14.02.09. (3. javítás)

Arra ébredt, hogy a Liza anyja ott köhécsel a szobájuk előtt a konyhában, amikor ő talán aludna még, de így már nem lehetett. Mellette Liza csak feküdt mozdulatlan, meg se rezzent, nem hogy nyitotta volna a szemét. Odakint szürkeség, a kicsi ablakot ritkán találta telibe fény most meg még borult is, és ettől csak még hidegebb lett ott a pokróc alatt a keskeny és foszló rongyszőnyegekkel elfedett rideg nyers betoncellában. Amikor nem bírt már tovább várni, Balog felült és kitakarózott és kitapogatta a lábával az ágy alatt a szakadt sportpapucsot és a szekrényről felvette az atlétát és belebújt meg a nadrágot is felhúzta és aztán megnyitotta az ajtót, hogy kimenjen a kiskonyhába. Ott mindjárt melegebb lett. A Liza anyja a fekete mackójában meg a fekete felsőjében meg a fehér papucsában a tűzhelynél keringett és már gőzölt a kávé, de még csak rá se nézett Balogra, amíg az köszönésképpen valamit oda nem morgott neki, és akkor visszaköszönt. Balog átcsoszogott a sakktáblamintás köveken és kinyitotta az ajtót és kiment, és odakint megint hidegebb volt és csepergett, és még csak egy árva lapos derengés se az ég alján, csak a hullámzó borulás mindenfelől, ahogy az udvar sarkán, a szomszéd kerítésénél pössentett egyet, aztán a házba mindjárt visszament. Akkorra az asszony már az asztalnál ült és bögréből kávét ivott, Balog meg odanézett a konyhapultra és látta, hogy nem hagyott neki, azután meghallotta a motozást, ahogy a másik ajtó mögött Pöckös a kilincset kereste és mikor megtalálta, majdnem keresztül esett a küszöbön az alacsony nyárikonyhába, és a dohos lyukból, amelyben aludt, hideg csapott ki feléjük és a kisúrolhatatlan savanyú szag abból az időből, amikor szoba helyett még pince volt egy rendes családnál, mindenféle földi jóval megpakolva, azután Pöckös végül nagyjából egyenesen megállt. Balog elnézte és azt mondta, Ülj csak le, Pöckös, mindjárt főzök kávét. Amíg ott matatott és jól megtömte a főzőt, az asszony az asztaltól mereven és hidegen és utálattal nézte, és közben valamit mondott a fiának, amiből csak annyit lehetett hallani, mert azt jó hangosan mondta, hogy Attila, úgyhogy Balog megint mindjárt megtudta, hogy az első szavaival máris rosszat bírt szólni aznap is. A két karján a tűzhely mellett megtámaszkodott és ott állva kivárta amazoknak háttal, amíg a kávé lefő és akkor kétfele töltötte a szekrényből kivett bögrékbe, aztán az asztalra tette és a stelázsiban a cukorért nyúlt, valamennyit kotort a Pöckös bögréjébe és aztán a sajátjába, akkor kihúzta a harmadik hokedlit az asztalnál és ő is odaült. Van bőven, ne félj, ne sajnáld magadtól, mondta az asszony. Balog ránézett, aztán a férfire az asszony balján, azután fölvette a bögrét és belekortyolt és onnantól azt nézte, amit a sötét lötty felszínén vagy mélyén talán meglát. Telik rá, igaz-e, mondta megint az asszony, Kijön a keresetedből, mondta tovább és közben le nem vette Balogról a szemét, ő meg lesunyt fejjel kotorta ki a nadrágja zsebéből a paklit és csak akkor egyenesedett ki, amikor végre rágyújthatott. Pöckös azalatt minden tőle telhetőt megtett, hogy meg bírja tartani magát és a két kezét úgy szorította a bögre forró oldalára, minthogyha abba kapaszkodnék. Aztán egyszercsak felemelte a fejét és kinyitotta a szemét is hirtelen, aztán egy pillanat alatt összeroskadt az egész ember, a bögrét fellökte, hogy tompa koppanással kiborult és szétömlött a kávé, az asszony meg nagyot szisszenve talpra ugrott mindjárt és rákiáltott, hogy Attila, aztán kirontott a nyári konyhából. Balog amíg elnézte a másikat, hogy tápászkodni próbál, a cigit az ajka közé harapva elkapta a felfordult bögrét és az asztal szélén lecsurgó kávé alá tartotta, hogy abba cseperegjen, aztán behajtotta a tenyerét, és odaterelte a mindenfele szétfolyt löttyöt, és annak is alája tartotta, azután visszarakta a másik elé, de kicsit távolabb és felállt és feltámogatta, hogy egyenesen tudjon ülni, azután fogta a bögrét és a szájához emelte, és ott tartotta végig, hogy ihassék, és a harmadik korty után meg vissza leült mellé. Akkorra a másik már felnyitotta a szemét és magától szürcsölte ki a maradékot, Balog meg komótosan elszívta az utolsó pár slukkot, és majd csak egy idő után kapta föl a törlőt a mosogató mellől, hogy az asztal közepét úgy ahogy letörülje vele. Azután előjött Liza az ő szobájukból és odaült az anyja helyére, és egy szót se szólt egész addig, amíg Balog nem főzött még egy adag kávét, a felét Lizának, a felét magának töltve ki, és cigit is adott neki, akkor meg azt kérdezte, Anyut még nem láttátok, de ők nem válaszoltak. Azután mikor megkérdezte megint, Balog az aznapi második cigijével a válla fölött bökött hátra valahova kifele. Egy idő után Balog a füstöt kifújva elkezdett beszélni. Azt álmodtam, basszátok meg, hogy látogatóm jött. Kivárt, azok ketten nem szóltak semmit, még csak oda se néztek, se semmi más jelét nem adták, hogy értenék, vagy akár csak érdekelné őket. Akartam is látni, meg nem is. Örültem is neki, meg féltem is tőle. Vagy a látogatástól csak úgy, de nem a látogatótól. Azután már csak féltem. De nem tudnám megmondani, miért. Otthon voltam. Pesten, szólt közbe Pöckös. Nem hanem, vágta rá Balog, de aztán nem mondta ki, inkább egy kicsit kivárt. Győrben, mondta aztán. Az ott van Pest mellett, vont vállat Liza. Balog mondta tovább. Tudtam, hogy rosszat akar nekem. De olyan érzésem volt, mint kisfiú koromban. Hogy lesz, aki úgyis megvéd. Hát aki apa mellett nő fel, szólt közbe Pöckös, Akinek olyan szerencséje van, hogy nem halt meg neki korán, azt akkor meg is védi. Balog ránézett, mert Pöckös azalatt a pár hónap alatt, amióta Balog velük élt, még sose mondott egyszerre ennyit ilyen érthetően. Hát igen, bólintott rá végül. Akkor Pöckös azt mondta Balognak, Megtalált már az a faszi? Balog elhallgatott, Milyen faszi, kérdezett vissza aztán. Akkor még nem talált meg, mondta Pöckös. Balog a férfira nézett, az meg a bögrébe bámult, ami már régesrég kiürült, Liza pedig közben az asztalt figyelte és a homlokát ráncolva egyszercsak azt mondta, Ide meg valami kiborult, vagy mi ez?