friss műút

-ról, -ről

Hegedűs Ágota

Hegedűs Ágota

(Székesfehérvár, 1966) író, költő.

Legfrissebb

A rovatból ajánljuk még

Nőtérfél

Hegedűs Ágota: (tényleg egy sütőtökhöz beszélek)

2013. november 14.

Brioni szögre akasztja a biciklijét. Mostantól gyalog jár, ez a hónap már fagyos, és szembefúj, hiába a meleg pulóver, kabát, sál. Péntek délután narancssárga ételeket készít, annyit, hogy hétvégén se kelljen főznie. Sárgaborsó, sütőtökleves, narancslekváros süti, sárgabarackos töltött csirkemell. Hogy a vidámság itt maradjon, ne szálljon el, mint  a szeretők. A szeretők nem narancsszínűek, hanem illanó szürkék. Miután elhagyják Brionit. (Akkor kell lefényképezned, mikor összeütöm a lisztes tenyerem, füstgomoly lesz belőle.)

Szombaton aztán kötni kezd. Narancsszín sálat, belebújós csősál, kétszer tekeri majd át a fején. Mikor próbálja a hosszt a tükörben, megáll. Gyöngyöket szeretne ragasztani az arcára, pici teklagyöngyöket talál a varródobozban, bekeni az arcát vastagon mangópakolással, és akkurátusan körberagasztja a homlokát a szemöldök fölött, bekanyarodik a járomcsontnál, és kacskaringókat ível a száj felé, ott hirtelen vissza, és állcsúcson találkozik. Marad még gyöngy, akkor még egyszer ugyanezen a vonalon, dupla sor. Tetszik neki, így akar maradni. Papírból körlegyezős gallért hajtogat, és ziherejsztűvel rögzíti hátul. Tupíroz a haján, aztán kontyba tűzi, Elizabeth, The Golden Age. (Rosszkor születtem, rossz helyre.)

Éhes lesz, megterít, az ünnepi porcelánt veszi elő, átleheli az evőeszközt, a szalvétából is legyezőt hajt, beleteszi a borospohárba. Mellé negyvenöt fokos szögben kicsit jobbra, lefelé a vizespohár. Ugyanez szembe. Gyertya középre, halk zene, novemberi válogatás, saját gyűjtés. Lassan eszik, nem emlékszik pontosan, hányszor kell megrágni egy falatot, de nyammog sokáig. Közben beszélget, a szemben ülőhöz intézi megfontolt, komoly szavait. Beszél a helyzetről. Beszél a programozhatóan virágzó növényekről, szakszavakkal dobálózik, hibrid, nyugalmi periódus, gombaölő permetezés.

(Mindig ilyen higgadt vagyok. Ami kihoz a sodromból, az az összeesett csokiszuflé és a gyökértelen karácsonyfa.)

Ígérd meg, ha ideköltözöl, hogy csak az ajkaddal érinted a villát, a zoknikat nem fordítod ki, párosítod, mielőtt szennyesbe dobod, a fogkrémes tubust nem a tövénél nyomkodod, ha fújod az orrod, kimész innen, és vécépapírból csak négyet tépsz. Vagy kevesebbet. Nem, maradjunk a páros négynél.

Brioni nem tud mit kezdeni a színmániájával, főleg hogy a szürkétől tüsszögni kezd, és bedagad a torka, fulladozik. Néha novemberben, mikor a rövid időre szellőzésre nyitott ablakon bejön a tél szaga, szippantgatva felveszi a szürke sálat, hagyja, hogy fojtogassa. Ráüt a keménykalapja tetejére, gong  a fejben, jelzi, hogy ideje levenni, elhajtogatni, visszadugni a szivárványszín sorrendbe hajtogatott sálak közé. Kimegy a kertbe, és elülteti a libanoni cédrust. Minden évben ültet kettőt, egyet a Föld napján, egyet novemberben. Örökzöld erdő a kert.

A reggeli cicamosdás után hosszú, szőke haját előre fésüli az arcába, egész vasárnap így közlekedik a lakásban. Egyébként nem is közlekedés, csúsztatott bolyongás csak, zseníliazoknis vonszolódás. Ebédnél félrehúzza a hajfüggönyt, kanalazza a töklevest, sokadik felvonás vége. Csak tudná, mi elől bujdokol. (Mert tudom például, hogy ez nem az aranykor, ez az a kor, ahol az első házasságokból születnek indigógyerekek, akik feldúlják a békét, a másodikban még elkövetjük ugyanazokat a hibákat, pedig nem akarjuk, de csak a felismerésig jutunk. A harmadik akár tökéletes is lehetne, már nem hibázunk, vagy ha igen, meg tudjuk oldani, oldott, áldott ünnepek jöhetnének, de karácsonyi vacsorák nélkül, ahol csak nézzük az innen-onnan féltestvéreket, mostohákat, fogadottakat, mind szürkébe öltözve, ezüstgombok, lakkszürke cipők, fénylő szaténezüst mellénykék.)

Brioni a körmével kapar a tök héjába szemet, lefeszeget a száraz mangópakolásból két gyöngyöt pupillának, vérzik a körme alatt, de még szájat, orrot. Fület nem, ez a hülye úgyse hall.

Szólj hozzá!