Versek

Takács Nándor versei a legutóbbi Műútból

Átkelés

Törtető gazok zavaros árkaiban,
nevenincs erdők tiltott sikátorain
a menedékre térő, ha magát átverekszi,
szemcsék és közök mozaikja tartóztatja fel,
változó áramlatokkal a nem szűnő zúgások között,
s bár az igyekezet cipeli tovább,
mit a sűrűből magával hozott,
minden elpusztul egy pillanat alatt
a sodrások keltette mezőben,
csak a túloldali fák képe marad
az esélyt latolgató szemekben.

 

A darvak vonulása

Sohasem győznek. Talán ez a titok.
Lent, a völgyben autómban ülök,
esélytelen küzdelmekben gyöngítem magam,
míg odafent, amikor a hegyeket elfedi a köd,
a rikoltozó madarak tudják, mi következik,
és engedelmesen hasalnak a fagyos szél
csapongó hullámaira.

 

Őrjárat

Újra és újra besötétedik,
míg egyszer úgy marad.
A folyó megárad,
kövek gurulnak az útra,
szélén vadak ácsorognak.
A felhők és a föld összeérnek,
lehasalnak a madarak,
tágra nyitott szemeik csöndjében
járom a határt,
és átkelek azok helyett,
akik nem értek át.

 

Beköltözés

A falnál eldől a seprű,
csattanása visszhangzik az udvaron.
Elismerő füttyöt hallat egy madár,
a kerítésről ugyanilyen értelemben
vakolat pereg. Kulcsaimmal
ügyetlenkedem a lépcsőn,
mint egy könnybe lábadt szemű
szertartásinas, az ünnepkör kezdetén.

 

Küldetés

Délelőtt szerszámokat cipelek a kertbe.
Ha már minden a helyén, a düledező kerítés
tövében a bokrok alá bújok, megtudni,
hol szökhetnek ki az állatok. Ha a nap
elfelejt az udvarra besütni, arra kényszerülök,
hogy a házban kössem le magam, de ha mégis
jó idő lesz, a kerítésre könyökölve bámulom
a hegyeket, s ha a szomszéd is mutatkozik,
felajánlok tizenkét kerítésoszlopot, meghagyva,
hogy dróthálóról neki kell gondoskodnia.
Ha nem találkozunk, kijövök másnap, s azután is,
ha kell, hónapokon át, míg a kerítésre felkúszó
növények el nem végzik a munkát helyettünk.