friss műút

-ról, -ről

Fecske Csaba

Fecske Csaba

Szögligeten született, korán verselni kezdett; első verse 14 éves korában jelent meg, első verseskötete Arcok holdudvara címmel a Magvetőnél. Azóta több mint harminc könyve látott napvilágot, legutóbb: Kiűzetés — Válogatott és új versek, Magyar Napló, 2017

Legfrissebb

A rovatból ajánljuk még

Próza

Fecske Csaba: Pinamari

2019. november 06.

Jól működik a nép nyelvi fantáziája. Milyen frappáns: Pinamari. Mari olyan lány volt. Olyan, aki szívesen szétrakta a lábait a férfiaknak. Azért, mert ami a lábai között van, véleménye szerint, az jár nekik. Különösebb udvarlás, rábeszélés nélkül. Kielégítette vágyaikat. Nem volt a szó szoros értelmében kurva, hiszen nem kért és nem is fogadott el pénzt szolgáltatásaiért. Úgy gondolta, neki kötelessége, hogy örömet szerezzen a férfiaknak, ha a teste erre képes. Nem lehetne mondani, hogy odavolt a szexért, fontosnak tartotta, hogy a tolakodó libidójú, de még tapasztalatlan kamaszokat bevezesse a nemi élet rejtelmeibe. Akik közül sokan annyira hálásak voltak ezért, hogy házasságot ígértek neki, sírig tartó szerelmet. De ez a romantikus érzés valahogy elmúlt a sokadik alkalomra.
A szív, ez a romantikus hentesáru idővel levet ereszt a bordák ketrecében.
Mari persze nem is vette komolyan a lovagok szerelmi kitöréseit. Ő maga még sose volt szerelmes, legalábbis nem tudott róla, egyik férfi, mint a másik, egyik kutya, másik eb. A középkorú és öregedő férfiaknak pedig szerette volna visszaadni férfiasságukba vetett, immár kicsit meglottyadó hitüket. Úgy szexelt, mintha tésztát gyúrt volna, vagy a kertet ásózta volna. Öregek, fiatalok jártak hozzá, mint a jó kútra. Senkit sem utasított el. Utálta ugyan a hagyma- és bagószagú kuncsaftokat, ezért jobban szerette, ha azok hátulról hatolnak beléje. Néha, mint Villon vastag Margot-ja, elszellentette magát, röhögésre késztetve a feneke mögött buzgólkodót. A természet gyermeke volt, ősi ösztönök szolgája.
Járt hozzá az iskolaigazgató és tőle függetlenül néhány túlkoros tanítványa. Nem hánytorgatták fel egymásnak a dolgot, ahogy illik, diszkrétek voltak. Nem ritka vendége volt Marinak a deresedő üstökű tanácselnök, aki, ki tudja miért, puskával a vállán látogatott el hozzá. Talán, mint a szarvasbikák az agancsukkal, ő a puskájával akarta legyőzni ellenfeleit. Voltaképpen csak azért járt Marihoz, mert a párttitkár is ezt tette, nem akart lemaradni mögötte. A párttitkár azt mondta a feleségéről, ez az asszony frigider, nem akar baszni, mindig kifogásokat keres. Járt még a kántor is, sőt, rossz nyelvek szerint az esperes úr reverendája is kigombolódott a Mari vaskos combjai előtt. Igaz volt, vagy nem, csak a Teremtő és Mari tudja, de ők hallgatnak.
Szent életű öreg édesanyjával lakott az erdő szélén, ahová bejáratosak voltak a nyulak és az őzek.
Egyszer egy őz benézett a nyitott ablakon, éppen akkor, amikor Mari fésülködött a nagy tükör előtt, és melleit simogatta, amelyeken a bolhát el lehetett volna nyomintani. Ahogy észrevette a leskelődőt, széles arcán, mint a futótűz szaladt végig a pirosság. Ő, aki nem szégyenkezett a férfiak előtt, egy ártatlan állat nézésétől elpirult. Úgy érezte, mintha rajtakapták volna valami illetlenségen.
Anyjához hasonlóan buzgó hívő volt, minden első pénteken a gyóntatószék elé térdepelt, hogy töredelmesen bevallja a bűneit. Hanem parázna életmódjáról sose tett említést, nem mintha le akarta volna tagadni, csak nem érezte bűnnek, persze a pap tudta azt anélkül is, és a penitenciát annak megfelelően rótta ki rá. Amiből igazság szerint neki is ki kellett volna vennie a részét, legalább pár Miatyánk erejéig.
Mari volt a legnépszerűbb személy a faluban. Természetesen a férfiak körében. Az asszonyok másképp gondolkodtak, volt viszont olyan, főképp az öregecske feleségek, akik legyintettek egyet, jut is, marad is.
Sőt, akadt olyan is, aki egyenesen hálás volt, hogy tehermentesíti őt. Ám a fiatalabb, tüzesebb menyecskék másképp gondolták, ők megrövidítve érezték magukat. Az a mag, amit Mariba ültettek, nekik is jól jött volna. Néhányan összebeszéltek, nagy dérrel-dúrral elviharzottak Marihoz, lekapták a tíz körméről, lecibálták róla a csipkés bugyit, és csípős paprikával kenték be a nunáját. Olyan alaposan, mintha abált szalonnát készítenének. — Most meresztgesd azt a telhetetlen picsádat! — ordították. Mari összeszorította a fogát, alaposan megtisztálkodott, mindig ezt tette egyébként aktus előtt és után is, vitte lavórban a vizet a kuncsaftjainak farokmosás céljából. Adott a higiéniára. Mari értetlenül nézte az asszonyokat, nem tudta mire vélni a dolgot, ő nem ártott senkinek, senkit se rövidített meg. E terrorista akció után némi szünet következett.
De aztán a falu nemi élete hamarosan visszatért a régi kerékvágásba. Hanem az a hír terjedt el, hogy Mari terhes, pánik lett úrrá a férfinépen, mindenki attól félt, hogy Mari éppen őt nevezi meg a gyermek apjának. A kelekótya Pityu viszont azzal dicsekedett a kocsmában, hogy bizony ő gyerek apja, én csináltam, mondta lelkesen, még a napját is tudom, feleségül veszem Marit, együtt fogjuk fölnevelni a gyermekünket. Pityunak volt egy húga, aki egyszer lefeküdt egy Balaton szeletért az öreg pipás Józsival. Amikor kitudódott a dolog, megkérdezték tőle: — Juci, he, oszt jó volt az öreggel?  — Jó hát, de Pistunkkal sokkal jobb!  — mondta hetykén.
Egy szép napon kesehajú, mokány legény jelent meg a faluban, karon fogta Marit és elvitte a falujába. Feleségül vette, gyerekeik születtek, Mariból hűséges feleség, gondoskodó anya lett.
A férj sose érdeklődött felesége múltja iránt, sejtelme sem volt róla, hogy ahol ő szemelget, előtte kalákában szüreteltek.

 

Szólj hozzá!