Kültelki házak udvarán
mely hosszú, mint a létra,
és lányok ülnek néha
a létra hézagos fokán,
kültelki házak udvarán
hol inget szárogatnak
s öreg kutyák ugatnak,
bealkonyul nagyon korán,
s a házigazda óborán
osztozik három szomszéd,
és hegedű is szól még
kültelki házak udvarán;
s míg kortyol három szomszéd,
benn vitrinben matatnak,
képeslapot mutatnak,
és hegedű is szól még,
s a gerlék fölrepülnek,
a viola sikoltoz,
egy asszony zoknit foltoz,
ó, kinek hegedülnek —
kültelki házak udvarán
elsápadnak a mályvák,
veti a csönd a kártyát,
és itt az éj nagyon korán;
fölbúg egy vízcsap hirtelen
s a pengevékony falakon
áthallatszik a szidalom,
áthallatszik a szerelem,
kulcslyukon néz a szerelem,
s kültelki házak udvarán
távoli sípjel szól, talán
a szél megy itt, a szertelen
kabáttalan kalandor,
egy lámpafényt magára húz —
s a remízben a kalauz
az asszonyára gondol.
(Gergely Ágnes: Újpest.)