Jó az irány, de nem Brünnben fogok
lelkiismeretet növeszteni.
Nem kontinentális reggelinél.
Vajon mi bánt, mi bánthat engem itt?
Rám emeli idegen mosolyát:
Bősz itinere és huszonöt év
előnye van. És persze egyedül.
Kávék. Jó étvágy. A horgolt, fehér
top farmerba tűrve árulkodik
willendorfi genealógiáról;
de körömágya kiköpött anyámé.
Étvágylohasztó, friss részlet. Feláll
és a harmadikra megy. Vagyis hozzám.
Paradicsom, tompa késnek, ha enged:
láttamozom. Egy tálat rak elém.
Kijelölt várakozási időm
két ananászszelet natúrjoghurttal.
Szépen eltercelget a tuskabinban,
míg fölkúszik a melegvíz-hiány.
Kiszállás. Jó, ilyet sem csináltam még.
Kifutóim hotelek folyosói,
gőzölt modulszőnyeg, fülledt szűkösség.
Ruhaösvény küszöbtől takarásig.
Falon függő laptévé: világszabvány.
Belőle az Orion űrhajó
néma, metálzöld fénye ömlik végig
föltolt, barna gerincvölgyén. Jaj. Jaj. Jaj.
(Gelencsér Milán: Javulási szándék, elteonline.hu, 2018. május 11.)
Fotó: Nagy Linda