Nagy bánat fogta el őket azonban, midőn a hercegnő, elérve a kort, amikor már beszélni illik, olyan nyelven szólalt meg, amelyet senki sem értett. Hívatták a széles világ mind a négy tájáról a nyelvtudósokat, hogy a hercegnő beszédét megfejtsék; de a gonosz és szörnyű végzet úgy akarta, hogy mennél műveltebbek, mennél bölcsebbek voltak a nyelvtudósok, annál kevésbé értették a gyermek beszédét, holott ráadásul az teljesen értelmesen és érthetően hangzott.
(E. T. A. Hoffmann: Brambilla hercegnő [részlet], ford.: Kertész Imre)