Deres Kornélia: Versek


Drasztikus torzó
 
Végigkúszom ezen a nyáron is. Fejjel előre,
nyitott ujjakkal, talajba kapaszkodva.
Cementes mutatvány, keresztülszúr
a beton zúzaléka. Jobb lenne persze
ezt is abban a védett teremben, sötét
párnák között, ahol ütni tanultam.
 
Fojtás és kitörés. Értened kell,
ez nem csupán technika,
ez a családtörténet. Bennem érnek össze,
szürke szőnyegeken, ujjfoltokban a halovány bőrön.
Lila és zöld zúzások. Te úgy ejtenéd, foltok.
Kiforgatom az agressziót, ki ebből
a púderszín pokolból.
 
Kússz az ár ellen. Izmaid istenek. Nő vagy elhal, amire teher kerül.
Miért csak akkor jutok eszedbe, amikor verekszem?
 
 
Izmos
 
Vánszorog bennem ez az alvás, hideg tagokkal.
 
Belül némi áradás. A hurrikán mindenképp túlzás,
ne bízd el magad. Csak a fejem dobog, belül csarnokok
nyílnak, túl tiszták és átlátszóak. A szemöldökcsont
mögött megy a tátogás az ablaktalanságba. Hagyd,
hogy meghasson a mantra.
 
Vattával bélelem ki a szűk szobát, ahová aludni
hívtak. Nevezd életvezetési tanácsnak.
 
Beugrik, a múltkor arról beszéltél, hogy kirúgtad
valaki szívét a helyéről. Nem lep meg. Látom,
hogy izmos a lábad. Félkörívben csattan
az ostor. Ez kell nekem is,
izmos kis harag, kifordítani
a befelé harapót.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük