Ma lassan hűl a kávé: húsz fokon felejtettem a fűtést. Fogmosás közben eszembe jut egy hasonlat – basmati rizsről van benne szó. A gond csak az, hogy egyelőre hiányzik a hasonlított. Sebaj. Fut a lakás, én is futok. Ha egyedül vagyok, a lakásból öt nap alatt putri lesz. (A kávés kanalat lenyalom, s még este is azzal kevergetek. Hol vagyok én Nádastól. Egyszer olvastam róla egy szalvétás történetet.) Az ajtóból még visszafordulok, a virágokat pillantásommal biztatom. Majd ha hazaérek, kapnak vizet.
Komoly, nyugatos arccal novella-konferenciára sietek. (Ilyenkor az ember elsősorban Tóth Árpádra hasonlít, és a buszon nem lyukaszt jegyet. A nyugatosságot elősegítheti egy gyerekosztályon vásárolt kerek szemüveg.) Nem hagy békén a pergő basmati rizs. A hasonlat néha úgy viselkedik, mint a szabad gyökök (néha maga a hasonlat is hasonlat tárgya lesz). Az aluljáróban megcsap a májas bourekas szaga. Ha most következetes lennék, nem májszagot írnék, mert az már előfordult kedden. Nem stimmel esztétikailag a napom. De igazán megkívántam a májat. Meg tudok veszni, ha valami íz az eszembe jut. Ha nem lennék késésben, már most vennék egy bourekast. De ha a virágok tudnak várni, én is tudok.
(Szvoren Edina netnaplója a litera.hu-n – részlet, 2011. 02. 04.)