S az ébredő ásít, / mint hulla folyóban.

Hajnal van, kaparja
álmomat zörögve
a fél-mámor karma,
az ébredés körme.

Mint ablaküveget
madár, ha rácsattan,
s a tovább-nem-lehet
vér az üvegfalban.

S csipke-ág lábával,
csőrével üt, rágja:
üvegkés-gyémánttal
karcolja, sikálja.

S szárnya legyezőként
hullámzik a hőre:
májfolt nő be új fényt,
s vérhabos száj-csőre.

Szeme barna pázsit,
s árny-kés a golyóban.
S az ébredő ásít,
mint hulla folyóban.

(Juhász Ferenc: Az ébredés körme [részlet], Alföld, 2004/4. 3-6.o.)