Ahol találkoztunk: üres terek.
Múltba süppedtetek.
Halálotok puha fotel.
Ki nem mozdultok
a fiatalon távozók otthonából.
Káromkodtam nektek álmomban.
Megvetően pillantottatok rám.
Novemberi, korán temetett napok.
Nézzétek, mennyi levéltetem,
mennyi nyárszemét.
Hazudhatnék,
hogy még mindig gyakran.
De egyre ritkábban juttok eszembe.
Gyertyák, nektek.
Arról gyújtom a cigit a télikertben.
Nincs itt semmi meghitt.
Egyedül az önsajnálat ragyog fel
a korán temetett napok miatt.
Már nem ti hiányoztok,
csak a távolodó, közös idő.