friss műút

-ról, -ről

Rojik Tamás

Rojik Tamás

1988-ban született Kecskeméten. A magyar alapszakot a Szegedi Tudományegyetemen, a magyartanár-történelemtanár mesterképzést az ELTE-n végezte. Jelenleg Budapesten él. Szövegeit az Irodalmi Jelen, az ÚjNautilus és a Napút közölte. Befogad és kitaszít című regényét 2016-ban, A csillagos égig című kötetét 2017-ben adta ki a Napkút Kiadó.

Legfrissebb

A rovatból ajánljuk még

Próza

Rojik Tamás: Mellékszerep

2019. október 17.

A nyitott irodában tizenhatan dolgoztak, odakint tombolt a hőség, de a légkondicionált helyiségben sokan még a zakót is magukon hagyták. Kata és Attila az új filmről beszélgettek. Mindketten aznap estére szereztek jegyet, a férfi a párjával, a nő a barátaival akarta megnézni. Várták a premiert, a rendezőpáros nyilatkozataiból kiderült, hogy egyáltalán nem használtak színészeket. Állítólag a mozgást és a hangot gép modellezte, sőt a zenét is program írta.
— Alig tudtunk jegyet foglalni — mondta büszkén a nő.
— Mi nyertük, szerencsénk volt — vont vállat a férfi, majd folyatták a munkát.

A csapat főnöke, Gábor üvegfalú irodájából nézte az embereit. Ritkán dőlhetett hátra, szinte mindig hívták, eredményeket vártak, hatékonyságnövelésről, az éves profitkiesés veszélyéről, vagy a versenytársak sikereiről magyaráztak, és ezt neki mindig tovább kellett adnia a beosztottjainak. De aznap kivételesen nem csörgött a telefon, megválaszolt minden e-mailt, az igazgatóság nyaralni ment, Gábornak csak annyi dolga maradt, hogy hagyja a csapatát, hadd végezzék nyugodtan a munkájukat.
Hogy ne lássák, a hatalmas íróasztala alatt nyomkodta a telefonját. Játszott, végigpörgette az összes közösségi oldalt, kipróbálta a vámpírfogakat növesztő alkalmazást, de nem volt olyan vicces, mint a tavalyi, a Milyen zombi lennél?, amit százhuszonhét-millióan töltöttek le világszerte.

A film után Attila döbbenten meredt maga elé a mozi kényelmes székébe süppedve. Körülötte sorra mentek ki az emberek, talpuk alatt ropogott a szétszóródott kukorica, a barátnője is nagyon fészkelődött, de a férfi nem bírt felkelni.
— Durva volt az a jelenet az űrhajónál, nem? — hallotta a kérdést valahonnan messziről.
— Mi? — próbált magához térni Attila.
— Amikor az öreg, aki kisgyerekként szállt fel, újra találkozott az apjával. Neki meg csak három perc telt el. Majdnem sírtam.
A férfi bólogatott, nagy nehezen összeszedte magát, és kifelé rutinból megnézte a telefonját. Ahogy sejtette, Kata már írt neki, Nem hiszem el, csak ennyit. Én sem, válaszolta gyorsan, majd zsebre vágta, a barátnője nem szerette, ha randiestéken a mobilt nézte.

Reggel az irodában a csapat klikkekbe tömörülve kávézott. Kata és Attila kivételesen kettesben vonult el meginni az elviteles lattét.
— Szerintem nem ő az — kezdte a férfi.
— Nem tudom. Ugyanúgy kopaszodik — felelte bizonytalanul a nő.
— De a hangja más.
— Igen, a szeme viszont ugyanaz — vágta rá Kata, és mindketten Gábor irodája felé néztek. A főnökük bent ült, mindig elsőnek érkezett, valószínűleg az online sajtót böngészte a kávé mellé.
— De miért nem szólt? Miért nem írták az újságok?
— Semmit sem írtak. Senki nem tudta.
— Beszélni kellene vele. Megkérdezem, elkísérsz?

Jó ötletnek tűnt, amíg be nem nyitottak. Ahogy beléptek, és Gábor barátságosan rájuk nézett, hirtelen lefagytak.
— Mit szeretnétek? — kérdezte az egyre hosszabbra nyúló csendben.
— Tegnap megnéztük azt az új filmet — bökte ki Kata.
— És? Jó volt?
— Aha, főleg a férfi, aki meghalt a legénységért — mosolygott cinkosan Attila, de Gábor értetlenül meredt vissza rá.
— Minek spoilerezel? — förmedt rá színlelt felháborodással, majd legyintett. — Mit szeretnétek? Szabadságra menni?
— Gábor, az a férfi te vagy — fakadt ki Kata.
— Csak a hangja más — bólogatott Attila.
— Ne hülyéskedjetek — nevetett zavartan Gábor, és a beosztottjai hirtelen elszégyellték magukat a képtelen felvetés miatt.

Gábort viszont nem hagyta nyugodni a dolog. Este szittert hívtak a gyerekekhez, és elmentek megnézni a filmet. Rossz helyen, elöl ültek, de így is csak szerencsével jutottak be, valaki nem vette át a foglalását.
A film után döbbenten néztek egymásra.
— Az ott nem lehetsz te — szögezte le a felesége.
— Pedig még az anyajegy is stimmel az arcán.
— De a hangja mélyebb.
— És sántít is. De mégis.
— Nagyon ijesztő.

A főnök egész éjszaka egy levelet fogalmazott a film készítőinek. Úgy tervezte, reggel még átolvassa egyszer, és utána küldi el.
Másnap azonban az egyik hírportálon már megjelent a rendezőpáros nyilatkozata. Mivel többen felismerték a barátjukat, ismerősüket, sőt, volt, aki a nemrég elhunyt szerelmét is, bevallották, hogy a szereplőket hétköznapi emberek fotóiból válogatta össze egy algoritmus, ami a megadott paraméterek alapján választotta ki a legmegfelelőbb arcokat.
A képeket a Milyen zombi lennél? alkalmazás felhasználói közül választották, amit a cég tavaly adott ki okostelefonokhoz. Akik akkor használták, egy szerződésben elfogadták, hogy az átalakított és az eredeti fotót is feltöltik egy felhőbe, és az ott tárolt képekkel a vállalat szabadon rendelkezhet.

Gábor behívta Attilát és Katát az irodába.
— Hányan tudják a csapatban? — kérdezte tőlük.
— Csak mi láttuk a filmet, és nem szóltunk senkinek — felelte Attila, elhallgatva, hogy a barátnőjének és a legjobb barátjának már elmesélte. Kata is helyeselt, pedig a fél baráti köre tudott már róla.
— Akkor egyelőre titokban tartjuk, hátha nem tűnik fel másnak — zárta rövidre a férfi, és bízott benne, hogy a dolog elül néhány hét alatt.

A következő napokban úgy tűnt, jól számított. Attila és Kata ugyan kínosan kerülték a tekintetét, de ezt leszámítva csend volt.
A filmet hazai és külföldi oldalakon egyaránt méltatták, letölthetővé vált a zenéje, az egyik dalt a rádió naponta többször is játszotta. Hétvégén robbant a hír, hogy magyar is lehet a szereplők ihletője között. Egy befolyásos blogger összeszedte az összes karaktert, és a képüket kitette az oldalára azzal a felhívással, hogy aki bárkit felismer, írjon. Önjelölt fejvadászok kezdték kutatni őket, de sokan maguktól is jelentkeztek, büszkén vállalva a szereplést.
Gábort egy régi osztálytársa fedezte fel, és a férfi azonnal a figyelem középpontjába került. Külföldön nem nagyon foglalkoztak vele, a szerepe szinte jelentéktelennek tűnt, inkább a főhősöknek mintát adó embereket keresték. Egy fiút, aki rakodó munkásként dolgozott Párizsban, és egy lányt, aki szépségszalonban volt manikűrös Oslóban. Soha nem találkoztak, de a filmben tökéletes párt alkottak, így az összes oldal azzal volt elfoglalva, hogy jogot szerezzenek az első szembesítés közvetítésére.
A hazai hírek viszont címoldalon hozták Gábor fotóit. A multis középvezető megmenti az űrflotta legjobb legénységét.

Az igazgatóság egyik magas rangú tagja személyesen hívta fel, hogy gratuláljon. A mutatók szinte naponta javultak, Gábor hősies szereplése a vállalatot is jobb színben tüntette fel. Ragaszkodtak hozzá, hogy elmenjen a főműsoridőben futó talkshow-ba, ahol négy perc szereplést ajánlottak neki.
A férfinak semmi kedve nem volt az egészhez, de féltette a régóta levegőben lógó előléptetését, így elvállalta a felkérést.

Gábort elvakította a fény, ahogy a színpadra lépett. A váró félhomálya után hunyorogva nézett a beszélgetőpartnerére, a magabiztos, megnyerő mosolyú, ötvenes éveiben lévő férfira, akit egy ország szeretett.
— Nem semmi úgy betörni Hollywoodba, hogy ott sem volt! — kezdte mosolyogva a showman.
— Van, aki sztárnak születik — próbált spontánnak tűnni, és felvenni a ritmust, de a másik nem nevetett, így a közönség sem.
— Úgy tudom, nem kellett sok hozzá, mindössze használni kellett a Milyen zombi lennél? alkalmazást.
— Igen — fészkelődött Gábor.
— És? Milyen zombi volt?
— Hogy érti? — húzta össze magát egyre jobban.
— Munkaidőben szelfizett vagy otthon, esetleg reggel, mielőtt dolgozni ment? Háztartási zombi vagy vállalati zombi? — nevetett a saját viccén a műsorvezető, és a közönség harsány visszhangként üdvözölte a szellemességét.
— Nem tudom. Zombi — nézett szét segítségkérőn Gábor, de senki sem sietett a megmentésére.
— Köszönjük, hogy itt volt, Gábor, a zombi! A reklám után folytatjuk!

Gábor összetörve várta az igazgatóság telefonját, de senki sem kereste. Sőt, a következő napok is némán teltek, sem a főnökei, sem az emberei nem szóltak hozzá.
Csak néhány nappal később kapott egy hivatalos levelet, a megüresedett felsővezetői pozíciót betöltötték, egy másik részleg főnöke kapta meg az állást. Gábort felszólították, hogy legyen mindenben az új vezető segítségére, számítanak a zökkenőmentes átállásra.
Délután még a céges telefonját is elkérték. Azt mondták, valami hiba van ezzel a szériával, és helyette egy megbízhatóbbat kap. Olyat, amin nincsen kamera.

 

Szólj hozzá!