Korong
Felülök, megkeresem a fogsoromat,
ronggyá rohadt ingemet, nyakkendőmet,
a gyűrűt is, amely megfeketedett az évek alatt.
Kábán az égre nézek.
Kikászálódom a gödörből.
Aztán futok, mint a többiek.
Nem is látom, hogy merre.
Átfutok egy kapun,
egy csúszós, lejtőbe forduló utcán.
Kiáltok, mikor az előttem rohanó hátának ütközöm.
A téren állok meg, ahol mindenki zokog.
Én is sírok.
Máglyák ontják a fényt.
A hűvös lángnyelvek egy irdatlan fekete korong
alját nyaldossák. A korong szélén kefehajú,
ragyás bőrű férfi áll.
Ismerem, de a neve nem jut eszembe.
Befáslizott kezében mikrofon recseg.
Nem értem, mit mond, akkora a hangzavar.
Hirtelen csend lesz, mint az órámban,
amelyből kifolyt az idő.
A kefehajú elvörösödve, kidülledt szemekkel ordít.
Köszönöm, barátaim. Köszönöm!
Elmondhatatlan, milyen boldog vagyok.
A próba sikerült!
Egyelőre mindenki nyugovóra térhet.
Gyártmány
Elvesztettem a hitemet a parkban.
Megrémültem, mikor észrevettem
otthon, hogy hiányzik.
Új modell volt, jeruzsálemi gyártmány.
A feleségemnek nem mondtam semmit:
veszekedett volna, a végén még elköltözik,
mint az előző. Azt hazudtam,
hogy veszek egy doboz tejet,
és visszafutottam. Már sötét volt,
mikor a padhoz értem, ahol kieshetett.
Kiáltoztam, hátha válaszol, de néma maradt,
pedig a bokor alá is benéztem lámpával.
Felhívtam az ügyfélszolgálatot.
Azt mondták, várni kell, három,
maximum nyolc napig, visszatér,
ha elég kitartó az ember.
Akkor már csak meg kell érinteni, és indul.
Szarv
Átugrottam az alvó kertészt,
majd gondosan lefényképeztem.
Aztán cseréltünk. Ő ugrott át engem,
míg a földön feküdtem, mint egy törött báb,
akiről nem hinné senki, hogy járni tud.
Egyszer elképzeltem, hogy fekve maradok,
nyitott szemmel a kattintás után. Ugrás közben
történt, váratlanul, s akkor egy szarvat is láttam.
Kiemelkedett a letaposott fűből, majd visszahúzódott.
Kísértés, gondoltam magamban, s már lendültem is tovább.
Cirok
Nincs türelmem az emberekhez.
Csak a porhoz, amely száll, majd leül,
s akkor én jövök.
A cirokseprű hangja a legszebb.
A szférák zenéje, mikor megsuhintom.
Együtt kelünk és fekszünk,
tökéletes összhangban, mint a szeretők,
háborúra készen, amely akkor kezdődött,
mikor a világ. Büszke vagyok rá.
Nyelét arannyal vontam be,
munka után az ég felé tartom,
egyenként ellenőrzöm a szálakat
fáradtan zizegő fején.
A feleségem nem panaszkodik,
mikor esténként kettőnk közé fektetem az ágyon,
s gyöngéden betakarom.