Versek

Aukció
 
Rálépek a kifutóra. Pusmogás.
Hogy vacog még mindig!
Ennyi idő alatt ez a maximum,
tovább nem éri meg.
 
A szoknya csontjaim után repül,
csupa fehér billentyűkön siklik.
Székekkel torlaszolom el,
nem nyílik az ajtó, de belép.
Fej vagy írás, dobja fel,
s finoman ráharap a csuklóm
szaggatott vonalára.
 
Nyálasak a fogai, sós a teje,
toccsan az érme a kézhátára,
tét nélkül. Ha akarja, mindig ököl.
Vagy be sem húzza karmait.
 
Zavarodott, de tud keringőzni,
csak klaviatúra nélkül játsszák,
s mindjárt feláll a székekről,
helyet is lehet foglalni. Csilingel
az adományos váza.
 
 
 
Beast
 
Először van rajta bikinifelső,
szorong benne, a szigetén
homokformákból népesülnek lakók.
 
Mágikus számokat lép
a mélyzöld veszélybe,
kocsonyalába beleremeg.
A doromboláshoz tartozó test
nem lép elő a kegyhely mögül.
Nem imádkozna többet, ha látná
 
A csepegtetett vár alagsorában
Osho-könyvekbe merül.
Óceánja örökhideg. Feszülten hallgat,
de süket a közeledő hajókra
forró kőlabdákat parittyáz,
gyümölcsei oltáron. Reggel
az üres tányér szalonnazsírtól csillog,
tükrében pucér gyász.