KH — francia (2013. szeptember 30.)

Ha betérünk egy francia könyvesboltba, és azon belül is a pszichonalitikus irodalmat összegyűjtő polcok közé, a valamivel szemmagasság fölé helyezett, a tematikus eligazodást segítő címkékből rögtön fogalmunk lehet arról az ellentmondásosan kultikus beszédmódról, amely Franciaországban Jacques Lacan munkásságát kíséri. A strukturalista és posztstrukturalista szerzők között is kivételesen terjedelmes kritikai recepcióval rendelkező Lacan gondolkodásáról zavarbaejtően sok könyv született, amelyek többsége valamiféle bevezető vagy gyorstalpaló kíván lenni ehhez a hírhedten obskúrus, jóhiszeműbben: páratlanul összetett életműhöz.

2012-05-05 13.04.33

Jacques Lacan

Ha betérünk egy francia könyvesboltba, és azon belül is a pszichonalitikus irodalmat összegyűjtő polcok közé, a valamivel szemmagasság fölé helyezett, a tematikus eligazodást segítő címkékből rögtön fogalmunk lehet arról az ellentmondásosan kultikus beszédmódról, amely Franciaországban Jacques Lacan munkásságát kíséri. A strukturalista és posztstrukturalista szerzők között is kivételesen terjedelmes kritikai recepcióval rendelkező Lacan gondolkodásáról zavarbaejtően sok könyv született, amelyek többsége valamiféle bevezető vagy gyorstalpaló kíván lenni ehhez a hírhedten obskúrus, jóhiszeműbben: páratlanul összetett életműhöz.

Slavoj Žižek

Mégis, ha ki kellene emelnünk néhányat a Lacannal foglalkozó irodalomból, először Slavoj Žižek munkásságát volna érdemes említeni, különösen 1989-es The Sublime Object of Ideology című könyvét, amely két fő irányt fogalmaz meg: radikális visszatérést a hegeli tanokhoz és a lacani elmélet kiszélesítő alkalmazását. Klasszikusnak számít Jean-Luc Nancy és Philippe Lacoue-Labarthe 1973-as Lacan-olvasata is, a Le Titre de la lettre: une lecture de Lacan. Ott van továbbá Joël Dor remek és alapos, kétkötetes bevezetője (Introduction à la lecture de Lacan: L’inconscient structuré comme un langage. La Structure du Sujet), de kifejezetten jónak tartom Juan-David Nasio Lacan-könyveit is, különösen annak, aki most kíván először ismerkedni a témával. Magyarul ezidáig csak folyóiratokban találkozhattunk Lacan szövegeivel, de bevezetőként még mindig Farkas Zsolt írása a legjobb, illetve Erős Ferenc összefoglalója.

Fontos látni, Lacan leghatásosabb értelmezői, nem (csak) pszichoanalitikusok. Alain Badiou szeptemberben megjelent Lacan-könyve (Lacan. L’antiphilosophie 3, Fayard, Paris) az 1994–1995-ös tanév szemináriumának tisztázott változata (a nem hivatalos átirat itt elérhető: http://www.entretemps.asso.fr/Badiou/94-95.htm), egy olyan tudatosan szerkesztett szemináriumsorozat része, amelynek előző évi tárgyai között Nietzsche és Wittgenstein szerepelt. Innen a kötet alcíme (L’antiphilospohie 3), ugyanis Badiounál a fenti három szerző testesíti meg azt a modern antifilozófiai vonulatot, amelynek Lacan egyértelműen kortárs betetőzője.

Alain Badiou
Alain Badiou

A badioui antifilozófia viszonylag széttartó fogalma a filozófia diskuzusának aktusjellegét hangsúlyozza. A diskurzus mint tett Badiou szerint mindenekelőtt egy jövőbe vetített, megelőlegezett igazsága a kijelentésnek. Lacan mondata a kései L’Étroudit-ban: „Ce n’est pas moi qui vaincrai, c’est le discours que je sers” („Nem én fogok győzni, hanem a diskurzus, amelyet használok”). Badiou nem szerény ambícióval operáló könyvében, amelynek itt csupán bevezető, főbb irányait jelezhetjük, ez az alanyról leváló diskurzus alapozza meg a lacani elmélet egyik legfontosabb fogalmát, a szubjektumtól függetlenített tudásét. Badiou könyve, ha szabad így mondanunk, episztemológiai olvasatát kísérli meg a lacani tanításnak, abból mindenekelőtt az igazság/jelentés kettőse érdekli. Az imperszonális igazság kérdése Lacan gondolkodásának egyik sarokpontjával érintkezik, a tudásként feltételezett szubjektum (le sujet supposé savoir) fogalmának megkérdőjelezésével. Ez volna az analízis igazsága Lacannál: az analitikusnak tulajdonított tudás képzetének lebontása.

Badiou könyvének alapkérdése az egy/több, az individuum/dividuum mibenléte, amit második körben a metafizika tradíciója felől olvas. Ez az olvasat meghatárzó eleme a Lacan-recepciónak, többek között Deleuze–Guattari pszichoanalízis-kritikájának is az Anti-Œdipe-ben. Badiou ezen a ponton elemzi Lacan és Heidegger viszonyát. Heidegger nagy Nietzsche-könyvének egy fejezete nyomán Badiou kiemeli, hogy habár kettejük metafizika-fogalma elsőre számos csatlakozási pontot felkínál, az Egy, minden metafizikai különbségtétel premisszája Lacannál nem egy szimbolikus centrum megléte felől, hanem ellenkezőleg, annak nemléte (désêtre) felől tematizálódik. Másképp megfogalmazva, az Egy Lacannál lyuk, űr, hiány, a Másik mindenkor üres helye. Miközben Heideggernél az Egy totalizáló, egyesítő vonása historikus és megerősítő olvasatot kap, addig Lacannál mint egy lehetséges struktúra merül fel, amelyet a pszchoanalizis saját keretei között keretei között ha nem is dekonstruál, de viszonylagossá tesz. A heideggeri „Az Egy létezik, van” mellett a lacani „van az Egy” (y’ a d’l’Un) axiómája áll.

Központi kérdés ez, hiszen Badiou szerint a lacani antifilozófia lényege, hogy a nyugati filozófiai hagyomány kijelentéseit mint diskurzusmodellt a pszichoanalízis próbájának veti alá. Az antifilozófia fogalma is élesebben rajzolódik ki: az antifilozófiai hagyomány a diskurzus címzettjét a kezdetektől fogva egy ellen-alakban (a deleuze-i contre-personnage) határozta meg, aki a mindenkori filozófus alakjával áll szemben. Ami Pascalnál a libertinus, az Lacannál az analitikus. Az antifilozófus itt azért ostorozza közönségét (az analitikusok seregét) mert tudatlanok és felkészületlenek a filozófia fenyegetésével szemben, amely a pszichoanalitikus tapasztalatot puszta hermeneutikára kívánja redukálni.

Badiou könyve mindenekelőtt azért roppant izgalmas, mert szüntelenül azon filozófiai tradíció példái felől olvassa Lacant, amelyet ez utóbbi újra és újra kikezd. Nietzsche, Kierkegaard, Heidegger vagy Wittgenstein életművének bevonása a szemináriumba egyszerre vázolja fel a kárhoztatott metafizikai tradíciót és teszi érzékletessé azt az antifilozófiai vonulatot, amelynek szubverzív vonása a kijelentés-tett hangsúlyozásán áll vagy bukik. Ennyiből is látszik, hogy a szóban forgó könyv, amelynek valóban csak kezdeti kérdésfeltevéseit érintettük, mennyire gazdag filozófia- és tudománytörténeti apparátust mozgat. A magyar nyelvű Lacan-szövegek egyre aggasztóbb hiányában azonban csak egészen távoli reményünk lehet Badiou könyvének hazai megjelenésére.