Szendi Nóra: Prózák


Nincs annyira rottyon

Babett és Tátika hazafelé caplatnak az anonim függők gyűléséről.
A Feri az rottyon van, mi, szólal meg Tátika.
A Feri az ilyen, mondja Babett.
Rottyon van teljes mértékébe, folytatja Tátika. Szerinted lesz valaha úgy, mint mi?
Hogy, kérdezi Babett.
Ilyen normálabb állapotba. Hogy így viszi az életét, megyeget, dumázgat, mint az ilyen normálabb emberek.
Babett végigméri Tátikát. Most ment vissza dolgozni. Szerintem nincs annyira rottyon. Magához képest. Csomót változott.
Mit változott, horkan fel Tátika. Áll, mint a fagyott fasz, világát nem tudja.
Lett legalább két új arcmimikája. És többet is beszél.
Tátika hallgat. Egy szembedöcögő, lila hajú öregasszony megbámulja. Tátika a nyakát nyújtogatja felé, a szemét meregeti. Elhaladtukban kitekert nyakkal, hosszan bámul az öregasszony után. Az öregasszony hátrapillant, aztán visszakapja a fejét.
Azért abba nekem is van részem, szólal meg Tátika. Azért az nagy részint énmiattam van, hogy a Feri visszament dolgozni.
Miattad, bámul rá Babett felvont szemöldökkel.
Most mondom, hogy miattam. Ezt mondtam épp az imént, hogy miattam. Szerinted ki öntötte belé az életet napi szinten? Na, ki? Még meló után hívtam napi szinten, a maradék erőmet pumpáltam beléje napi szinten, lehet, az végett basztak ki melóhelyről, hogy beléraktam magamat a Ferinek a problémáiba. Mert én a saját bőrömbe érzem azt, akinek baja van, akinek senki sem segít, mert tudom, milyen az, annak én teljes vállszélességbe belérakom magamat a problémáiba.
Nem igaz, hogy a Ferinek senki sem segít, jelenti ki Babett. Te még nem is ismerted a Ferit, amikor én már segítettem neki. Segítettem neki egy csomót ilyen lelki dolgokban.
Oda se mentél hozzá, legyint Tátika, láttam.
Nem igaz, odamentem hozzá. Akkor mondta, hogy visszament dolgozni.
Nekem mindegy. Azzal vagy jóba, akivel akarsz.
Én jóban vagyok a Ferivel! Babett hangja éles. Ha nem lennék jóban a Ferivel, nem is ismernéd. A Feri miattam kezdett a pénteki és a szombati gyűlésre járni. Meg a hétfőire. Mert korábban csak szerdán járt. Én mondtam a Ferinek, hogy járjon minél több gyűlésre. Én hívtam, hogy jöjjön pénteken és szombaton is, meg hogy jöjjön hétfőn is, én mondtam neki, mert magától eszébe sem jutott. Te még itt se voltál, amikor én már jóban voltam a Ferivel.
Sajtos parizer van otthon, kérdezi Tátika.
Nem tudom, mondja Babett. Utálom a parizert, azt te eszed.
Mindent nekem kell kézbe tartsak, háborog Tátika. Kértem, hogy vegyél sajtos parizert. Csak ennyit kértem, szép szóval kértem, hogy vegyél sajtos parizert. Csak a sajtos parizert kértem, és azt sem csinálod meg.
Vettem is, mondja Babett. Vettem tegnap.
Az tegnap volt, mondja Tátika, ma meg ma van.
Tegnap kérted, mondja Babett. Adjál cigit. Tátika farzsebébe nyúl, kiveszi a dobozt, rágyújt. Megpróbálja visszagyömöszölni Tátika farzsebébe a dobozt. Tátika megtorpan, kikapja Babett kezéből, gúvadt szemmel Babett felé fordul. Eszeden vagy, ember? Megyünk bele a nyílt utcába, és nekivágódsz a seggemet taperolni?
Babett szemhéja megrezzen, aztán csak néz vissza Tátikára. Megslukkolja a cigit. Oldalvást fújja ki a füstöt. Szerintem nincs annyira rottyon a Feri, mondja.

 

Eltelt

Te, Péterkém, huszadika elmúlt? Jaj, ne futkározz már annyit, gyere ide mellém, mert nem értem, mit karattyolsz ott a spájzban.
Melyik huszadika, ordítja Péterke a spájzból.
Hogy?
Melyik huszadika, anyuka, ordítja Péterke a spájzból.
Március, hát melyik, édes gyerekem.
Az el, ordítja Péterke a spájzból.
Biztos ez, Péterkém? Nem kutyultál el megint valamit?
Anyuka, a postánál dolgozom, ordítja Péterke a spájzból.
Mit csinálsz? Gyere már ki onnan, fogadok, hogy megint nyalakodtál a lekvárok közt.
Pakoltam, anyuka, üget a szobába Péterke.
Meg ne merd bontani azt a barackot, a születésnapi tortádhoz kell.
Isten őrizz, vigyorog szélesen Péterke. Lehuppan a másik fotelbe.
Csak a rejtvény miatt kérdeztem.
Micsodát, anyuka?
A huszadikát, édes gyerekem. Beküldeném már egyszer az egyiknek a megfejtését, percek alatt megvagyok velük, csak mindig rossz dátumot adnak meg a rohadt szemetek, hogy juszt is lecsússzak róla.
Ez a múlt havi újság, anyuka, jegyzi meg szelíden Péterke.
Egyáltalán honnan van ez az újság, Péterkém?
A Csiszárné küldi, tudod, anyukám!
Az is direkt húzza az időt, hogy hozzám már lejártan érkezzen. Mindegy, ott egye meg a rosseb. Úgysem nyernék semmit, csak menne rá a postaköltség. Te meg mit vigyorogsz, mint a tejbetök?
Jókedvem van, anyuka, közli Péterke vidáman. Kihúzza magát, fészkelődik.
Mikor nincs neked jókedved. Addig jó, míg az ember fiatal, mindentől jókedve van. Adj már belőle egy kicsit nekem is.
Vettem olyan csokis kekszet, anyuka, közli Péterke vidáman. Amit szeretsz. Idehozzam?
Jaj, Péterkém, nem kellett volna. Egy vagyon lehetett.
Anyuka, a postánál dolgozom, jegyzi meg Péterke önérzetesen, van pénzem, csak tudok ajándékot hozni az én anyukámnak.
Péterke fütyörészve, karját lóbálva megy ki a konyhába. Péterke fütyörészve, karját lóbálva tér vissza a konyhából.
Csak ne a rejtvényemre, Péterkém, könyörgöm! Mit is mondtál, április huszadika van?
Április huszonnyolc.
Április huszonnyolc. Érdekes. Meg mernék esküdni, hogy húszat mondtál az előbb.
Lehet, anyuka.
Mit vigyorogsz? Azt gondolod, hogy szegény anyád egy gyagyás vénasszony, mi?
Anyukámat én gyagyás vénasszonynak is szeretem, kacag jóízűen Péterke.
Kapsz a fejedre. Jó ez a keksz, finom. Biztos hollandok csinálják, vagy osztrákok.
Van a Németvölgyin egy lány, Klaudiának hívják. Vittem neki virágot. Szerintem tetszek neki, vigyorog Péterke.
Klaudia, milyen neveket adnak mostanában, rettenet. Virágot? És mit szólt hozzá?
Örült, bazsalyog Péterke. Elfogadta, még beszélgettünk is utána.
Azért ennyiből még nem lesz házasság. Mit beszélgettetek?
Hát úgy mindenfélét. Hogy általában az édesanyjának vesz át valami kozmetikai dolgokat.
A Németvölgyi úton. Ezeknek is van mit a tejbe aprítaniuk.
Nem ez benne a lényeg, anyuka!
Jól van, hadd mondom én is a magamét. Ezt a kekszet meg vidd innen, Péterkém, ne is lássam, mert dögre eszem magam.
Péterke fütyörészve, karját lóbálva megy ki a konyhába. Péterke fütyörészve, karját lóbálva tér vissza a konyhából.
Hány éves is leszel, Péterkém?
Negyvenhat, anyuka, huppan le Péterke a fotelbe.
Biztos ez, Péterkém? Nem kutyultál el megint valamit?
Nem, anyuka, fészkelődik el Péterke a fotelben.
Érdekes, fiatalabbnak gondoltalak. Hogy eltelt az élet, Péterkém, a nyavalya esne belé.
Fel a fejjel, anyuka, hamarosan jönnek az unokák. Péterke kivesz a zsebéből egy csokis kekszet, és merengve félbeharapja. Néhány morzsa az ölébe hull. Legközelebb meghívom valahova, folytatja csámcsogva, meghívom abba a cukrászdába a Tétényinél, az jó, nem, anyuka? Veszek neki valami finomat, amit szeret. Lehet, hogy már akkor megkérem a kezét, ezt még nem döntöttem el. Ha úgy van, megkérem. Csak ne legyenek sokan, azt nem akarnám, hogy mindenki hallja. Lehet, hogy inkább utána, még elviszem sétálni. Ide, a környékre, persze ha már megkértem, haza is kell kísérni, de anyukának nem kell aggódnia, itthon leszek időben. Anyuka, alszol? Anyuka!
Mit? Dehogy alszom, hogy aludnék. Te, Péterkém, milyen nap van ma?

(Részletek a Van ilyen. című, készülő regényből.)

 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük