Bódi Katalin: Kikötői hírek — francia (2021. december 15.)


A párizsi Drouant étterem

November 3-án adták át Párizsban, a Drouant étteremben az idei Goncourt-díjat, amelynek nyertese Mohamed Mbougar Sarr szenegáli író La plus secrète mémoire des hommes (Az emberek legtitkosabb emlékezete) című regénye. Hosszú ideje a Goncourt-díjat tartják a legrangosabb francia irodalmi elismerésnek próza kategóriában, amelynek a hírét minden bizonnyal a legendás tízeurós csekk és további néhány hagyománnyá vált körülmény segített magasba emelni. A jelképes összeg arra utal, hogy az író művei iránti érdeklődés a díjnak köszönhetően ugrásszerűen megnő – a nyertes regényt legalább 400.000 példányban tudják eladni csak Franciaországban, de volt már példa egymilliós értékesítésre is, nem beszélve a külföldi szerződésekről. Az Edmond de Goncourt végrendeletében 1892-ben megalapított díjat a tíz évvel később létrejött Académie de Goncourt ítélte oda elsőként 1903-ban. A tízfős testület 1914 óta minden hónap első keddjén a Drouant étteremben ülésezik, 1920 óta az étterem első emeletén található Goncourt-szalonban, a díj átadása pedig változatlanul november elején történik, miután több körben szűkítették a jelöltek listáját. A tagok nem kapnak díjazást a munkájukért, de az étteremben a fogyasztásuk biztosítva van az ülések alkalmával. A mandátum életük végéig vagy lemondásukig szól, az új tagot pedig közösen választják.
 
Természetesen sok bírálat is éri az akadémiát, például a tagok kooptálásáért vagy éppen a nagy kiadók kiszolgálásának gyanújáért, ami időről-időre kétségbe vonja a díj értékét. Kétségtelen ugyanakkor, hogy a Goncourt-díj az idők folyamán a frankofón kultúra egyik nagyon fontos intézménye lett azáltal, hogy a kortárs francia irodalomnak rendkívüli nyilvánosságot biztosít, és a regények mellett több más területen is elismerést ad a legjobbnak tartott szerzőknek: 1974 óta a novella, 1980 óta az (ön)életrajz, 1985 óta a költészet, 2009 óta az első regény kategóriájában. 1988 óta a középiskolások is kiadnak egy díjat Prix Goncourt des lycéens névvel, az oktatási minisztérium és a könyveket is forgalmazó Fnac üzletlánc támogatásával: a 2.000 fiatal a zsűri hosszúlistájából választja ki saját győztesét, ami nemcsak az olvasás népszerűsítésére, hanem viták, beszélgetések, könyvbemutatók rendezésére is kiváló lehetőség a fiatal korosztálynak. A Goncourt a francia irodalmat világszerte is népszerűsíti az 1998-ban indult kezdeményezéssel: a krakkói Francia Intézet szervezésében ekkor szavaztak először a hosszúlistára lengyelországi francia szakos egyetemisták, és azóta évente közel harminc „Choix Goncourt” díjat osztanak ki, nem csak frankofón országokban.

A Goncourt-szalon

 
A tizenhat tételből álló hosszúlistát idén szeptember 7-én hozták nyilvánosságra, ez szűkült kilenc tételesre október 5-én, majd négytételesre október 26-án. Érdemes röviden bemutatni a finalistákat, hogy valamennyire érzékelhető legyen az a sokféleség, amelyből végül Sarr regénye került ki győztesen. Christine Angot (sz. 1959) Le voyage dans l’Est [Utazás Keleten] című regénye az életművében már nem először megírt incesztust tematizálja, az apa által bántalmazott lány történetének érzelmi, testi és nyelvi traumáin keresztül. A hosszú ideig külpolitikai újságíróként dolgozó Sorj Chalandon (sz. 1952) Enfant de salaud [Egy gazember gyermeke] című alkotása tulajdonképpen aparegény, amelyben a fiú tárja fel apja második világháborús bűneit Klaus Barbie, a lyoni Gestapo vezetőjének 1987-ben zajló perével párhuzamosan. Louis-Philippe Dalembert (sz. 1962) Milwaukee Blues című regényét George Floyd méltatlan és tragikus halála ihlette; az író a történetet egy amerikai fekete gettóba helyezi, hőse egy amerikai futballban ígéretes kissrác, aki 1955-ben rasszista támadás áldozata lesz. Az egyértelműen súlyos témákat a múlt megértésének vágya, az egyén és a (családi, nemzeti, lokális) közösség történetének súlyos összefüggései kötik össze, ami az emlékezetgyakorlat egyéni és kollektív stratégiáit is vizsgálat tárgyává teszi.

Mohamed Mbougar Sarr 

A Goncourt-t végül elnyerő Mohamed Mbougar Sarr (sz. 1990) a második legfiatalabb és az első fekete-afrikai alkotó a díj történetében. Írói pályája 2014-ben indul egy novellával (La cale – Hajófenék), amelyet gyors egymásutánban követnek regényei. 2015-ben jelenik meg a Terre ceinte [Szent/körbezárt föld], amely az észak-afrikai iszlamista terror alatt élő hétköznapi emberek bátorságát és gyávaságát, felelősségét és ártatlanságát keresi a közelmúlt eseményeinek nyomasztó közelségében. A Silence du chœur [A kórus csendje] 2017-ben szintén aktuális társadalmi problémát beszél el: a regény szereplői a nyelvi-kognitív problémaként is megtestesülő bevándorlók – menekültek – migránsok egy szicíliai városkában, akiknek a megjelenése önmagukkal is szembesíti a helyieket. A 2019-es De purs hommes [Tiszta emberek] Szenegálban játszódik: tanár főhőse egy online terjedő videó után nyomozva tárja fel egy homoszexuális férfi történetét, akinek holttestét szexuális identitása miatt exhumálták és távolították el a temetőből. A gyűlöletnek nemcsak tanúja, hanem hamarosan ő maga is tárgya lesz, így döntenie kell az őszinteség és a hazugság hasznáról és értékéről. Jól látszik, hogy ebben a három regényben az aktuális társadalmi-politikai jelenségek mögül általános egzisztenciális és morális problémák türemkednek ki, amely állítás a Goncourt-t elnyerő La plus secrète mémoire des hommes-ra is igaz lehet. Ugyanakkor Sarr ebben a munkájában sokkal nagyobb hangsúlyt helyez az irodalom mint olyan tematizálására az írók közösségének megelevenítésével, a mise en abyme-ként megjelenő regénnyel és életrajzzal, az elfelejtett író és könyve utáni, időben és térben is kiterjedt nyomozás ábrázolásával és az írás labirintus jellegűvé való formálásával. A regény elsődleges idősíkja 2018, hőse egy fiatal szenegáli író, Diégane Latyr Faye, aki Párizsban hozzájut a hajdan „néger Rimbaud”-nak hívott T.C. Elimane 1938-ban megjelent könyvéhez. A szenegáli mítoszra épülő Le labyrinthe de l’inhumain [Az embertelenség útvesztője] című regénye miatt a kezdeti elismerések után Elimane-t plágiummal vádolják, ráadásul számos kritikának rasszista felhangja van, ennek következtében pedig az író eltűnik Párizsból. Diégane a hátrahagyott nyomok után ered, és rekonstruálni próbálja a férfi élettörténetét és életművét, miközben szembesül a 20. század tragédiáival – a holokauszttal, a második világháborúval, a gyarmatosítás következményeivel, az írói szerepek és helyzetek sokféleségével. A nyomozás természetesen a krimi zsánerét is felhasználja, de a folyamat Diégane számára lassan önmaga keresésévé válik, így az elbeszélés integrálni tudja az esszé, a napló, a levelezés, a beavatási regény, az utazási regény stb. diskurzusait.
 

A 2021-es Goncourt-t elnyerő La plus secrète mémoire des hommes

 
A France Culture La grande table című rádióműsorának 2021. szeptember 23-i adásában Olivia Gesbert kérdéseire válaszolva Mohamed Mbougar Sarr még a Goncourt hosszúlistásaként mondta el, hogy rendkívüli módon foglalkoztatja az írók és az irodalmi művek feledésbe vonódásának bizonyossága az írói halhatatlanság mindenkori vágya ellenében. A felejtésnek, az elhallgatásnak, az eltűnésnek a kérdését kutatva foglalkozott elmélyültebben Yambo Ouloguem (1940–2017) mali író látványos sikert majd gyors feledést hozó történetével, amelyből később Elimane alakjához vett inspirációt. A múlt megértésének vágya az alkotás inspirációjává válik Sarrnál, aki úgy vet számot az interjúban az írással, mint amelynek célja egy zavaros, bizonytalan sejtésből kiinduló, csak az irodalomban létrehozható igazság lehet. Regénye így annak ígérete, hogy a felejtés helyébe az irodalmi szövegekben rögzített nyomok, keresések, írói és olvasói vágyak és tevékenységek helyezhetők, arra is reflektálva, hogy lehetetlenség azt egyértelműen eldöntenie bárkinek, hogy ki a nagy író és mi a nevezhető kivételes műalkotásnak. Diégane nyomozása Elimane után a maga labirintusszerűségében nem kecsegtet egyértelmű eredménnyel. Ugyanakkor, ahogy Sarr fogalmaz, egy idő után irányt kell váltani az útvesztőben: nem kell a kijáratot keresni többé, hanem el kell kezdeni bolyongani a könyvek és a történetek között, a kutatás megszállottságát át kell helyezni az írás és az olvasás tevékenységébe. Az irodalmi szövegek labirintusának imaginárius teréről, illetve a fiktív életrajzok revelatív erejéről beszélve Sarr Roberto Bolaño három regényének (Vad nyomozók, Távoli csillag, Éjszaka Chilében) hatását említi, saját példáján mutatva meg azt, hogy nemcsak az írás, hanem az olvasás is egyszerre létszükséglet, menedék és a folyamatos keresés lehetősége. Az interjúban archív felvételről Ouloguem és Bolaño is megszólal, Sarr gondolatmenetének hatásos gazdagítóiként.
 
Az 1749 portál információi szerint Mohamed Mbougar Sarr Goncourt-díjas regényét 2022 őszén tervezi megjelentetni a Park Kiadó, Az emberek legtitkosabb emlékezete címmel.
 
Irodalom:
Christine Angot, Le voyage dans l’Est, Paris, Flammarion, 2021.
Roberto Bolaño, Estrella distante, Barcelona, Anagrama, 1996 (Távoli csillag, ford. Scholcz László, Budapest, Európa, 2010); Los detectives salvajes, Barcelona, Anagrama, 1998 (Vad nyomozók, ford. Kertes Gábor, Budapest, Európa, 2013); Nocturno de Chile, Barcelona, Anagrama, 2000 (Éjszaka Chilében, ford. Scholcz László, Budapest, Európa, 2010).
Sorj Chalandon, Enfant de salaud, Paris, Grasset, 2021.
Louis-Philippe Dalembert, Milwaukee Blues, Paris, Sabine Wespieser, 2021.
Mohamed Mbougar Sarr, Terre ceinte, Paris, Éditions Présence Africaine, 2015; Silence du chœur, Paris, Éditions Présence Africaine, 2017; De purs hommes, Paris – Dakar, ÉditionsPhilippe Rey – Jimsaan, 2019;  La plus secrète mémoire des hommes, Paris – Dakar, Éditions Philippe Rey – Jimsaan 2021.
 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük