és őt nézik

Egyszer meg azt álmodta, hogy olyan csipkés, mintás farka nőtt, és az egész fehér, mint a Madárkirálynőnek. Forgatja hátra a fejét a válla fölött, és a farkát nézi… Sötét és hűvös a szoba, és van egy kis ablak jó alacsonyan. Beragyog rajta a reggeli napfény, és apró szivárványokra, szikrázó foltokra freccsen a fehér tollakon. Ő pedig hol széttárja a farkát, hol összecsukja, és nézi, ahogy játszanak a szikrák azon a fehérségen, olyan, mint a pelyhes, röpdöső hó. És annyira tetszik neki az a farok, de annyira — szeretne leguggolni, aztán fölreppenni az ablakba, aztán onnan az ágra, és ott sétálgatni rajta: ko-ko-ko. Csak kicsinykét fáj a farka, és kényelmetlen járkálni vele. És egyszer csak már nem az ablaknál van, hanem valami lépcsőn megy lefelé, és surrog mögötte a farka, ahogy húzza a lépcsőfokokon, és olyan feszes, hűvös, és még pompásabb lett. Bemegy Benedikt egy szobába, és ott az egész család. Ülnek az asztalnál, és őt nézik…

 

(Tatyjana Tolsztaja: Kssz! [Részlet] Ford.: M. Nagy Miklós)