behunyom a szememet életem filmje pereg a sötétben
hadd higgyék meghaltam vagy legalábbis nem vagyok magamnál ébren
az emlékezet lánca nyikorog a nyirkos mélybe tekereg
belémizzadok ahogy fölhúzok a múltkútból vödörvizeket
föléjük hajolok nézem magamat vajon az ott ki lehet
a boltba küldtek eltévedtem most már sohasem találok haza
anyu hogyan mondjam hát nem látod nem én vagyok ott az a
fiú ki megjön lopva lefekszik anyu ne mondd hogy ismered
anyu hagyjál le tudok vetkőzni már nem vagyok kisgyerek
már nagy vagyok már nem vagyok levágják rólam a pizsamát
anyu most hol vagy mindig azt mondtad csak ezt az éjszakát izzadd át
körülöttem vödörvizek már semmi sincs én sem de víz az van
már el se férek anyu dicsérj meg egyedül húztam föl én izzadtam
kis kacsa fürdik fekete tócsa a mélybe bukik hogy szomját oltsa
*
a múltkútból föltekerem az összes víz itt van velem átölelem a vödröt
rámszólt a nővér vigye ki vagy itt egyszerre igya ki nem bírom mindent magamra öntök
nézem a vödörvizeket a felszínen vajon mi rezeg milyen kép egy fuldokló darázs
és mennyi baszás édes élet a máz egy légy kaparász belül üres a kürtőskalács
magam többé nem áltatom eléldegélek haltatón aludj el végleg kisbalázs
itt van a labda meg a síp az erdő a kirándulás
végtelenbe tűnő utazás koszos ablakon kibámulás
ablakfilmkockák amit most látsz először és utoljára látod aztán ki se írják vége
sose ér véget ez az út csak most kezdődik az alagút ki azt hiszi hazajut nem ér ki a fényre
amihez egyszer is hozzáértem itt van elcsomagolva szépen fényes fekete papírbőröndben
nincs hol nincs kit nem vár senki nem kérdezi hát veled mi történt semmi kidobáltam
az életem az ablakon mint csirkecombot fasírt májkrém minden megromlott mire megjöttem
az összes villanyt fölkapcsolták ragyog az örök világosság az ablakon túl a halál van
a kivilágított vonat egyre gyorsabban rohan fényes üres kürtőskalácsban
*
már rég nem eszem de a kedvencedet ezt szereted csak hoznak
húsleves daragaluska vadas császármorzsa baracklekvár rámrothad
Cherry Queen anyu süteményei konyakmeggydobozokban
leeresztett redőnyök mögött örök csönd kanál kés villa pohár nem csörömpöl
innen nem tudok üzenni nekik én már csak a múltkút vödörvizeit hörpölöm föl
emlékszem az asztalon jutalom csokitömb aki töm mindent meg kell enni kiabál
na még egy kiló ettől meghizol na még egy evő- egy orvosságos kanál
ez a csend idebenn kietlen kirakatok teli kocsiszínek csendje
idehallatszik a ropogás ahogy a portás beleharap a friss retekbe
zsebeimben kotorász keresi isten az utolsó szotyolát ki nem köpöm nem nyelem le
élek eszem iszom míg van paprika paradicsom világnagy zsíroskenyeremre
a héjra tapadt papír alatt még egy falat letépem itt van fiam éhen ne maradj
rá az utolsó korty mondd hogy jó volt nincs jobb a jéghideg vizeknél
szívpörkölt tarhonyával sok zafttal telepakolva a boncasztal csupasz az éjjeliszekrény
*
áttetsző vödörvizeket tekerek föl a múltkútból
bennük ázó tárgynak látszó papírbőrönd egy hörgő csap
a kakaópille az órarend a péntek egy könnyű nap
nézem a vizet ki figyeli meg ez mind pont hogy volt
a rossz zsebóra már akkora por van két mutatója örökre megállt
ámde perceg a másodpercek körbe-körbe járják a halált
kell egytálétel és nem ment még el az utolsó metrószerelvény
vödörvízen átlátsz csikorgó rozsdás lánc gyorsabb az emlékezetnél
bezárt vegyesbolt egy nap nem volt a vállfán ingem
mint varrógépfiók titka most ágyamon itt van a világon minden
írógépszalag személyvonat a föld vizei domborzata
a kérdés a felelet hogy mehetek mikor haza
a világ összes csodája fekete zsákba dobálva mint unt játékomat
engem is bedobtak azt mondták halott vagy a múlt dögkútjában minden szétrohad
*
lássuk mi volt még száraz tűzi vezeték borospincék vesztendszüzek a fény a vizen
és ez már nem lesz így sosem nem lesz teszkó metró sem osan nem lesz semmi sem
leszállásjelzők összefogdosott környéke minden amit az élet felkinált
a haldokló felkiált és amit ad még! csak egyszer tapinthatnék egy pinát
persze jaj meg kell halni! de így nem megszököm innen nem halok meg én nem ezeknek
hova visznek oda mennék a pizsamazsebemben még lapul egy kezeletlen menetjegy
a varjak problémát okoznak a temetőkben vajon mit de hisz ez döbbenet
le kell lőni őket hogy a temetőkben a boldogság kék vércséi körözzenek
ezzel befejezem én az élet virágos mezején a bú gond nyomor gyomként tenyésznek
mondta Gulácsy ez a művészet és Lipótmezején a füvön kente szét a festéket
ha fél perccel később indulok talán minden másképpen történik és nem vagyok még itt
vagy ha fél perccel korábban van árnyéka a halálnak és nem nézem ilyen közelről végig
rács árnyéka ami nincs hullámvonalak szellő mozgatja és a nap
és láss csodát elmozdul a rács árnyékhálóban egy levél fennakad
Megjelent a Műút 2013037-es számában.