Jövőből érkezett miskolci lány.
Oroszfejű, szöghaja kontyban.
Szemében viszi a kéket, sok lopott
tengeri mélyet.
Az álmok menyecskék, súgja,
valaki elveszi őket.
Játékok voltunk, büntetésből varázsoltak
embernek. Játékszív: ne edd meg.
Felismertelek: hogy felejthetném
el Misa medvét,
pedig milliárd felejtés lehetséges.
Felvadít a főztje, mit két babakarral kavar,
kijövök érte takarók, papírok alól, ha majd
nem ismétli meg magát az az ócska tavaly,
a ketrec, ahonnan kikulcsolták a színeket.
Húzok egy gyufányi nótát:
„Nem ihatok, mert csók
születik a számban,
nem élhetek hamisságban”.
Jössz te és a légióid?
Piros már a pozsgád?
Bolondom vagy már?
Soha nem lesz bánat?
Átölelem a kabátod, kutatok zsebek barlangjában.
1500 van nálad. Ezer a valóság, 500 a csengő álom.
Letépem rólad, eltöröm a pulcsid, úgy megölellek.
Össze-vissza érzek: nulladik típusú érintések.
Kenyértörések. Most megmotozom a jövőm.
Lehetséges.
Megjelent a Műút 2014044-es számában