Versek

Kamillakényszer
 
Elvadultak a kamillaföldek. Repedezett oltárkövek
szétszórva rajtuk, elhangtalanodott férfiak igazgatják őket,
mintha eredethelyszínt építenének.
 
Olyan idegen minden, feltámad bennem
a turisztikai vadászösztön. Helyet szelídítek,
egész szárnyakat foglalok,
és az ablakon keresztül figyelem a csendes munkát.
Belenőttem a szobába egy egész korosztállyal.
Az üvegen hagyott lehelet megszilárdul,
pikkelyekké torzul a pára. Lassan uszonyok nőnek
a ház falán, fulladásra készül a térség.
 
Ideje nyílt terepre menni. Meghatároz
az építéskényszer, deklasszált mérnökök,
ügyeletes skizofrének leszünk. Halvérűek, sziromkezűek.
Félreboldogult férfiak.
 
 
Áfonya
 
Áfonya: hamvas hógömb,
amiben mindig éjszaka van.
Ha megrázom, műhó helyett
kényszerek kavarognak benne.
Öklöt lehet így rázni,
marokba fagyott mintákat.
Begyakorolt tetszvacogással
merednek kifelé a gömblakók.
Megszokásból mozdulatlanok.
Az olvadásképtelen neurózisok
adják az édeskés ízt. Nincs mese,
számba kell vennem,
mintha lehetőség lenne.
 
 
Lebegő arborétum
 
Cserepekbe gyűjtöm a rögeszméket,
legyen férfias a felszín tagolása!
Viselős. Korrigálhatatlanul tiszta.
Mindig figyelni kell, fáradtra alázkodni,
a fantáziátlanul kicsírázott éberség
sürgeti a behelyettesítéseket.
 
Meg kell őriznem a térség
illedelmes, korrekt és andalító légkörét.
Feldobom lombjanyúlt neurózisaimat:
lebegő arborétum, szinte irigylésre méltó.
 
Volt egy módszerem, hogyan kell pillangót álmodni.
Mégis abba kapaszkodom,
aki felnőtt módon tud összehordani
tücsköt-bogarat. Akinek nem kell
növényekről hazudnia ahhoz, hogy
szétaprózódjon fóbiáim mintájára.