Két hónap telt el azóta, hogy a Kikötői Hírek legutóbb Oroszországból jelentkezett. Az orosz kulturális világ azóta egy csapásra bezárult és megváltozott. A hatalom épp teljesen felszámolja a szólás- és sajtószabadság maradékát, a művészek pedig elhallgattak. Az ukrajnai háborúról beszélni nem lehet, másról beszélni pedig értelmetlen. Oroszországban a valóságról semmit (ничего) nem lehet mondani, ezért nincs mit (нечего) mondani. Sorra maradnak el a koncertek, kiállítások és könyvbemutatók. Februárban még úgy tűnt, hogy hamarosan beköszönt az orosz képregény aranykora. Most pedig nem lehet tudni, hogy mi lesz az oroszországi társadalom és kultúra jövője. Mindennek persze megvoltak az előzményei: 2014 óta egyre erősödött a Szovjetunió iránti nosztalgia, a nacionalizmus, miközben törvényi korlátozásokkal, pénzbírságokkal és büntetőeljárásokkal igyekeztek kiirtani a másképp gondolkodást. És ez pontosan visszatükröződik azokban az irodalmi és képzőművészeti hagyományokat ötvöző orosz grafikus regényekben, amelyek az elmúlt néhány évben jelentek meg. Ezekről lesz most szó:
1. A „Kafka-kódex” («Кафка кодекс») című dokumentarista képregénygyűjteményben a hatalmi ágak összefonódása rajzolódik ki. A Novaja Gazeta, Oroszország utolsó megmaradt független médiaorgánuma adta ki. A munkatársak sokáig küzdöttek az újságért, de idén március végén az állam végleg ellehetetlenítette tevékenységüket. Bátor kiadványuk még két éve született, az újságírói gyakorlat és a képregényrajzolás találkozásából: 20 orosz bírósági eljárásról tudósítanak benne képregényriportok formájában. A Novaja Gazeta tulajdonképpen csak megrajzoltatta azokat a képtelen, de valós történeteket, melyeket az orosz bíróság „írt” 2018-19-ben. Így például azt, amelyik arról szól, hogy egy pétervári demonstrációt hivatalosan, vagyis állami engedéllyel csak temetőben vagy szeméttelepen lehetett volna megrendezni. Vagy azt, amelyikből kiderül, hogy egy, a hatalom útjában álló mákkereskedő miatt minden mákkedvelőt morfinistának lehet titulálni. Ahogyan azt is, amelyikből megtudhatjuk, hogy a történelem órákon azért nem tanítják a sztálini terrort, mert ennek a korszaknak egyáltalán nem ez, hanem a Szovjetunió dicséretes bővítése a lényege, a GULÁG említése pedig csak rémtörténetnek lenne jó, amellyel felesleges depresszióba taszítanák a kamaszokat, akik ettől alkoholhoz és cigarettához nyúlnának.
Az orosz képregénykultúra szempontjából azért különleges ez a kiadvány, mert jelenleg nincs még egy másik olyan kötet, amely ennyi művészt vonultatna fel egyszerre, ráadásul különböző korosztályokból. Feltűnnek itt olyanok, akik létrehozták az orosz képregényművészetet a peresztrojka idején (Alekszej Iors), az úgynevezett első posztszovjet alkotók (Vitalij Tyerleckij), és bemutatkozhatnak az egészen fiatal pályakezdők is (Darja Petusok). Másrészt ezek a képregényriportok az orosz protoképregénynek tekintett lubok hagyományát is felelevenítik. A lubok olyan illusztrált orosz röplap, amelyet eredetileg nyírfakéregbe metszettek a 17. században, de még a 20. század elején is népszerű volt, igaz, ekkor már nyomtatott formában informálta a tömegeket, többek között az első világháború eseményeiről. Az újságírói munka szempontjából is különleges kötet lett a Kafka-kódex: a szövegeket a Novaja Gazeta munkatársai írták, de a minél pontosabb és objektívebb tájékoztatás érdekében emberi jogi szakértők, ügyvédek és történészek is közreműködtek – az ő megjegyzéseikkel zárul minden egyes rajzolt riport.
2. A „Jelcin leesik a hídról” («Падение Ельцина с моста») című képregényt a legnagyobb internetes enciklopédia egyik szócikke ihlette. A furcsa történeteiről elhíresült közkedvelt orosz elnök a Wikipédia tanúsága szerint azt állította, hogy egy szép 1989. szeptemberi estén vendégségbe igyekezett barátja dácsájára, mikor egy ismeretlen Zsiguliból megtámadták, zsákot húztak a fejére, és bedobták a Moszkva-folyóba. A kérdés, hogy „de hát mégis hogyan élhette túl, ha a Moszkva folyó mindössze egy méter mély, míg a híd hat méter magas volt?” – meglehetősen sok fejtörést okozott a Szovjetunió Legfelsőbb tanácsának. A valóság nem is derült ki soha. Ezt a regényes történetet elevenítik fel Vitalij Tyerleckij képei, amelyek újabb lehetséges megoldásokat kínálnak erre az átkozott orosz kérdésre, hogy mi is történhetett valójában Jelcinnel. A képregény utószavában a szerző hosszasan szabadkozik, hogy ennek a Jelcin-figurának nyilvánvalóan abszolút semmi köze a valóságoshoz, már csak azért is, hogy nehogy aztán bírósági ügy kerekedjen ebből a sztoriból is…
3. Fájóan pontos látleletet ad a társadalom egy részéről „Az oroszok összeállnak a krokodilokkal és megtámadják Európát” («Русские объединяются с крокодилами и нападают на Европу») című képregény, amely szintén Tyerleckij munkája 2019-ből, és a megelőző évek egyre erősödő háborús retorikájára reflektál. Az ironikus képkockákban az orosz nacionalisták mindennapjaiban rejlő kognitív disszonancia jelenik meg – így például azon paradox szokásuk, hogy német gyártású autóikra ragasztott matricákon fenyegetik fasisztának vélt ellenségeiket.
Mindemellett az oroszokról alkotott európai sztereotípiák – így például a folyamatos usánkaviselet – a képregény „echte orosz” hőseinek levetkezhetetlen jellemzőiként jelennek meg.
Folytatás is készült már, „Az oroszok összeállnak a krokodilokkal és megtámadják az Antarktiszt” («Русские объединяются с крокодилами и нападаюн та Антарктиду»), címmel, ez azonban, nagy valószínűséggel soha nem fog megjelenni. Mert a krokodilok és oroszok agressziójáról szóló képregények témájuk révén ugyan minden eddiginél aktuálisabbnak tűnnek, a bennük rejlő humor és irónia 2022 februárja óta cinizmusnak tűnhet. Ezért ezt a képregényt még a Tyerlecki Komiksz sem adja ki, amely Vitalij Tyerleckij saját kiadója.
Szerény képregényrajzolói képességeit Tyerleckij ügyes marketing-trükkel kompenzálja: a borítót mindig mással készítteti el, de őszintén be is vallja ezt könyve hátulján: „Ezt a borítót Kátya rajzolta. Belül sokkal rosszabbul van megrajzolva a képregény. Körülbelül úgy, mint ezen a képen itt jobbra. Ráadásul még fekete-fehér is az egész.” A könyvesboltokban ezekbe belelapozni egyébként nem lehet, mert az utóbbi pár évben egyszerűbbnek tűnt mindent lefóliázni és életkorhatárral ellátni, mintsem a káromkodásért és szexualitásért járó büntetés miatt aggódni.
4. Kátya nem csak borítókat rajzol, az ő munkáját dicséri a „Szobakisztán” («Собакистан») című képregény is, amely képi világában Észak-Koreát, címében pedig a közép-ázsiai volt szovjet köztársaságokat idézi. Szobakisztán (amelyet magyarosítva talán Kutyisztánnak nevezhetnénk) egy kitalált állam, a világ utolsó szocialista országa, melynek népe 50 éve teljes izolációban él. A történet középpontjában az ország nagy kutyavezérének halála és temetése áll. Tyerleckij, aki a forgatókönyvet írta, még egy siratóéneket is rendelt az elhunyt főhős számára egy petrozavodszki együttestől, a Gromikától. Szobakisztánban valóban ott rejlik Észak-Korea, Kazahsztán, Kirgizisztán, Tádzsikisztán, Türkmenisztán és Üzbegisztán egyszerre. Az alkotókat egyrészt egy norvég antropológus és újságíró, Erika Fatland Közép-Ázsiát bemutató, bő fényképanyagot tartalmazó riportkönyve, a „Szovjetisztán” (’Sovietistan’), másrészt pedig a National Geographic Észak-Korea: A Kim-dinasztia című minisorozata ihlette. Kátya szerint ez a képregény mégis leginkább az Oroszországban máig érzékelhető szovjet örökséget jeleníti meg, hiszen nem kell átlépni Oroszország határát ahhoz, hogy az ember Szobakisztánban érezze magát, elég ehhez párszáz kilométerre eltávolodni Moszkvától vagy Pétervártól.
5. Az „50 év szerelem” című képregényből az is kiderül, hogy néz ki a már sokat emlegetett Tyerleckij, aki nem hajlandó az öncenzúrára. Merthogy ez a képregény valójában egy kísérlet, amely arra a kérdésre keresi a választ, hogy ki lehet-e adni ma Oroszországban egy olyan képregényt, amelynek egyik főszereplője Hitler, és amelyben horogkereszt szerepel (A Maus orosz kiadását néhány éve be akarták tiltani emiatt). A képregényen hárman dolgoztak: Alekszej Hromogin, akinek 2019-ben eszébe jutott, hogy rajzol egy alternatív történelmi képregényt Hitlerről és japán szerelméről, sőt egy részét meg is rajzolta, és bele is tette ebbe a képregénybe. Vitalij Tyerleckij, aki sehogy sem tudta Hromogint meggyőzni arról, hogy Hitlerről nem lehet most Oroszországban képregényt rajzolni, ezért úgy döntött, hogy kísérletet végez: az ő lelkén szárad a szerkezet és a forgatókönyv. És Olga Lavrentyeva, akit a srácok Oroszország legjobb jelenlegi képregény-alkotójának tartanak, és megkérték, hogy rajzolja meg, ahogy ők hárman együtt létrehoznak egy hitleres képregényt, amely arról szól, hogy Oroszországban ma nem lehet hitleres képregényt csinálni. A kísérlet sikerült, a képregény megjelent, az alkotók még szabadlábon vannak. Igaz, végül nem mertek nagy reklámot csapni ennek az egyébként mind a grafika, mind a történet szempontjából rendkívül izgalmas munkának, amely így nem is jutott el túl sok emberhez.
+1. A fenti öt képregényben közös, hogy humorral vagy iróniával közelít a legnehezebbnek tűnő témákhoz is. Különbözik ezektől Olga Lavrentyeva „Szurvilo” («Сурвило») című monumentális grafikus regénye – a kortárs orosz képregényművészet alighanem legkiemelkedőbb és legfontosabb alkotása. Olga nagymamájának, Valentyina Vikentyevna Szurvilónak a történetét jeleníti meg. Valentyina Vikentyevna édesapja a sztálini terror áldozata lett 1937-ben, édesanyja fiatalon meghalt a háború elején 1940-ben, nővére tífuszban hunyt el 1941-42-ben a leningrádi blokád második, még az elsőnél is keményebb telén. Családjából egyedül élte túl a nagy honvédő háborút, és elhunyt szerettei emlékéért élt tovább. 2019-ben jelent meg a képregény, amelynek elkészültét még épp megélhette. Ez az a könyv, amelyet mindenképpen ki kellene adni magyarul is, mert bármennyire is szeretném, nem tehetem ide mind a 320 oldalát. Korabeli lakások, harcjelenetek, kórházi képek, az éhségtől áttetsző, tébolytól elmosódó alakok …tömegsírba hordott halottak, orosz erdő, havas utcák, leningrádi épületek, hivatalos dokumentumok…. Ez egy olyan történet, amely személyesnek tűnik, de valójában a Szovjetunió minden egyes családja átélte így vagy úgy. Legyen itt most egyetlen egy kép ebből a grafikus regényből a háború végéről.
Irodalom:
A. Hromogin, O. Lavrentyeva, V. Tyerleckij: Tridcaty let ljubvi. Szentpétervár: Tyerlecki komiksz, 2020.
Kafka kogyeksz. Szentpétervár: KomFegyeracija, 2019.
O. Lavrentyeva: Szurvilo. Szentpétervár: Bumknyiga, 2019.
V. Tyerleckij: Pagyenyije Jelcina sz moszta. Szentpétervár: Tyerlecki komiksz, 2019.
V. Tyerleckij: Russzkije objegyinyjajutszja sz krokogyilami i napadajut na Evropu. Szentpétervár: Tyerlecki komiksz, 2019.
V. Tyerleckij, Katya: Szobakisztan. Szentpétervár: Tyerlecki komiksz, 2019.