Csak ültek azok a drága moszkvaiak csokorban. Meleg volt, és izgultak. Szedegették szoknyájukról a szöszöket, volt, aki terítőt csipkedett. Az egyetlen férfi a fogát piszkálta, rohangált a nyelve az arcában. Ruhazsebkendőt vettek elő, széthajtogatták, és elrejtőztek benne. Nagy, vörös foltok nőttek a szőke nők nyakán.
Délben disznósajtot ettek, nem értették, hogy lehet sajt, mikor disznó. Aki megkérdezte, annak adtak még egy szeletkét. A töpörtyű egyértelműbb, bár kissé nevetséges a hangzása. Húsfecnikkel volt teli a szájuk ebéd után, hiába kaptak desszertnek máktortát. A feketeribizli-pálinka olyan, mint a körömlakk, mert vodkához voltak szokva.
A picike, kerek nő a legöregebb, nehezen áll fel, mikor szólítják, hogy olvasson. Anélkül szólal meg, hogy előtte várt volna, pedig látszott rajta, megtervezte, hosszan elnyújt pár belégzést, hogy rá figyeljenek. Elkapkodta, a Szerjozsánál jutott eszébe, hazaér a fiú a háborúból, meglátja az anyja, Szerjozsa-a-a-a-a-a-a, üvölti a pici, kerek nő.
Tokaj-szerű érzése van az embernek a hosszú, szűk teremben. Úgy tűnik, mindenki boldog, halkan nevetnek. Nem zavarja őket, hogy kerülgetniük kell egymást. Az sem, hogy háttal állnak annak, aki épp beszél, vagy ő áll nekik háttal. Fogy a körömlakk, annyira nem szar. Van bor is, kancsóban, meg egy másik fajta, abból azok kapnak, akik elég fontosak.
Hoznak be ropit, szélesednek a gesztusok, szállnak a mondatok. Verset úgy kell írni, hogy kihajolsz az ablakon. Ne érts meg, nem kell megértened, csak lásd, ahogy fúj a szél, és érezd a fényeket. A moszkvai nők féltékenyek. Van, amelyik nem hízik el, és kezébe veszi az életét. Ha nem nyitnak ablakot, tovább nem olvasok.
Nyitnak, hálából verset mond fejből. Van benne tej, ez megtetszik egy férfinak, feláll, amikor vége van, és nyújtja a kezét. Aztán mindketten az asztal túloldalára kerülnek, pedig szűk a hely, szinte elképzelhetetlen, hogy ennyire könnyedén. Leülnek a másik asztal mellé rézsútosan. Egy pohár tej tud közös pont lenni egy férfival.
A nő szőke, és fiatalabb, mint az összes többi idős moszkvai. Beszélgetés közben derül ki, hogy nem is Moszkva, hanem Orszk, csak úgy egyszerűbb volt őket bemutatni, hogy mind из Москвы. A könyöke abban az okkersárga kardigánban majdnem hozzáér a férfi arcához. A vers titkát egy újságíróbálban kell keresni.
Kapkodott, mikor épp indult volna, és kiborult a tej, akkoriban égett a gyomra, rá a sárga düsesszre, kedvence a sárga, a düsessz meg otthon nem tisztítható. Bálba nem ment, viszont megírta az újságba a sztorit, hogyan maradt otthon, és nyert vele. Övé lett az AranyMedve, na nem az a medve, amit Európában osztanak, ez igazi orosz medve volt.
Az ablakba állította, háttér a kék ég. És egyszer csak összekapcsolódott benne a medve meg a tej. Olyan lírikus lett a felütés. Már nem volt érdekes a bál, most a színekre koncentrált. Arany bunda, hófehér löttyenés meg a cikóriakék ég, csupa kontraszt, erő sugárzik belőle, ugye maga is érzi, és benyúl a férfi szorosra kulcsolt lába közé.
