Mária nem bírja a meleget

Izzadtan ült az ágy szélén, erre ébredt hajnalban Andi. Odakint mentőautó robogott egyik irányból a másikba, és a szirénázást hallva gyorsan lekopogta az éjjeliszekrényen, hogy a családjával történt valami rossz. Forró volt a szoba, a reluxa résein vörös színű fény tört be. Pólót cserélt, körbejárta a lakást, megnézte a gyerekek üres ágyacskáit, megszagolta a férje fürdőköpenyét. Azt mondta magának, örül, hogy csak holnap jönnek vissza. Az előszobai tükör előtt elhaladva a tükörképére kacsintott.

Izzadtan ült az ágy szélén, erre ébredt hajnalban Andi. Odakint mentőautó robogott egyik irányból a másikba, és a szirénázást hallva gyorsan lekopogta az éjjeliszekrényen, hogy a családjával történt valami rossz. Forró volt a szoba, a reluxa résein vörös színű fény tört be. Pólót cserélt, körbejárta a lakást, megnézte a gyerekek üres ágyacskáit, megszagolta a férje fürdőköpenyét. Azt mondta magának, örül, hogy csak holnap jönnek vissza. Az előszobai tükör előtt elhaladva a tükörképére kacsintott.

— Huncut vagy — mondta magának, majd nekiállt takarítani. Kipakolta a konyhaszekrényt, a polcokat letisztította, suvickolta az edényeket, bár tiszták voltak, de nem ártott nekik, közben valami apróságot, talán egy málnás joghurtot evett. Az ablakot, a csempét is lemosta, leporszívózta a falat, tíz körül nézett először az órájára, büszkén, hogy már ennyi mindent megcsinált. A hőség miatt kétszer zuhanyozott, ebédre egy fél dinnyét evett.

Mária fél egy után telefonált. Sírt. Ő volt Andi legjobb barátnője, egyébként a férje unokatestvére, Andinál másfél évtizeddel idősebb, de egy fiatalos, klassz csaj, így beszélt róla Andi, egy csodálatos nő, csak egy kicsit labilis, egy ideje klimaxol, változó korban van, de hogy miért tart ez olyan régóta neki, az rejtély. Mária valóban szeretett sokat beszélni, a szívét kitárni, és Andit is ugyanerre bíztatta, nyíljon meg, ne görcsöljön, az élet túl rövid, a zárkózottság székrekedéshez vezet. De Andi szigorú volt, őt arra tanították, hogy soha ne beszéljen olyasmiről, ami miatt később szégyenkezhet, és ehhez tartotta magát.

— Nem tudok felkelni, nem tudok aludni — mondta Mária a telefonban —, rettenetesen szenvedek a meleg miatt. De lelkileg százszor rosszabb az egész. Nem múlik ez a kurva érzés, hogy egyedül vagyok, egyedül maradok, és hogy mindennek vége.

— Hát szabad ezen sírni? — kérdezte Andi mosolyogva. — Ahogy az én nagymamám mondotta, mindannyian egyedül, pucér seggel jövünk a világra, és úgy is megyünk el. Megöregedni se tud mindenki, ezt már én teszem hozzá. Mária, te már azért hálás lehetsz a sorsnak, hogy élsz és egészséges vagy!

— Andikám, hát tudom én, fejben tudom, de nem érzem így, valami nem érzi így bennem, hiába szeretném. Tudtam, hogy meg fogok öregedni, de ezt a jövőbe képzeltem, nem a jelenbe, érted? Te még fiatal vagy — mondta, és várta, hogy Andi a szavába vágjon, és bizonygassa, hogy ő is fiatal, ma már egy negyvenkilenc éves nő legfeljebb középkorú, az egy MILF, főleg Mária, aki még most is sokkal nőiesebb a legtöbb fiatal csajnál.

— Én csak azt nem értem, hogy téged, aki egy erős nő vagy, miért visel meg ennyire? — kérdezte Andi. — Tudom, egyedül neveled a lányodat, régóta nincs melletted férfi, ez nehéz. De akkor is a jelen felé kell fordulni, én mindig erre bíztatlak, hogy ezt a szép asszonykorodat éld meg, ha már a fiatalság amúgy is elmúlt. Hiába sírsz, azzal nem hozod vissza.

Andi kemény akart lenni, ez volt az ő jó szándéka, máskor is mondta, hogy csak így lehet fellépni az önsajnálat ellen. Máriának szembe kell néznie az öregedéssel, ez volt a véleménye. A módszer most hatásos volt, mert az idősebb nő hamarosan abbahagyta a sírást, és könnyedebb hangon folytatva a beszélgetést felvetette, hogy délután menjenek el együtt a fürdőbe. Andi hezitált, Mária kuncogva megígérte, hogy nem fog ma már többet sírni, mire Andi beleegyezett a közös délutánba.

Néhány órával később elterültek a langyos vizű medencében, a hátukat és a nyakukat masszírozták az erős vízsugarak, de még így is izzadtak a melegtől. Máriának ekkorra már visszatért a jókedve. Mindig ez történik, ha emberek közé kerül, gondolta Andi, ha már egy férfi van a közelben, neki elvékonyodik a hangja, és billegeti magát, ezt nem könnyű szeretni benne. Mária lehunyta a szemét, és átadta magát a fürdőzés élvezetének. Andi elnézte a hátát, a vállát, amit most szétlapított a víz, érezte ujjaiban ennek a megnőtt és megpuhult vállnak a tapintását. Nézte a lábfejét, a két kezét, azok is megnőttek már és megpuhultak. Akárcsak a combja, a hasa, a mellei. A feje. Ez a puhaság majd eltűnik, a test száradni kezd, elfonnyad lassan, és az már igazi öregség lesz.

— Meleg ez a víz — sóhajtott Andi, majd tréfaként hozzátette: — Nem is értem, te hogy bírod a hűhullámaiddal.

Mária nem sértődött meg, inkább hangosan nevetett, a vállai fölött a perembe kapaszkodott, felrúgta magát a víz színére, lebegni próbált, a lábfejeit spiccben tartotta, vörös körmei kinéztek a vízből.

— A víz éve van — mondta Mária. — Tudtad?

— Mindig egy csomó mindennek az éve van, úgyhogy nem lep meg.

— Olvastam, hogy a víz, amit a csapból kiengedünk és megiszunk, előttünk átlagosan már nyolc emberen ment keresztül. Mit szólsz ehhez? Nem lenyűgöző?

— Na ezért veszek én ásványvizet — szögezte le Andi, de biztos volt benne, hogy Mária megint csapdába csalja őt egy borzasztó témával, amiről majd órákig kell beszélgetniük, és Mária olyan dolgokról fogja győzködni, amiről nem is tudta, hogy van véleménye. Kit érdekel, hogy hány emberen ment keresztül a csapvíz? Ez annyira ostobán hangzik, gondolta Andi, nem csoda, hogy felmegy tőle az emberben a pumpa.

— De gondolj bele, Andi, gondolj bele ebbe a körforgásba! Hiába veszed az ásványvizet, nagy része annak is a csapból jön. És a csapvízzel főzöd a levest, a teát, abban mosakszol. S megy rajtad keresztül, meg rajtam keresztül, és aztán átmegy valaki máson, és megint valaki máson. Őrület, nem?

Ekkor egy nő kiabálására kapták fel a fejüket. Fiatal nő volt, aki tőlük nem messze állt, és egy zöld úszónadrágos, szakállas, szőrös férfi zavarba ejtő mozdulatokkal dörgölte magát hozzá. Eleinte ez a lánynak is tetszhetett, de most már kevésbé, dühös mozdulattal tépte le magáról a férfit, de az követte, hiába ment arrébb. A lány újra kihámozta magát, a medence felé közeledett, a férfi utána szaladt, a medence szélénél elkapta a csuklóját, a lány szitkozódott, kicsavarta magát a férfi kezéből, és belökte őt a vízbe egészen közel Máriához és Andihoz, majdnem el is találta őket. A férfi még akkor is röhögött, amikor a vízből kiemelkedett, el vagy tájolva, Robikám, teljesen el vagy tájolva, mondta a lány, sarkon fordult, és elviharzott.

— Elnézést, hölgyek — mondta a férfi Máriáéknak, és akkor Andi felismerte benne a bátyja középiskolai legjobb barátját, a Meskó Robit, az iskolaújság főszerkesztőjét. Jóképű, link alak volt, emlékezett Andi, járt egy lánnyal, na ő elég nagy picsa volt — itt gondolatban Andi a szájára csapott —, telekürtölte az iskolát, hogy micsoda álomférfi az ő Robija, úgy csókol, mint egy sztár, megáll az ész, mint egy sztár. Meskó Robi, hát igen, tényleg jóképű volt, utoljára akkor találkozhattak, amikor Andiék még Zuglóban laktak a családi házban, s neki még derékig ért a haja, ami aztán az első szülést követően erősen megritkult, és kénytelen volt levágatni.

Mária krákogott egyet.

— Szóval az ásványvíz egyáltalán nem jelent megoldást — tért vissza a témához.

— Most mondtad, hogy a csapvíz nem jó — válaszolta Andi csendesen, közben Meskó Robit figyelte, aki, mintha semmi se történt volna, leült a közvetlen közelükben, és akárcsak ők, a hátát masszíroztatta a falból előtörő vízzel.

— Nem azt mondtam. Hanem azt, hogy átlagosan nyolc emberen folyt már keresztül az a víz, amit megiszunk a csapból. De az ásványvíz nem ezért nem jó. Hanem azért, mert a benne lévő ásványi anyagok nem tudnak beépülni a szervezetbe, ellenben kövekké válnak. Az ásványvíz nem mossa át a szervezetet, érted, ugye, pedig a víz feladata az, hogy átmossa a szervezetet.

Andi alig hallotta, mit mond Mária, gondolatai elkalandoztak. Kamaszkori hajkoronájára gondolt és arra a régi Meskó Robira. Köszönjön? Ne köszönjön? Valószínűleg nem emlékszik rá, ő csupán a kishúg volt, akit egyedül a lovak, a tűzzománckészítés és a hülye popegyüttesek érdekeltek.

— És arról nem is beszéltünk még, hogy milyen méretű környezetszennyezést jelent a rengeteg műanyagpalack, meg, ugye, a szállítás. Ahhoz, hogy te francia ásványvizet tudj inni, hány kamion jön az országba, hány kilométer autópálya megy tönkre, hány liter benzint pöfögnek szét? Szóval ez egy baromi bonyolult ügy.

Nem kellett volna azokat béna plakátokat kiraknia a szobájába, gondolta Andi. A bátyját se kellett volna beköpnie, hogy a haverjaival füvezett, amikor a szülők nem voltak otthon.

— Persze a csapvízzel kapcsolatban is rengeteg a megválaszolatlan kérdés — beszélt még mindig Mária. — A Vízművek szerint a budapesti ivóvíz nagyszerű minőségű, és bevallom, én szeretem is az ízét, de hát nem titok, hogy klórral tisztítják. Klórral, ami nagy mennyiségben vegyi fegyver. Nincs megfelelően hatékony tisztító berendezés, leszűrik a szemetet a vízből, aztán mehet bele a klór, mert ugye fertőtleníteni kell. De még a klór sem tudja kiszűrni a rengeteg gyógyszermaradványt, és persze a fogamzásgátlókról ne is beszéljünk. Merthogy a vizelettel ennyi minden kerül a vízbe, nem csoda, hogy az ebihalak is kisfiúkból kislányokká válnak…

— Azt a mindenit! — kiáltott fel Meskó Robi, két tenyerével eltakarta a nemi szervét, mintha attól félne, hogy az egyszer csak eltűnik.

— Nyugodjon meg, ez termálvíz — mondta neki kimérten Mária.

— Ugyan már, viccelek — nevetett a férfi —, így próbálom felhívni magamra az Andrea figyelmét.

— Ti ismeritek egymást? — kérdezte Mária Andit olyan hangsúllyal, mintha azt kérdezné: most hogy fogjuk lerázni ezt az elmebeteget?

— Én nem is tudom — pislogott Andi, egy cincogósat tüsszentett, a szája elé kapta a kezét, elnézést kért, majd a következő tüsszentés várakozásával az arcán lassan bólogatni kezdett, igen, látta már ezt a férfit, persze hogy ismerős neki valahonnan. Aztán csönd, egy feltartott mutatóujj, majd egy újabb tüsszentés, ha lehet még több c betűvel, mint az előző. Remek munkát végzett: förtelmes zavarából senki nem vett észre semmit.

Következett az elmúlt húsz év történéseinek összefoglalása. Meskó Robi tudta, bólogatása mindenesetre arra utalt, tudja, hogy Andi korán férjhez ment, és hogy beszerzőként dolgozik valamelyik nagy cégnél. És két gyerek is van, nahát, egy fiú és egy lány, mint a mesében! Nem, ő nem nősült meg, érettségi után ténfergett egy darabig, aztán az anyjával Szentpétervárra költöztek, igen, ott élt a nagymamája, akkor már haldoklott. A húszas éveit tehát ott töltötte, aztán az ezredfordulót követően visszajött, már maga se tudja, miért, valami azt súgta neki, most itt kell lennie, talán a családjának a magyarországi múltját felgöngyölíteni, talán önmagának a magyar részét megtalálni, szóval azóta itt van, de talán hamarosan visszamegy. Egyébként tartja a kapcsolatot Andi bátyjával, tudja, hogy végül ő is rendes, tisztességes ember lett, nem csoda, hogy ritkán találkozik vele, akinek nincs kedve még most se úgymond megkomolyodni.

— És a kenyerét mivel keresi? — kérdezte Mária.

— Keresgélem — mondta Meskó Robi, és a nevetést egy pillanatra se hagyta abba. — Egyébként régóta festek, és az az igazság, hogy jól megy. Ott is szerettek, itt is szeretnek. Pénzt persze többnyire másért kapok. Szállítottam én már bútort is, de általában megtalálnak különféle grafikusmelók, abból jön egy kis pénz.

— Ha olyan jól megy a festészet — vágott közbe Mária, aki még mindig csípős kedvében volt —, ha annyira szeretik, hogyhogy nem abból él?

— Mert ahhoz drágán kéne eladnom a képeimet olyan embereknek, úgynevezett műgyűjtőknek, akik matrica helyett festményt meg szobrot meg bútort gyűjtenek. Szerintem ez megöli a művészetet.

— Szerintem a tehetség hiánya öli meg a művészetet — mondta Mária, mire Andi oldalba bökte a víz alatt. Ne pattogjon már úgy, mintha értene hozzá.

— Tudja, én mit gondolok? — válaszolta Meskó Robi egy kis szünet után. — A tehetségnél fontosabb az őszinteség. Fontosabb a lelkes, kitartó munkavégzés, és a szorgalom is fontosabb. A tehetség csak ezután jön. És az önismeret is fontosabb a tehetségnél. Leszámolni az illúziókkal. De az összekapcsolódik az őszinteséggel.

— Hm — mondta Mária, immár az öltözőben, miközben nagy adagban kente a testére a Kényeztetés az érzékeny bőrűeknek feliratú krémet. Micsoda képmutatás, gondolta Andi.

— Nem is tudom — töprengett Mária. — Kifejezetten tenyérbemászónak tűnt elsőre, de nem tagadhatom, gondolkodik. És ez valami.

Meskó Robi a fürdő előtt várta őket, hogy estére mindkettejüket elhívja egy szórakozóhelyre. Andi hezitált. Ma még takarítani akar, utána biztos fáradt lenne, este meg egy jó könyv várja az ágya mellett, és olyan rég nem olvasott. Mária viszont váratlanul igent mondott, ő menne, akár Andi nélkül is.

— Hát nem érdemlek meg egy kis szórakozást?

— Ez a beszéd — kacsintott Robi.

— Oké gyerekek, jövök én is, értetek mindent! — mondta gyorsan Andi, és megbeszélték a találkozót.

Otthon még pakolt egy kicsit, aztán készülődni kezdett az estére. A szekrény előtt állva hosszan hezitált, végül egy piros, ujjatlan ruha mellett döntött. A nyaknál csónakkivágás, a szoknyarész nyolc-tíz centivel térd fölé érő, elől középen a hasíték szinte a has aljáig feljön, de van mögötte anyag, így semmi sem látszik, aminek nem szabad látszani. Tavaly vette akciósan, eredetileg majdnem harmincezerbe került, ideje volt végre felvenni. A haját szoros kontyba fogta, a szigorúságot egy rózsás csattal dobta fel. Visszafogott szemfesték, a ruha színéhez illő rúzs, és egy éjfekete, tűsarkú csizma. Kicsit meleg, de maga a megtestesült stílus, úgyhogy megéri.

Robival a Blaha Lujza téren találkoztak, Mária telefonált, hogy késik, úgyhogy kettesben indultak a szórakozóhely felé az egykori Corvin Áruház tetejére. Egy régi, nagy lifttel mentek fel, amiben röviditalokat is árultak. Robi vett két pálinkát, az egyiket odanyújtotta a nőnek, aki csak rövid ideig tiltakozott, aztán egykettőre letekerte a kisüveg tetejét, és ivás közben hagyta, hogy a férfi mélyen a szemébe nézzen.

A tető tele volt emberekkel, és ahogy a pult felé haladtak, Robi többeknek is odaköszönt. Andi még soha nem járt itt, de otthonosan érezte magát. A tető egyik végében találtak maguknak helyet.

— Ezt nevezem panorámának — mondta Andi, és a nyolcadik kerületi háztetőkön és a föléjük magasodó darukon legeltette a szemét. Úgy érezte, meghatódott, meghatotta a látvány, és a gondolat, hogy ő szereti ezt a várost.

— Tudod, Andrea — mondta Meskó Robi, miközben élvezettel kortyolgatta a hideg sört —, bevallom, én mindig is kíváncsi voltam rád. Nagyon szép kislány voltál. Most meg gyönyörű nő vagy, tudsz róla? Gondolom, tudsz róla.

— Egy nyafka kamaszlány voltam — kacagott fel Andi, és a bókot, amitől elzsibbadt, elengedte a füle mellett. Jól esett volna többet hallani arról, hogy milyennek látta őt annak idején a férfi, de nem tudta, hogy terelje ügyesen a beszélgetést. Fogalmazgatott magában egy mondatot a nagyfiúkról meg a kislányokról, de ekkor befutott Mária.

Fehér színű, habos ruhát viselt, a nyaka körül gyöngysort, a hajában pántot. Andi megérezte rajta a parfümöt, az izgalmat és a fojtogató rosszullétet, ami az utcára kilépve elfogta. Izzadságcseppek gyöngyöztek a homlokán és mély dekoltázsán, időnként zsebkendővel törölgette magát. Hamarosan már magáról beszélt, teljes testtel Robi felé fordult, és hosszan ecsetelte, hogy mennyire meg van rémülve az öregedéstől, miközben élvezi is, de mégis olyan nehéz.

— Rémes, hogy az ember mindig valaki más akar lenni. Olyanná akar válni, amilyen ő nem lehet — töprengett Mária, és Meskó Robi elhúzta a száját, jelezve, hogy igen, a helyzet nem könnyű, megérti, egyetért.

Mária telefonja ekkor megcsörrent, a gyerek, mondta, és egyik fülét bedugva felvette a készüléket.

— Sajnálom — súgta Andi Robinak.

— De mit? — kérdezte Robi.

— Hát azt, ahogy viselkedik. Nagy szüksége van szegénynek pozitív visszajelzésre.

Andi szerette volna, ha Meskó Robi látja az ő emberfeletti teljesítményét. Mert emberfeletti erő kellett ahhoz, hogy nem beszélje ki Máriát a háta mögött. Hogy ne mondja el, mekkora érzelmi vámpír, egy élősködő, aki senkit sem enged szóhoz jutni, mert neki kell mindig a középpontban lenni, és nem veszi észre, ha épp nincs rá szükség.

— Ugyan már, tök jó csaj — mondta Robi, és felállt, hogy hozzon még egy kör sört. Mária vállára rakta a kezét, úgy kérdezte meg tőle, hozzon-e neki is, és a nő hevesen bólogatott, jaj igen, igen, még egy pohárral mindenképp, különben kiszárad, már így is az ájulás környékezi — és újra a telefon felé fordult. Robi mégsem indult, mert közben rájött, valójában pisilnie kell, de a tömeg mindkét irányban óriási, csakhogy akkor szegény Mária ki tudja, mikor jut a söréhez, pedig láthatóan szüksége van a folyadékra.

— Vidd magaddal ezt a vécére — Andi a férfi kezébe nyomta az egyik üres műanyagpoharat. — Szeretni fogja, biztos vagyok benne.

Robi nem értette. Szeretni fogja, ismételte meg Andi. Mária ekkor fordult vissza az asztalhoz. Andi még mindig nevetett, Robi tanácstalanul állt, kezében az üres pohárral.

— Rólam beszéltek? — kérdezte Mária.

— Ugyan már — mondta Andi, Robi pedig eltűnt a mellékhelyiség irányában.

— Mit fogok szeretni?

— Csak egy bugyuta tréfa volt — válaszolta Andi, és aztán úgy döntött, egyszerűen elmondja, hogy min nevettek Robival. — Nem veszed a szívedre ugye?

Mária legyintett, ő egy nagyvonalú nő, lepereg róla az ilyesmi. Nem akartalak megbántani, mondta Andi, nem is tetted, válaszolta Mária, és felállt, hogy hazainduljon. Nem sértődött meg, nem Andi miatt indul, csak a gyerek nyűgös.

— Szerintem neked is menned kéne — mondta búcsúzóul. — Erről a pasiról nem tudom, mit gondoljak. Tényleg értelmes. De az elmúlt órában időnként a combomra tévedt a keze. Nekem ez nem tetszik. Bár emlékszel ugye, a fürdőben is hogy mászott arra a lányra, várható volt, hogy kikezd valamelyikünkkel, nem?

Talán, mondta Andi, és elköszönt Máriától. Valamivel később a mosdóban fürkészte magát a tükörben, fáradt és részeg volt ez a fürkészés, és megengedő. Látta, persze, hogy viselkedett Meskó Robi délután azzal a lánnyal, de annak annyi magyarázata lehet. Tulajdonképpen már alig emlékszik rá, hogy mi történt. Mária is hazudhat, még önmagának is, megtette már annyiszor. Bármi is legyen az igazság, határozta el Andi, neki semmiért sem kell szégyellnie magát. Kihalászta a táskája mélyéről a telefonját, és lefotózta magát a nagyalakú tükörben, hogy legyen egy emléke arról, amikor ezt a piros ruhát és ezt az éjfekete csizmát viselte. Erre a fényképre még szüksége lesz.