Mikroesszé a vakondról


Az Éden kertészének, Ádámnak egy dühös dobbantásától (Éva még nem volt meg) összecsomósodott a fekete, bársonyos humusz a giliszták között. Felsóhajtott egy titkos tüdő, és kaparni kezdett az első vakond. Azon az estén Adám vakondtúráson hajtotta a fejét álomra. Az utolsó vakondot pedig egy huszonegyedik századi platinaeke fejezi le, a szántásban egy pici ismeretlen fő gurul. Sziklás, salakos szőlőnkben néha gyámoltalan lesz a léptem és megtántorodom, megérzem, hogy nincs sehol a talpam alatt vakond.

(Kun Árpád: Mikroesszé a vakondról. in: Nappali Ház, 1993/4. 100.)

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük