Tallér Edina: Majd mesélek.


Egy hét múlva újra megkérdezem. Hogy vagy, hogy bírod? Fáradtan, mondja, majd mesélek. Ezt mondja, akárhányszor kérdezem. Ki fog térni a válasz elől, ismerem. Addig ígérgeti, hogy majd mesél, amíg végül letelik a gyászév, plusz még egy, kettő, három, négy, és akkor azt mondhatja majd: nem mindegy már? Elmúlt. Hagyjuk. Negyvenkét éves. Most még lehetne gyereke.

Sandra Bullock negyvenkilenc évesen forgatta a Gravityt, azt olvastam, hogy nőként és színészként is beérett ebben a filmben. Kozmikus magány, világűr, Dr. Stone (Sandra Bullock) űrhajós. Egy baleset következtében egyedül marad a kozmoszban, súlytalanul lebeg föld és ég között, a végtelen csendben. Volt egy négy éves kislánya, de váratlanul, hirtelen meghalt, régebben, lenn a Földön. Azóta csak teng-leng. Dolgozik, alszik, dolgozik, alszik, dolgozik, alszik, dolgozik, alszik, dolgozik, alszik. Így került ki a világűrbe. Egy baleset következtében ott marad egyedül, mint már mondtam, föld és ég között a végtelen csendben.

Megláttam ma egy öreg nőt a pirosnál. Nem lehetett nem észrevenni. Megláttuk egymást. Átutazó indián varázslóasszony-törzsfőnök 1891-ből. Mondjuk. Plusz-mínusz ötven év. Hatvan éves. Plusz-mínusz ötven év. Tök mindegy, hány éves. Senkit sem érdekel a kora, lehet, hogy nincs is kora, el lett felejtve a sok időutazásban. Bokáig érő lódenkabátot visel, szép, tiszta, vasalt lódenkabát, bakancs, kezében tescós, nagy szatyrok, tele ruhával, pléddel, mindenféle meleg holmival, ami ilyenkor kell. Kalap, kabát a nagy útra. Göndör, fehér, hosszú haja kikandikál a keskeny karimájú keménykalap alól. Piros rúzs, szép arc, szép lehetett régen. Most is az. Naná, hogy az, egy bekezdésben negyedszerre írom le, hogy szép, naná, hogy az. Áll a pirosnál. Illetve neki zöld, nekem piros. Állunk, ő a zebránál, én a külső sávban, és úgy alakult ez a pillanat, hogy épp egymásra nézünk. Szúrós pillantás, hetykén, büszkén, vastag, fekete kontúr a szeme körül. Szájából barna, hosszú szivarka lóg, beszívja a füstöt, az orrán fújja ki. Le nem veszi rólam a szemét. Neki zöld a lámpa, miért nem indul el?

Öregeket könnyebb elengedni, mint gyerekeket. Az öreg bevégzi a sorsát, a gyerek meg most kezdte volna el. Az űrhajós csajnak az a feladata, hogy erőt vegyen magán. Engedje el a halottját, ragaszkodjon az élethez. Nagyjából mindenkinek ez a dolga, úgyhogy ilyen szempontból asztronauták vagyunk mindannyian.

Indiánok vagyunk mindannyian, fejünkön tépett dísz díszeleg. Ez egy dalszöveg, régen kívülről tudtam, mostanra elfelejtettem, csak ez az egy mondat jutott eszembe most. Rákeresek a neten. Megtaláltam, majd a végén idemásolom az egészet.

Egy nyolcvannégy éves zongoratanárnő azt mesélte a huszonegy éves tanítványának, hogy öregnek lenni jó. Jó visszanézni az életedre, esélytelenül. Nincs para. Nem menthetsz már meg senkit, semmit, túl vagy mindenen és mégis élsz. Nincs benned félelem, az életed már csak visszafelé létezik, bátran nézz csak rá. Minél öregebb vagy, annál távolabbról látod. Egyre nagyobb a rálátás.

Hisz indiánok vagyunk mindannyian
Fejünkön ott a dísz, díszeleg
Hova mehetek, hova mehetek?
És hányszor kérdezhetek?
Hisz indiánok vagyunk mindannyian

Néhányan kalapot hordunk
Nem tudjuk, miért
De sokszor szégyellni kell
Indián mivoltunk hitét

Szikráztunk porban, jártunk homokban
Nagyon rég
Nagyon rég, talán már el is felejtették

Hogy indiánok voltunk mindannyian
Fejünkön ott a dísz, díszeleg
Hányszor kérdezhetek?

Mennyi, mennyi, és miből jöjjek?
Mit az agynak és mit a szívnek?
Mi a zavar és mi lett a terv?
Mi a terv, ami engem tervez meg?
Mi a jövő, és miből lett?
Ki hozta el, és ki adja fel?

Alszol holnap
Hidd el neked
Az is elég
A múltat befestették
A jövőt elégették

Hisz indiánok vagyunk mindannyian
Fejünkön tépett dísz díszeleg
Hisz indiánok vagyunk mindannyian
Hisz indiánok vagyunk mindannyian

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük