Éljen, tépje a rózsát…

Ha már öreg lesz Ön s este, gyertyája égvén,
Tűz mellett űl, sodorva meg bontva a fonalt,
Verseim dúdolgatja s mélázón mondja majd:
Ronsard dicsért így egykor, mikor még szép valék én,

S ha hallja ezt cselédje, kit már a munka végén
El-elnyom a buzgóság s főt bóbiskolva hajt,
Nevemre fölneszel s Önre áldást sohajt,
Akinek munkálkodtam örökös dicsőségén.

Én föld alatt leszek már s merő árny, csonttalan,
Mirtuszok árnya közt nyujtózom gondtalan,
Ön meg anyóka lesz, tűzhelynél görnyedő

S majd bánja már szerelmem s lenéző gőgje olvad,
Oh higyjen hát nekem: tán késő lesz már holnap,
Éljen, tépje a rózsát, ma még van rá idő!

 

(Pierre de Ronsard: Szonett, Heléna számára. Fordította: Tóth Árpád)