(l)ettel (Heigl László) megadta a délután alaptónusát. A húszperces ráhangoló szett alatt a partra verbuválódott írók, költők, irodalomkedvelők stb. a Szeged feletti felhőkben gyönyörködtek. Közben reménykedtünk, hogy nem lesz eső.
Szőllőssy Balázs végül hivatalosan is elindította az események folyását és elsőként Molnár Illés és Bajtai András olvasták fel újabb keletű verseiket zenei aláfestés mellett. Őket követték a szegedi fiatalok, Gergely Borbála, Molnár H. Magor, Puskás Dániel, Pál Sándor Attila és Új Krisztina. A felolvasások közti zenés szüneteknek hála sosem volt megterhelő a költemények befogadása. Sőt, így maguk a szervezők is átrendeződhettek szakácsból felolvasóvá és fordítva. Sajnos a gyülekező felhőket mégsem fújta el a szél, ahogy szerettük volna. Így a (szakács-)költő Kollár Árpád új kötetének gyerekverseit már csak félig tudtuk meghallgatni, mielőtt leszakadt az ég. A hangulatot azonban felderítette, hiszen a Milyen madár versei a felnőtteket, megkockáztatom, jobban szórakoztatja.
Összességében elmondható, hogy líra szekció felolvasói elsősorban a szerelem és elhagyatottság témái köré válogattak verseket, így aztán az élmény egy kapcsolati hullámvasúthoz hasonlítható. A közönség hol hiánytól szenvedve, hol boldogságtól szállva, hol a kiüresedés élményein hánykolódva forgathatta magában a költeményeket. Bajtai András és Molnár H. Magor két felolvasott versét érdemes lenne például összehasonlítani — egy ilyen elemzésből talán kiderülhetne, hogy ugyanarról az érzésről, tapasztalásról szólnak-e.
Puskás Dani versei kivételnek számítottak, egy közösségtől elhagyatott, vagy sokkal inkább egy természettől fogva önmagába zárt ember tapasztalatairól ír. Hasonlóan pozitív élmény volt Gergely Bori felolvasása, aki költeményeiben erős női hangot szólaltat meg anélkül, hogy ez a nőiesség túlságosan is előtérbe helyeződne, kockáztatva, hogy frivollá válik. Vele szemben Új Krisztina verseiben erősebb a gyermeki hang, vagy talán csak a nosztalgia? Nála is jelen van a család és a kapcsolati háló tökéletlensége, ahogy Bencsik Orsolya prózáiban is. Ő ugyan a parton nem olvasott fel, de a későbbiekben porondra kerülő szövege készülő regényébe illeszkedik.
Az esemény sokak számára véget ért a zivatar kezdetével, ám akadt kitartó közönség, illetve szerző és szervező, akik az eső alábbhagyásával átmenekítették a rendezvényt a Tisza másik partjára: a Grand Café fogadta be a társaságot, ahol egy hosszú technikai szünet adott alkalmat a beszélgetésre, véleménycserére. Elvégre a turné egyik célja, hogy közelebb hozza az alkotókat a közönséghez. A felolvasás éjfél körül indult újra, ahol Bencsik Orsitól, Kiss Lászlótól, Purosz Leonidasztól és Szőllőssy Balázstól hallhattunk prózát és lírát egyaránt. Az esőt és a hosszúra nyúló estet végül egyáltalán nem bántuk, bár a busz talán nehezebben indult útnak másnap.
A turné következő állomásai Csongrád, Szarvas és Szolnok voltak; a turné május 30-án érkezett Budapestre, ahol a Valyo Part (Lánchíd pesti hídfő) szolgált utolsó helyszínéül az eseménysorozatnak.
(Fotó: Balogh Kata)