rombusz

Az ősz latinkönyves tógásdiákja
már bevonult zordon kollégyomába,
de idekint próbát tesz még a bősz nyár.
Tarlók felett langyos szellő terelget
öröklétnek szánt magvakat. De köztük
madárcsontvázként ődöng az ökörnyál.
Valahol rothad egy órjási gomba,
de hibbant cinke álmodik tavaszt,
s a feltámadás kürtje az iromba,
megjegyzett erdőn új csirát fakaszt.
Kis rézkigyó táncol az erdőszélen,
testébe télire napot raktároz,
hogy kellő fénnyel és kalóriával
fogjon a földalatti éjszakához.
A lódarázs ijesztő surrogással
dicsekedik, hogy mézet még talál,
de a lomb közt láthatatlan kaszával
vág rendet száz miniatűr halál.
Másodvirágzó szentlászlófüvek kék
csillaga egy-egy földreszállt darab
a tengerarcú augusztusi égből.
Csiklandozva a Nap izzó kezétől,
üzekednek az ördöglábú kecskék.

A pásztor bölcsen ül s botot farag,
rombuszt vág ki a nagy Hiány jeléből…

(Jékely Zoltán: Másodvirágzás [részlet])