A zseb vallási karaktere (részlet)

Szabó Marcell verse a Műútból.

Sötétedik, az eső FERDÉN ZUHOGVA FELEZI
a színes papirost, a robbanás okozta túlnyomás
összepréseli a tüdőt, a vesét, a beleket, a levegős
belső szerveket. A léglökések nyomán gáz
keletkezik, mely nem talál kiutat a testből,
és szétfeszíti a gyenge szövetet: beomlanak
a csontüregek, leszakadnak az inakból, porcból
feszített hidak, a nedves függőkertek
megroggyannak, a közös istálló, az epe
engedményt tesz, a tekintet karimáját,
mint egy örökölt ruhát, beszegik, megfeszül
és szétszakad a renyhe bőrpalást. A rövid
beszámoló hangsúlyozza, az esetek döntő
többségében az elsődleges halálok nem
a hőség, nem is a szabadon száguldó repeszek
vagy a hirtelen leomló falak, hanem a lágy
belsőségre törő légnyomás rettentő pumpája.

ezért javasolja, hogy amennyire és ameddig
csak lehetséges, tátott szájjal viseljék
a légitámadást. LÁTOM, SZERETI A HUZATOT!
A szervek raktározta levegő ekkor kiutat talál,
a felforrósodott szövetek pedig mentesülnek
a teher alól, melyet az átalakuló tér minden
építőkockára kimér. A belső vérzés, a szervek
torzulása, a tüdő, a bél búcsúja, várak
KESZKENŐBŐL, el- és leszakadás, a külső
tekintet számára észrevehetetlen és főként
élvezhetetlen válság, melyet a külvilág felé
mégis pontosan közvetítenek az összeszorított
ajkak. Mintha az arc tartózkodásával a robbanás
sem fejeződhetne ki, és a forrpont, ha tehetné,
egyszerűen igáslóként rogyna össze. Az utolsó
harapásnyi levegő édes tésztája, a purhab,
a dagadék száj tagadja a Napot,
vagy ami rosszabb: a helyére áll. A makacsság,
a hallgatás, a nyelvi önzés, a csalárd bél,
a mély levegővétel és a bezáruló száj
a rá következő belső vérzésben talál kifejezésére.
Aztán minden lefejeződik, akárha szuverént
hajszolna minden esemény, egyfajta akefális
pompát, melynek megkoronázásaként feltörik

beszél. A lehelet, a száj fuvallata ezek szerint
nem pneuma, nem is spiritus, nem szufla,
hanem Flamme, mely el- és megemészt.
A lánggal és levegővel töltött zsák egyetlen
organizmust éltet, melynek nyelvére hamut
szórnak, ha mozgolódna. HAMUT HAGY
KÓR S HALÁL, és a száj fuvallata végső soron
termés. Innen, hogy a veszély esetén reflexszerűen
benntartott levegő a testi pusztítás feltételeit
teremti meg. A felfüggesztett légzésben figyelem
fejeződik ki, várakozás, és az önérzékelés
ritmusának újszerű izgalmában, mely egyetlen
ismert formája az időnek, a test maradéka
valóban megnyugszik, kibújik a hanyatlás alól,
igaz, másképp, mint ahogy azt gazdája
korábban eltervezte. NEM KAPOTT LEVEGŐT.
TUDTA, HOGY A BECSUKÓDÓ AJTÓ HANGJÁT
MAGÁN KÍVÜL KELL TARTANIA. A nyílászárók,
hallható, egy zsiliptest fújtat. A félelem,
hogy a léglökés elragadja, nehézkedéssel
jár, miközben a nehézlégzés egyben
testtartás is, szemben azon elképzeléssel,
hogy a benntartott levegő könnyít a testen,
akár a madarak üreges csontozata,
majd az evolúció során a fogakba varrt
megannyi légzsák, a bélszelek hajókormánya
és a trauma alakjában szájra vett időjárás,
az emberélet nem párosulhat szárnycsapással.
A benyelt levegő különbséget tesz, amit, hiába
szükséglet, nem választ el semmi a játéktól,
a színlelt halál jelenetétől, mely mindig
bizonytalan. Hisz a lélegzet szünetjelét
a mellkas mozdulatlansága kitartja,
mint tetszhalott sziesztát, melyet a nyugalom
átjár ugyan, de az összepréselt ajkakról
olvasni egyedül tettetett nyugalommal lehet.
Miközben nem szabadna, hogy megtévesszen
a látszólagos nyugalom, statikusság,
sőt a bizonyos elégedettségről árulkodó
elnyugvás sem, mert a mozdulat,
és nem például a testtartás, minden ízében
hasonlatos a fővesztéshez. Ahogy a hirtelen
széllökések hatására, mintha mélytengeri
árkokból, bokrokból, fejek és fejek bukkannak
elő. Mintha nagyot és szabadon lélegezhetnének,
a bordák beleropognak, szinte beleroppannak,
s ha ekkor a szokásosnál hosszabban tartják
bent a levegőt, mégpedig úgy, hogy közben
kapkodva még hozzálélegeznek,
miáltal a torkot pengeként metszi a forróság,
mely azután mintegy a sípolva robbanó,
felforrósodott irányítóközpont-fejjel együtt
lövell ki belőlük, lerepül, elgurul, elkóborol.

lebegővé teszi, tagjait önjáróvá, felelőtlenül
izgágává, fejvesztetté, a hullámzás azonban nem
az egész testé, mert nem egész többé,
és bármennyire fékeznék és nyújtanák,
ami kissé kényszeredett ünnepélyességgel járna,
mindamellett megmaradna a hebrencsség.
A szívás-fújás ünnepi hömpölygése talán a vállak
oldalirányú ingásától keletkezik, a karok zárt és
némileg szabályozott helyzetétől, talán
ez a tartás löki át a mellkast egy másik időbe,
más ritmusba, a légvétel is mindezek
szerint alakul, pedig az ismerős urbánus táj,
a kápolnák és vasúti hidak maradéka,
a roncs-égalj, melyet mintegy ellenirányú,
hirtelen tiltakozásul kilakkoz, kicsinosít
az éjjeli csapadékmozgás, a hulladék akár
arról is tudósíthatna, hogy a kitárt, kitakart
tüdőben szándékkal benne foglalt életvilág
felőlük nézve leginkább erőszaktevés,
mintha ejtőernyőn aláereszkedő papiros
volna: a száj tölteléke — parázsló szemét!
forró pernye! — még elolvasható, de kimondani
már nincs mivel. Egyszóval AKADOZIK
ÉS ADAKOZIK A LÉLEGZET, de hiába a benntartott
levegő, a robbanás beszél, a szél a szárnyakba
kap és pisztolygolyóként röpíti őket hátrafelé.
ZUHOG A KÖRNYEZET. A vihar nem természeti
jelenség többé, termék, pernyehullás, emberi
fűszermunka. A pusztulás kheiropoiéton.
A szél fütyül, a szárny, mint a száj,
bezárhatatlan, és az emberi alkudozás

száj és az izzó romok felől érkező forró szelek
egyetlen, bár egyetlen képbe belefoglalhatatlan
nyílás természetismeretéhez kötődhet. A romlás
virágai »A Limbus« munkacím alatt született
verseit a felosztás fájdalma és vágya görbíti
egymásba, hogy a szorosan érintkező
térszeletek közé szüneteket iktasson, a fogalmi
sorozatokat semleges, átvezető epizódokkal
hűtse le, tompítsa a kéjkóros csapongást,
visszanyesse a textuális ágaskodásokat.
Az Alvilág, a Tisztítótűz és a Mennyek
Királysága hármas tagolása egy negyedik,
turisztikai kitérő révén teljes, mely a fentiek
szellemében joggal tekinthető pihenőnek,
egyenesen parkolóháznak, ahol a költészet
szótagolás. Faggatják a meteorológiát,
a rest anyagot vajon a száj fuvallata
lobbantja-e lángra, de a közös nyílásból érkező
léglökések szétfeszítenek egy második szájat,
mely a szervi passióra felelve nyílik fel,
és felesel. A szisszenés, a menekülő levegő
annyi mindent a fülbe idézhet. Az önmagával
töltött emberi töltelék éneke, a Hollow Men
nem feltétlenül üres, tele van, tele üres és
üreges szervekkel. A kaktuszvilág tébolya,
a hajladozás, majd ellentétük
a tényleges hurka-lét, a telítettség anyagi
unalma, töltényélet, hiszen a szobor
és a kaktusz között nem az élettelen-életteljes
különbsége határoz, mindkettő él, mindkettő
halott, vagy az üreges ember üreges szervei,
és tovább, az ember maga is üreges szerv:
üres, mert beszédes.