Észrevettem, hogy a szűk lakás még a gondolkodást is korlátozza. Én, amikor elgondoltam jövendő elbeszéléseimet, mindig szerettem fel-alá járkálni a szobában. Itt jegyzem meg, hogy számomra általában kellemesebb volt elgondolni műveimet és elábrándozni megírásukon, mint a valóságban megírni őket, de igazán nem lustaságból. Akkor vajon miért?
(Dosztojevszkij: Megalázottak és megszomorítottak, Institoris Irén fordítása)