átlátszó kacagás


 

Igen, tiszta, átlátszó kacagás… Amolyan kedves, gyerekes vihorászás, amely ideszűrődik a szalonok ajtaján át, ahova a hölgyek visszavonulnak vacsora után… Kifakult bő bútorhuzatok. Ódon vázákban bükköny. Vöröslő szén, lángoló fahasábok a kandallókban… Fel-feltör ártatlan, csintalan, huncut nevetgélésük… Gödröcskék, rózsapír, szőkeség, gömbölyűség, fehér csipkés, angol hímzéses, hosszú tüllruhácskák, habos selyemövek, hajba, blúzra tűzött virágok… kristályos nevetésük tisztán gyöngyözik… Mulatnak… Hallja őket?
Az asztal mellett ülő két úr szutykos, vén pipáját ütögeti, brandyt szürcsöl… Annyi gondtalan gyermekkor széles biztonsága, háborítatlan derűje rakódott le már itt. Halkan, lassan beszélgetnek, egy pillanatra elhallgatnak és figyelnek…

 

(Nathalie Sarraute: Hallja őket? [részlet]. Ford.: Pap Gábor)

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük