A víz felé

Szökőár előtt az óceán
több száz métert visszahúzódik.
Látni az algával benőtt sziklákat,
a sziklákra tekeredett halászhálót,
ahogy egy turistacsoport a tengerfenéken
a víz felé sétál, hogy az iszapba süppedt
jelzőbóják közt pózoljanak —
később közülük néhányat
csak a nyakukba akasztott fényképezőgépek
fotói alapján tudtak azonosítani.

Szökőár előtt az óceán
több száz métert visszahúzódik.
Látni az algával benőtt sziklákat,
a sziklákra tekeredett halászhálót,
ahogy egy turistacsoport a tengerfenéken
a víz felé sétál, hogy az iszapba süppedt
jelzőbóják közt pózoljanak —
később közülük néhányat
csak a nyakukba akasztott fényképezőgépek
fotói alapján tudtak azonosítani.

Szállítóhajók rakománya,
több száz tonna halkonzerv borult a tengerbe,
hogy végül is visszatérjenek oda,
ahonnan egykor kifogták őket.
Szavatosságukat akkor is őrzik,
mikor a dobozokat felnyitja majd a rozsda,
és az eltűnt áldozatok, a konzervhalak,
ez az egész,
a kiömlő olaj, ami most sötéten,
akár a lélek, lebeg a vizek fölött,
lassan beépülnek a táplálékláncba.
Így képzelem el a reinkarnációt is.

Megjelent a Műút 2013040-es számában