friss műút

-ról, -ről

Kiss Noémi

Kiss Noémi

(1974, Gödöllő) író, kritikus. Könyvei: Határhelyzetek (2003); Trans (2006); Rongyos ékszerdoboz (2009); Fekete-fehér. Tanulmányok fotográfia és irodalom kapcsolatáról (2011). Ikeranya című kötete a könyvhétre jelenik meg. Honlapja: www.kissnoemi.hu. Fotó: Stiller Ákos © HVG

Legfrissebb

A rovatból ajánljuk még

Nőtérfél

Kiss Noémi: Úszógyerekek

2013. október 17.

13.10.17.9744_439797879473129_259930581_n1982 — kapok egy képet a mailen. „Nagyon jó eredményeket értek el.” Rajta vagyok, az alsó sorban, nincs odaírva a nevünk, a lányok neve lemarad. Még a piros-fehér csapattréninget sem kaptuk meg. A Spartacus („szpari”) fiúcsapata és Turi György áll mögöttünk, milyen kedves, bíztató, a fiúk vállát fogja.

Majd ha kiérdemlitek, ti megkapjátok. Lányok, ússzatok, fussatok, nyomjátok az erőnlétit, és lesz mackótok. Piros-fehér csapatmackót akarok: futok, úszok, megy az egy medencehossz levegővétel nélkül, gumikötelezek, kapok tockost, botot, ügetek. Piros az arcom, sírok, a vízben nem látszanak krokodilkönnyek, ezért jobb úszónak lenni, mint pl. tornásznak.

Ott ülnek a lányok is, alul, guggolnak. Névtelenül, otthoni ruhában. Barátnők. Sorstársak, soha nem voltak ilyen barátságaim azóta sem, ez a test barátsága, nem mondtuk sosem, a barátnőm vagy, olyan nyilvánvaló volt, hogy együtt veszünk levegőt, és mindenkinek fáj a verés. Izolált világ, az uszoda ketrece mögül néz, itt egészen más törvények uralkodnak. Erős, férfias törvények, úgy, hogy a fiúk is bőgnek eleget, mikor a vécében verést kapnak. És a lánybarátságoknak is irtó súlyuk lesz. Aki áruló, kiközösítik, közös ellenség az edző: Uborka=Turi György, és az edzésnapló: elloptuk. Sosem árultuk be, aki tette, mert akkor többet nem lehetett volna ellopni.

Senki sem ül ott érdemtelenül a képen, bajnok lett a béka vagy a delfin korosztályos bajnokságon a Margit-szigeten. Ez volt akkoriban a legerősebb csapat. A fiúk már megkapták a Speedo felszerelést. A lányok csak várjanak szépen, míg sorra kerülnek, nekik még dolgozni kell, ők lassabban úsznak, hát várjanak.

Akkoriban irtó nagy dolognak számított az új póló, a tréning, minden, ami nyugati volt, márkás. A sportoló lelkét és testét pénzen meg lehetett venni. Aki felvette a Speedót az uszodában, onnantól más ember lett. Fellépett. Jobb kedvvel ment edzésre, könnyebben vette a verést, békaügetést, az uszodai erőszakot is kibírta sírás nélkül. Kevesebbet is kapott. Az utolsó kapta mindig a legnagyobb verést. A béna, a málé, a lógós.

Egy szaros tréningruha a szocialista doppingszerünk. Élet-halál ura a medence szélén.

Uborka cigizett, járkált fel-alá, kiabált velünk. Öt cukorral itta a kávét, amit az öltözős néni készített neki. Mi vittük le, minden nap más, aki a legjobban úszott, ki kellett érdemelni. Jó edző volt, ma ő a legjobb edző az országban. Ma ő az egyik legjobb edző a világon. Nem tud úszni, ezt mondták rá, ezért ilyen kemény.

Lányok, na, ki a szép lány? Az nyeri a versenyt, akinek fülbevalója van. Sosem felejtem a legkedvesebb időmérő bíró simogatásait a rajt előtt a szigeten. Nem tudom, mire játszott, de megnyugtatta a versenyzőket. Simogatás és verés — ez a két görcs van. Néhány érem, kupa, több tíz oklevél, azt hiszem, a szüleimnél vannak a telken, a pincében, a babák mellé dobva. De igazából fogalmam sincs, hol, nem érdekel, nem akarom látni, nem voltam úszógyerek.

13.10.17.540125_560716533960225_2130503268_nMikor Egerszegi Krisztinát (a kép közepén, kezében a kupával, épp mellettem ül) aranyosnak nevezi a riporter egy „női” magazinban, mert nem mutogatja a gyerekeinek, hogy hányszoros olimpikon, milyen édes, jaj, de szerény, Egérke — nekem mindig az jut eszembe, mekkora barom az az olvasó, aki ezt beveszi. Egérke pontosan azt teszi, amit minden nagy sportoló. Azért nem mutogatja, mert nem akar tudomást venni róla, mert száműzte az érmet. Mert egy olyan érem pont az az idegen és durva világ. És mert semmilyen érem nem éri meg. A sportoló sportja egészen el van dugva a lélek alján. A tudatalatti legmélyebb bugyrában lógnak az aranyak, a csúcsok, a megúszások, az edzések, ott ül a hajnali óra csörgése; úszás iskola helyett, úszás család helyett, az úszás barátságok, zene, film, bármi helyett. Az úszás a nyári szünet helyett, a hétvégék versenyei, a szünet nélküli hosszak a klóros vízben, kicsípett szemmel, véresre feldörzsölt hónaljjal. Az ideggörcs, kialvatlanság. A glottnadrág, az úszódeszka, a búvártalp műanyag- és vegyszerbűze. Az úszók nem tudnak beszélni. Nekem évekbe telt, amíg megtanultam, miután abbahagytam az edzéseket.

Ez csak egy fénykép, halott életet, sőt győzelmet ábrázol. Milyen foltos, merev. Az alakok arca elmosódik, a színek lassan szétfolynak.

Véletlenül néztem rájuk, már nem akarom őket. A Facebookon szembejöttek, kidobta az üzenőfalam. Még meg is hatódtam, butaság, hogy a halál sír, én örülök ennek a halálnak. Hogy bírtuk ki, fogalmam sincs. Na, mit mondjak erre — a medencében lettem író. Mégsem tudok róla beszélni.

 

Hozzászólások, visszajelzések

Hozzászólás küldője: coach
Ideje: 2013-10-17, 19:53

Keserű írás. Ha író vagy írd újból és gondolj közben arra, hogy olimpiai bajnok lettél.

Hozzászólás küldője: Pillangó Krisztina
Ideje: 2013-10-21, 19:47

Nekem meg éppen őszintésége tetszett. Őszintesége és kegyetlensége, minden szava igaz, főleg a szparira, nem tudom, máshol milyen volt úszónak lenni, de ott, Turi Györgynél ilyen.
Egy csapattárs

Pingback küldője: Úszógyerekek « Kiss Noémi
Ideje: 2015-02-18, 14:42

[…] tovább » […]

Hozzászólás küldője: Egy Apa
Ideje: 2016-04-08, 07:34

Én is a 80-as években voltam gyerek.
Mindenütt ez ment. Rettegve mentünk edzésre.
Ma, aki még „praktizál”, az mind „megbecsült”, de aki akkor ott volt gyerekként…a gyereket bárhová, csak ne hozzá.

Én otthagytam az egészet még idejekorán, de a nyomok így is megmaradtak…

Hozzászólás küldője: Rikavagyok
Ideje: 2016-04-08, 07:43

Később kezdtem, és leginkább vizilabda örvén uszodáztam sok évig, de továbbra is imádok úszni plusz mindent ami kerek és pattog. Pedig rohadt sok békaügetésben és ruhában úszásban volt részem, és sosem lettem olimpikon… Az egyetlen panaszom, hogy nehéz ekkora hátra ruhát kapni.
Sajnálom, hogy neked ennyire rossz enl3keid vannak.

Hozzászólás küldője: Kunci
Ideje: 2016-04-08, 13:55

Szerintem minden sportágban, minden sportolónak nehéz. Mármint aki komolyan veszi. Korán kell kelni, kemény az edző és az edzés egy csomó mindenről le kell mondani a versenyzés érdekében. Nem csak a sportolónak de bizony az őt támogató szüleinek, testvéreinek, sok közös buliról még a barátainak is. Ez egy ilyen világ. Azt nem értem, hogy ha az ott és akkor annyira kibírhatatlan volt akkor mégis miért csinálta sok éven keresztül? Miért nem mondta hamarabb a otthon, hogy anya ez nekem nem jó. Csak szenvedek. Inkább megtanulok 3 verset minthogy 500 métert fussak. Azt honnan tudja a kedves író, hogy Egerszegi miért nem mutogatja a gyerekeinek az érmeit? Biztos, hogy csak azért mert mélyen el akarja temetni a múltat? Egyáltalán ki az aki a gyerekeinek büszkén mutogatja a diplomáit, érmeit, egyéb sikereit elismerő dolgait, mondogatván legyetek rám büszkék mert én ilyen fain gyerek voltam!?

Hozzászólás küldője: herrbeno
Ideje: 2016-04-08, 14:57

Jó kis írás…Aki kicsit is beleszagolt a versenysportba, az teljesen átérzi… És én sem szívesen mutogatom ilyen-olyan érmeim a gyerekemnek. Fohászkodom, hogy ne vegye túl komolyan a sportot, ne csak kötelezettségei, hanem jogai is lehessenek…

Hozzászólás küldője: Főpilóta
Ideje: 2016-04-09, 11:39

Szóval csupa rossz éri az élsportolót. Hmmm… Nem is értem. Akkor tényleg minek? Ekkora mazochista egy kisgyerek, hogy ezt vállalja, vagy a szülei szadisták, hogy erre kéynszerítik? Ugye, viccelsz, Noémi?

De az elején a dicsőség lehetősége, az jó, mi? Az, hogy felismernek az utcán, az jó mi? A hype, a felhajtás az jó, mi?

Hozzászólás küldője: Kata
Ideje: 2016-04-09, 13:23

Kívülről nézve nyilván sokkal szebb, vonzóbb az élsport világa, de könyörgöm, fogadjuk el azoknak a negatív tapasztalatát, akik belülről élték meg. Az ő személyes tapasztalatukat. Ők érezték, ő tudják, hogy nekik milyen volt. Nem értem, hogy miért kell mindig mindent jobban tudni… miért kell minősítgetni egy másik ember szubjektív élményét. Én csak a szélén voltam mindennek, más sportágban, de el tudom mondani, hogy lesz valaki „kis mazochista” (ahogy az egyik kommentelő fogalmazott). Egy igyekvő, alapvetően fegyelmezett gyereket könnyen bekebelez egy nem emberbarát rendszer, és megijeszt, akár megtör egy domináns edző, főleg ha a szülők is azt támogatják. Pici koromban kezdtem a versenysportot (távolról se ezen a szinten), és kb. kamaszkoromra tanultam meg, hogy az is fontos az életemben, amit én szeretnék, nemcsak az, amit mások. Igen, ehhez egy ügyetlen család is kellett a háttérben.

Hozzászólás küldője: Sawamara
Ideje: 2016-04-09, 15:35

Megdöbbentőnek tartom ezeket a hozzászólásokat. Ne próbáljunk meg másnak a motivációiba belelátni úgy, hogy közben a legalapvetőbb pszichológiai alapismeretekkel sem rendelkezünk. „Ha rossz, miért csinálod?” Jézusom.

Hozzászólás küldője: victus2
Ideje: 2016-04-10, 21:13

„úszás iskola helyett, úszás család helyett, az úszás barátságok, zene, film, bármi helyett. Az úszás a nyári szünet helyett, a hétvégék versenyei, a szünet nélküli hosszak a klóros vízben, kicsípett szemmel, véresre feldörzsölt hónaljjal.”

Magyarország úszó nagyhatalom volt és ma is az.
Nem lehet világviszonylatban vezető eredményeket elérni úgy, hogy az edző majd eszmét cserél a tennivalókról a gyermekekkel, s ha nekik esetleg nincs kedvük úszni a vízben – mert az klóros, meg a kötél is feldörzsöli a bőrt – , hát akkor nem úsznak. Az élsportban, ha jelentős ereményekre törekszünk, nincs és nem is lesz demokrácia. Igen, úszni kell, ha tetszik, ha nem, hajnalban, éjjel, ajulásig, véres verejtékig. Mi ebben a nem elfogadható? Viszont el lehet dönteni, hogy élsportolók akarunk-e lenni, avagy a nyári szünetben jókat akarunk pihenni. A kettő nem megy együtt.

„Az utolsó kapta mindig a legnagyobb verést. A béna, a málé, a lógós.”

Ez pedig végképp érthetetlen. A béna, a málé a lógós adjon hálát a sorsnak, hogy leendő világ-és olimpiai bajnokok körében úszhat, s az edző nem rúgja ki azonnal páros lábbal.

„semmilyen érem nem éri meg.”
A világ- és olimpiai bajnokok ennek éppen az ellenkezőjét hangoztatják. Keserves volt, megszenvedtek érte, de megérte. (Manapság már anyagilag is nagyon megéri). Nincs okunk kétségbe vonni őszinteségüket.

Hozzászólás küldője: Megfigyelo
Ideje: 2016-04-11, 15:54

A versenyszerű sport alapvetően antihumánus dolog, a világ „circenses”-szel való ellátáshoz járul hozzá, de a dolgok mélyére nézve értelmetlen — nem marad utána semmi és nem visz semmi valóban fontosat előre.

Hozzászólás küldője: zim zum
Ideje: 2016-04-11, 19:58

A hvg-n volt hivatkozás erre a postra:
http://hvg.hu/velemeny/20160411_hont_elkefelt_rendszervaltas_kiss_laszlo_uszoda_bantalmazas_szex

Megrendülten olvastam, pláne az aktuális események tükrében (bár az élsportról mindig is vegyes érzelmeim voltak). Remélem, sikerült valamennyire túllépni a megaláztatásokon és elfelejteni az összes büdös bunkót. Mindenesetre jó látni, hogy megtaláltad a saját utadat – sok sikert az íráshoz!

Hozzászólás küldője: irgum-burgum
Ideje: 2016-04-15, 22:51

Ha igaz a hír, Egérke még medence közelébe sem viszi a gyerekeit. Gondolom, mi mindent élt át szegény…

Hozzászólás küldője: Molnár László
Ideje: 2016-05-02, 09:12

Csak egy apróság – a krokodilkönnyek nem a nagy könnyek, hanem a színlelt szomorúság könnyei. Sokan eltévesztik, de nagyon mást jelent.

Szólj hozzá!