Perneczky Géza: Rózsák nyesése (Bolyongás a művész–galerista–műgyűjtő háromszögben)

Ha a tehetség fogalmán gondolkodom, mindig megképződik előttem Perneczky Géza ábrázata. Az egyik legtehetségesebb ember, akit valaha is ismertem. Bármihez nyúl — márpedig sok mindenhez nyúl: művészetkritikus, művész, történész, elméletíró, szépíró, foglalkozott mail arttal, könyvei kiadásával, káoszelmélettel, növényrendszertannal, múzeumtervezéssel, s ki tudná felsorolni, mi mindennel még —, érdekeset, magával ragadót, gondolatébresztőt, s a képzeletet kigyújtót alkot. Ebben a könyvében az utóbbi fél évszázad képzőművészetének egy lehetséges történetét meséli el (bőséges kitekintéssel korábbi korszakokra), bámulatos fesztelenséggel és letehetetlenül izgalmasan. A születés pillanatában illetve mozgásban látjuk itt, nemegyszer személyes élményként elbeszélve azt, amit máskor — majdnem mindig — száraz akadémikus tudásként, üres nevezéktanként kapunk a kezünkbe: az irányzatokat, művészi törekvéseket. Perneczky együtt meséli el a művészeti mozgalmak, a művészeti intézmények és a művészeti piac történetét — tömören, elevenen, tehetségesen. Remek könyv.

A könyv IDE kattintva olvasható és letölthető! 

001n

(Radnóti Sándor)

A könyv megjelenését a Taniro Kft. támogatta
Megjelentette a Műút folyóirat szerkesztősége
Kiadta a Szépmesterségek Alapítvány; felelős kiadó: Dr. Dobrik István
Tervezte janos szurcsik
Szerkesztette k.kabai lóránt
Nyomtatta és kötötte a Szocio-Produkt Kft. Miskolcon; felelős vezető: Osváth Zoltán

95 oldal, 1500 Ft
ISBN 978-963-06-5968-0