Versek

Peer Krisztián versei a friss Műútból.

Éjfél után ne válogass!

Aki bújt, aki nem –
torkomban a szívem.
A koloncot levakartuk.
El ne váljunk! Merre tartunk?

Álljunk meg smárolni zsemleszagban!
Hajadban őrjítő gerleszar van.
Észrevennem nem volna ildomos,
ám varázsütésre itt a villamos.

A szó itt már nem segít,
adok egy zsepit.
Sajnos műsoros.

Egy raklapon több mázsa morzsa.
Ne szálljunk mégse villamosra.
Talán túllendült a hangulat-hinta –
nesze, Kalinka!

Hidd el, én még a galambszart is szívesen kipuszilgatnám a hajadból.
Csak előbb kísérőnek szerzek meleg cipót.
Indulhatunk is, ha hozzám.
Nem azért, mintha sajnálnám, vagy ilyesmi,
de előbb kurvára lehúztak –
fiatal koromban ilyenért nem kért pénzt a pék.
Bár már ott tartanánk, hogy pajkosan áttolod a számba
az amilázban ázó trutymót!
Kimondom itt, a munkások előtt!
Két kéznek kicsi a zseb –
nem lenne sokkal lezserebb
venni húsz deka tokaszalonnát,
és hívni egy taxit?

 

Konkrétumok, főtt krumplival

A banyatankot mifelénk úgy is nevezik,
hogy burgonyataxi.
Öltözz őszi ködökbe,
költözz az Őzike közbe!
Nem lehet mindent a nyelvre kenni.
Dombság is nevel zsenit.
Zseniális a nép.
Nem is akar semmit.
A bujkálás nem jó irány.
Előbb lakás.

Egyfajta kotlós-igyekezet lengi be a szöveget,
oly nagy Peerben a költési szándék.
Csak még egy sort,
aztán lefekszem, ahogy írva áll.

Hanna az Anna-bálon.
Áldozatot szedett a bányató.
Újságpapírba csomagolt hónapos retek.
Vádbeszédnek hangzik, ahogy a néni
rábeszél.
Vásárlásom törlesztés.
Háztáji vagy húsgyári?
Inkább dolgozzon fel az, aki felnevelt! –
humánusabb tévedésben élni.

De el ne tévedj,
én is csak késlekedem a szaporodással,
mert ott kezdődik az elpusztulás –
mondta Dodónak a Tojás.