gyalogút, országút


Gyalogút: földcsík, amelyen gyalog járunk. Az országút nemcsak abban különbözik a gyalogúttól, hogy gépkocsival utazunk rajta, hanem hogy csak egy vonal, amely két pontot köt össze. Az országútnak önmagában nincs értelme; értelme csak a két pontnak van, amelyet összeköt. A gyalogút a tér dicsérete. Minden szakaszának önmagában is értelme van, és megállásra bíztat bennünket. Az országút a tér diadalmas lefokozása. Manapság a tér, az országútnak köszönhetően, már csak akadálya az emberi mozgásnak, időveszteség.
A gyalogutak előbb tűntek el az ember lelkéből, mint a tájból: az ember nem vágyott többé menni, menni a saját lábán, és örülni annak, hogy megy. Az életét se látta már útnak, hanem országútnak: vonalnak, amely egyik ponttól a másikig, a századosi rangtól a tábornoki rangig, a hitvesi szereptől az özvegy szerepéig visz. Az élet idejét már csak akadálynak érezte, amelyen minél gyorsabban túl kell jutni.
A gyalogút és az országút egyben a szépség kétféle felfogása is. Amikor Paul azt mondja, hogy ott és ott gyönyörű a táj, ez azt jelenti: ha ott kiszállsz az autóból, pompás tizenhetedik századi kastélyt látsz majd, s körülötte parkot; vagy: van ott egy tó, amelynek csillogó, messzire elnyúló vizén hattyúk úsznak.
Az országutak világában a szép táj annyi, mint a szépség szigete, melyet egy hosszú vonal a szépség egy másik szigetével köt össze.
A gyalogutak világában a szépség folyamatos és minduntalan változó; minden lépésnél megszólít bennünket: — Állj meg!
A gyalogutak világa Agnes apjának világa volt. Az országutak világa a férjéé. És Agnes története, mint a kör, bezárul: a gyalogutak világából az országutak világába kanyarodott, s most megint visszafordul. Mert Agnes visszaköltözik Svájcba. Ezt már eldöntötte, és ez az oka annak, hogy az utóbbi két hétben egyfolytában és eszementen boldog.

(Milan Kundera: Halhatatlanság. Fordította Körtvélyessy Klára, Európa Könyvkiadó, 1995, 301-302.)

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük