tapasztás


Gombosszegnek ma negyvennégy lakója van. A harmincas évek végén még kétszázhetvenegy lakója volt. S a mainál kevesebb csak a török hódoltság után, akkor huszonhét ember maradt ezen a középkor óta okmányokban is számon tartott településen.
Lakói, évekkel a mi beköltözésünk előtt, elhagyták ezt a házat. Kivitték őket a kis temetőbe, ahol ezen az utolsó télen még a gesztenyéből ácsolt nagy fakereszt is kifordult a helyéről, meg beköltöztek a közeli városba. A szelektől és viharoktól elmozdított tetőcserepet senki nem lökte a helyére, a melléképületbe évek óta becsorgott a víz, föláztatta a tapasztott födémet, nagy repedések keletkeztek rajta, és megtették a magukét a téli szállást kereső egerek is. A falu másik végén, egy elhagyott pajtában találtam pelyvát, összekevertem vízzel és agyaggal, tettem bele egy kevéske tehéntrágyát is ragasztóanyagnak. Néhány cserepet fölhúztam, lássam, mit csinálok. Lehánytam az évtizedes szénát, alatta üres borospalackokat találtam, a gazda titokban iddogált. Aztán nekiláttam a tapasztásnak. Láttam már tapasztást, régen, de soha nem csináltam.
Amint megtettem az első mozdulatokat, s kenni kezdtem a tenyeremmel a finom, de idegen illatú sarat, a tenyerem csúszása alatt éreztem meg azt az ismeretlen kezet, amely ezt a szénapadlást évekkel, évtizedekkel ezelőtt rendesen és szakszerűen fölsarazta. Miként egy őskori lelet. Csúszott a tenyerem a tenyerének negatívján. Tenyerem párnája tenyerének helyére illeszkedett. Libabőrös lettem e régvolt tenyérpárna érzékelésétől. Mentem utána. Előtte még a szomszédaimat faggattam, miként kell csinálni, de tőle tanultam meg, aki előttem megcsinálta. A tanulásnak ilyen mélységesen mély élményével még soha nem ajándékozott meg a sors. Boldog lettem tőle és elővigyázatos. Azon voltam, hogy úgy tegyem a dolgom, amiként ő is tenné. A tenyeremmel tettem eleget annak az útmutatásnak, amit a tenyerével adott, és ez lett a műveletről, s ezáltal az életéről való tudásom.

(Nádas Péter: Évkönyv. Ezerkilencszáznyolcvanhét – ezerkilencszáznyolcvannyolc. [Június], Szépirodalmi Kiadó, 1989, 96.o.)
A szerző fotója: Stekovics Gáspár felvétele

mon

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük