Talán mégis van kétféle papság: egy praktikus értelemben vett jó pap és egy praktikus értelemben ugyan nagyon rossz pap, aki valamilyen szempontból nagyon jó pap, vagy nagyon pap módon pap. Mert jó papnak lenni és a papság legpapibb magjáig lerágni magunkról minden réteget – nagyon is két dolog. Ezt rögtön éreztem, mikor életemben először voltam szembesítve leendő híveimmel. A hívek arcát, kívánságát, alázatát és jóságát első pillanatban utáltam. Persze nem éppen őket találtam tűrhetetleneknek, hanem azt a helyzetet, hogy nekem velük szemben kellett állnom és valamit bizonyos időn belül csinálnom. Istenről van szó. De ők az Isten egyik végén állnak, én a másikon. Ők azt érzik és csinálják Istenből, ami legrégebben van belőle, én azt, ami alig van, ami örökké bontakozó aktualitás, vergődő szezon-előzés, az idő tűhegye vagy az isten-buborék legtágabb felülete.
(Szentkuthy Miklós: Prae, Magvető, 1980, Digitális Irodalmi Akadémia)
Fotó forrása: Petőfi Irodalmi Múzeum