Versek

Berta Ádám versei a friss Műútból

Eltelt napok

Minden egyes napnak saját sírköve van.
Például kedd, írsz egy nagy K-t, bekeretezed,
aztán este melléírod, hányadik oldaltól
hányadik oldalig jutottál el.
Ez volt egy nap. Később, ha visszanézed,
ott sorakoznak egymás alatt oszlopban.
Az idő eltűnt, a könyvnek a végére értél.
Megszerkesztetted vagy lefordítottad,
pár hónap távlatából gyakorlatilag lényegtelen.

Vagy naptárt is vehetsz, 1986-ban apámnak
falinaptára volt. Annyira várta az év végét,
belehergelte magát, hogy november vége felé
rászokott, hogy mindennap az újságról levágta
azt a kis darab papírt, amire a dátum rá volt nyomtatva.
És a falinaptáron az adott nap számára kijelölt négyzetre
átlósan ráragasztotta. Csakhogy nem jött meg
a hivatalos papír december végéig.

Tovább kellett várnia, de nem vett 1987-es
falinaptárt. A januári napilapokból kivágott dátum-
szeleteket továbbra is a naptár decemberi oldalára
ragasztgatta. Előbb csak két nap került egy dátum kockájába,
aztán a margón is sorakozni kezdtek a kis, pálcikaforma
kivágott dátumok. Aztán megjött a levél, amire
apám úgy tekintett, hogy ő attól felszabadul.
A szüleim válásáról szóló papír.
Anyám közben végig a kórházban volt.

 

Lent

Lent az utcán, a lakóházak mellett
autók parkolnak. Végét járja az este,
legtöbben már hazaértek. Az egyik kocsi
hátulja mögé hatos csomag összefóliázott

ásványvíz van letéve. Talán a tévét nézi
pont az az ember, aki nemrég hazaért
a bevásárlásból, felvitte a cuccait,
fáradtan lapul a fotelben,

sokat evett, lehet, hogy később jut majd
eszébe, az ásványvíz lent maradt.
Vagy csak másnap délben tűnik fel
neki, nincs a spájzban a hat palack.

 

A csatornalegyek leölése

Szétnyomok egyet a falon. Ahányat kinyírok, annyi
folt lesz a tapétán. Csak ritkán sikerül úgy kilapítani,
hogy ne hagyjon nyomot. Egészen eltérő tud lenni
az állaguk. A langyos, párás fürdőszobában, kevéssel
teregetés után szinte krémszerűek. Ha száraz a levegő,
kicsit keményebbek, de igazán soha nem kemények.
Szeretnek a hűvös ablaktáblán ülni. Nem nagyon
fordul elő túl sok egy kupacban, kivéve közvetlenül
a lefolyó fölött. A vízből, sőt a víz alól is ki tudnak mászni,
úgyszintén a vécéből, mikor lehúzom.
Bírják a huzatot, szívesen ülnek ajtó- vagy ablakrés mellé,

pár centire, szerintem kivonják a párát a hűvösebb
levegőből. Valamennyire megnőhetnek, általában
szurtosak, mintha kormosak lennének, ellenben némelyik
egész tiszta, utóbbiak világosszürkék, engem apróbb pillékre
emlékeztetnek. Fokozatosan ügyesednek (ez mindre áll,
nemcsak a kevésbé szurtosakra), és néha bizony fürgék,
de a legtöbb bamba, már-már túl könnyű lecsapni,
olyan érzésem támad, unfair voltam. Amikor menekül
a csapkodás elől — szívhez szóló ez? —, a mozgó tárgy, a mozgó
végtag felé repül. Kezdetleges stratégia, de néha bejön.
Eszembe jutott, egyszer az egyik talán berepül majd az orrlyukamba.

Amelyik csak pár centivel röppen odébb, miután elvétettem
a szétpasszírozását, szinte biztos rajtaveszt: újra ütök.
A kád belseje ezektől csupa paca, rendszeresen le kell súrolni.
Nem mindig tenyérrel csapom le — ha a padlón ülnek,
egyszerűen rájuk taposok a crocsommal. A falon levőket
gyakran kézháttal, ujjperceimmel lapítom szét. Egyszer,
miközben ezt megtettem — mindig te döntesz, megteszed-e —,
beugrott, hosszú távon lehet-e abból bajom, hogy több százszor
odasuhintom a falhoz ujjaim csontocskáit. Eredményezhet-e
reumatikus bántalmat. Mármint nem egyszerre több százszor
suhintom oda, hanem összességében, a hetek-hónapok óta

elhúzódó öldöklés folyamán. Állandó megoldás egyelőre nincs.
Tényleg képtelenség tartósan kiirtani az egész társaságot?
Pedig nagyon várom, hogy ne legyenek, és ebből kifolyólag ne
kelljen megállás nélkül pusztítanom. Alsó hangon napi ötöt
palacsintává lapítok. Elbaszom vele a karmám, viccen kívül.
Nincs rendben az öldöklés, nem kéne így mennie tovább.
Belemagyarázásnak veszed, ha azt mondom: rossz az energiája?
Ezzel együtt kizárt, hogy szimplán életben hagyjam mindet, mert
rohadtul elszaporodnának. Sokféle analógia mutat arra,
kényszerhelyzetben vagyok. Az egyik éppen ez. Amikor itt
tartottam, írás közben felugrottam megölni egyet.