A kulturális biodiverzitás költője

Mosza Diána kritikája Vajna Ádám: Oda című kötetéről (Scolar Kiadó) a friss Műútból

Vajna Ádám az ELTE skandinavisztika szakos hallgatója, az Észak, a Hévíz folyóiratok és a Versum online szerkesztője, költő, műfordító. Első kötetében, az Odában pedig olyan dolgokat „engedett meg magának”, amiket lírakötetben nem szokás: lábjegyzetel és hangjegyekkel nótává transzformál egyes sorokat. Verstémái is rendkívül változatos skálán mozognak, zoológiai, posztszocialista, szerelmi és gondolati költemények egyaránt helyet kapnak a kötetben. A kötetet végigolvasva kitárul az olvasók számára Vajna Ádám minden érdekességet szivacsként magába szívó tudata és érzékeny reakciókészsége.

Az Oda már könyvtárgyként is rendkívüli, dizájnja és kivitelezése egyszerre dicséri a Scolar l!ve sorozatszerkesztőinek igényességét és a szerző ötletgazdagságát. Méretében épp egy nagyobb kabátzsebre vagy egy kisebb retikülre tervezték. Az egyszínű narancssárga borítón egy kólát szürcsölő rinocéroszfejjel találjuk magunkat szembe. Kevés szín, kevés vonal, kompakt forma, egy kicsit agresszíven bandzsító orrszarvú, kékje komplementer kontrasztot képez a narancs háttérrel, így a piros betűk és a piros kólás doboz okozta disszonanciát is jól kiegyensúlyozza. A borítókép motívumai visszaköszönnek majd a versekben, ám a szürrealizmust kerülendő külön-külön, A japán herceg kérdésében egy követ issza szívószállal a kólát, az orrszarvú pedig Európa legnemesebb rinocéroszában idéződik meg az Albrecht Dürer rinocérosza című versben. Utóbbi verset elemezve remekül ráláthatunk Vajna tájékozódásának központi tengelyeire: a régi európai műveltség ismerete és szeretete (Dürer), a biológiai elkötelezettség (rinocérosz), az újabb európai közműveltség látótérbe hozatala (német tankönyvek), a régebbi és az újabb idők egymásra írása — a világ felfejtésének rendkívül intelligens módján (a rinocérosz szemében megcsillanó nyugat-európai örök válság).

S arról se feledkezzen meg az olvasó, hogy a düreri állat felidézésével a fiatal magyar költő többek között Salvador Dalí után állt be a sorba, fontos azonban, hogy az Oda rinocéroszhagyományhoz való igazodása kapcsán ne a Musée d’Orsay előtt is megtalálható öntött bronz orrszarvút (az ún. Csipkébe öltözött rinocéroszt) idézzük fel, sokkal inkább a kisebb, márványtalapzaton álló Kozmikus rinocéroszt. A jellegzetes megnyújtott lábakon kissé esetlenül álló vadállat, hátán az irreálisan magas és szabályos aranyozott csigaházzal, úgy vélem, a vajnai poézis egy emblémaállatja is lehetne. Az állat bőre még magán viseli a reneszánsz metszet kidolgozottságát, ez lehetne a magas szintű lírai műveltség, a jól sikerült rímek, az állat robosztussága a gyakran megidézett népköltészeti rigmusok földiességét mutatja, a magas lábak lehetővé teszik, hogy a látható posztszocialista hagyományból és kelet-közép-európai fókuszból is messzire lásson költőnk, az orrszarvú hátán magasodó törékeny csigaház az elvontabb, akár teológiai magasságokat is súroló témák égbetörő oszlopa, az anyagpluralitás pedig túl a térben–időben való változatosságon a stiláris sokszínűséget is jelentheti. Mindkét műremeket (a verseskötetet és a szürrealista szobrocskát) is ugyanaz a szókapcsolat jellemezheti: őrülten zseniális.

Vajna lírája egyszerre friss és váratlanul modern, ugyanakkor tíz körömmel, sőt néhol a lábujjkörmeit is bevetve kapaszkodik a meglevő hagyományhoz. Ez a ragaszkodás műfaji, formai, tematikus szinten is tetten érhető. A versek önállóan is megállják a helyüket, de a kötetkompozíció megsokszorozza hatásfokukat, és szépen rezonálnak egymásra. Az európaiság (és európaiasság) kulturális és kartográfiai alaptapasztalata a költő legmeghatározóbb élménye. A nyelvi és közigazgatási határokat és az ezekből fakadó elszigetelődést a modern civilizációk természetes velejárójaként írja meg, a kisebbségi léttel járó meg nem értettség (hogy Elzászban már nem érti mindenki a német szót — Védőszentem), az országhatárok esetlegességének tragédiája (Piast Erzsébet teljes magyar kísérete), a biblikus műveltség zárvánnyá soványodása (a Salomé könyvespolcában meg nem értett arámi szó, vagy A japán herceg kérdésében nem ismert Elizeus) mellett megjelenik a világbíró utazó képe is, aki belelógatja lábát Dániába (Egy magánügy megoldása), és aki az elzászi német kisebbségnek testvértelepüléseket keres (Júliám védőszentje, Védőszentem). Az egyik legfeltűnőbb aktuálpolitikai felhang is a határok kérdésköre mentén tűnik fel, amikor Sir Walter Lawry Buller életében Vajna az ornitológus hazája kapcsán a szigetországok megkérdőjelezhetetlen lehatároltságáról elmélkedik: „Más országoknak nincsenek végei, / elmegy az ember valameddig, / és máris idegenben van. / Átnéz az ember, mondjuk, egy kerítés felett, / és arra gondol, az ott igazán lehetne a miénk is. / Ilyeneket gondol, sajnos, az ember.”

Ha egyetlen főmotívumot kellene találni az Odában, a bányászat, a kitermelés motívuma lenne az. Smid Róbertnek a Pannon Tükörben megjelent kritikája címe (Termelési versek) is részben erre utal,[1] részben pedig az Esterházyval folytatott dialógusra. A kitermelés megjelenik konkrét geopolitikai, gazdaságpolitikai vetületében (a Kasztília hercegnője szerepversben), a lélek és a hegy mélyén található drága anyagok párhuzamában (Egy olajbányász följegyzései), Strasbourgban tizennégy tonna örömöt termel ki (Védőszentem), és Júliáját is bányásznak hagyja ott Elzászban (Júliám védőszentje). Ez utóbbi képhez hasonló még a mellbevágóan naturalista kép A Himnusz eléneklése végén: „Az arcokon másfél hektárnyi zsíros boldogság / várja a jövendőt.” Az elvont dolgoknak a tárgyak sorában említésével találkozunk a Montenegró egy éjjele zárlatában is: „Mögötte egy ország kezdődik, / gyerekek, almafák, háborús bűnök.”

Interjúiban Vajna Ádám két komoly dolgot nevezett meg, amik semmiképpen sem csorbulhatnak a humor oltárán: a történelmet és a szerelmet. Előbbi előtt alapos tájékozottságának versbe szedésével (pl. Piast Erzsébet teljes magyar kísérete) és szellembizsergető összefüggések feltárásával (pl. Fiumei vajúdás) rótta le tiszteletét. Szerelemügyben pedig a női alakok hétköznapi erotikájának felfedése jellemzi a kötetet, Mucha dekoratív, de hústalan alakjainak ellenpontjait írja. Júlia combját templomtornyok karistolják (Júliám védőszentje), a mézillatú kocsmárosné melléhez szorítja a sörösüvegeket (A független Szlovénia első tavasza), a Düsseldorf felfedezésében pedig csúnya német utcák bámulják a szeretett lány combját. Ki kell emelnünk azonban a nőiséggel kapcsolatos szellemibb passzusokat is, Salomé könyvespolcáról egy feminista könyv hiányzik (Rebecca Traister műve), A csapatok kivonulásában pedig a háborút megélő nők hősiessége előtt tiszteleg. Egyetlen helyen kibukkanó személyes vallomásos lírai hangját egy meghökkentő szerepversbe írja, A Café Démagogue apácája végén elhangzó „Szeretlek” és az elején az ajánlás (Seres Lili Hannának) ugyan leleplezi költőnket, a játék, hogy mindezt egy apáca szájába adja, mégsem bontja meg kötete hangulatát, fenntartja a fikcionalitást.

A cím értelmezéséhez elgondolkodtató adalék, hogy Vajna Ádám a Katolikus Rádió Szépírás rovatának Új Névjegy című műsorában Reményi József Tamásnak adott interjújában az „óda” szó csonkolt változataként is értelmezte a rövidke kötetcímet,[2] a Literán pedig Melhardt Gergővel ezen értelmezés mellett a szó térbeli, iránybeli tulajdonságából indultak ki. Utóbbiban egy kulisszatitok is napfényre került: „Amikor először kezdtem könyvben gondolkodni, az volt az eredeti ötletem, hogy az »oda« ezt az utazást fogja jelenteni, vagyis hogy a prózától és az abszolút szabad versektől eljutunk vagy visszajutunk a legkötöttebb formákig.”[3]

Evidens lehet, hogy költői pozícióját A költő egy napjából vagy a Pásztorok ébredéséből (Nulladik ecloga) olvassuk ki, legkézenfekvőbb mégis a versekről és a költészetről való gondolkodását taglaló, mintegy a kötet „használati utasításaként” is értelmezhető Függelékből következtetnünk. „A versek először is a lét / legalapvetőbb szféráit kívánják megragadni” — írja Vajna a függelék (pontosabban a Függelék) 2. pontjában, a paratextusnak álcázott utolsó vers ugyanis a függelékek tipográfiai hagyományait tiszteletben tartva sorszámozott pontokra van szedve. Aztán a 6. pontban eljutunk a fel nem nyitott tojástartókig, majd a 9. pontban Szent Bonaventúra és a kozmosz–ember-viszony is sorra kerül, a 10. pontban egy lajstromot ad a kötetben szereplő jelölt vagy jelöletlen idézetek szerzőiről, ahol olyan evidenciák, mint Esterházy és Karl Marx után megemlíti az ékírásos akkád agyagtáblákat is, mintegy jelezve, hogy mindaz, amit valaha látott, olvasott, halott, szagolt, az nyomot hagyhatott művészetén, így kár is volna részletekbe menőkig taglalni az elődöket, inspirálókat. Így például nem sorolja fel a megidézettek között John Miltont, akitől a Barokk tudósok tartásának utolsó sorai származnak.[4] „Mindenféle idézet-törmelékeket hurcolnak magukkal, és a megfelelő helyen hurcolnak megfelelő idézeteket, amitől egészen megszépül és kibájosodik” — írja Kukorelly Endre a kötet hátlapján. A húszas éveiben járó költő tehát, ha túlzás is volna azt állítani, hogy Európát, de az Európa-élményt, vagy egyetemesebben a civilizált földlakó-élményt zsebében és szívében hordva alkotta meg első kötetét.

Ahogy a függelék (Függelék!) kapcsán is tapasztalhattuk, Vajna sok mindent „elkövet”, amit lírakötetben nem szokás. Például lábjegyzetel (Egy mondat politikai és magánéleti lehetőségei, A szocialista munkaverseny első napjai), ezzel mintegy kihangsúlyozva a versértés lehetőségeinek sokrétűségét, egyúttal a modern líra szabadságának határtalanságát. A kötet jellegzetes ízét adja még, hogy dalbetéteket ágyazott egyes művekbe (Júliám védőszentje, A kémiai folyamatok vége, A független Szlovénia első tavasza, A zoknigyár varrónője, A civilizáció definíciója, Pásztorok ébredése [Nulladik ecloga]).[5] De izgalmas még a mottóhasználata is, A sünök tudása elé még Arkhilokhosztól emel fiziológusi bölcsességet („[a] róka sok mindent, a sündisznó viszont egy fontos dolgot tud”), ám a Pásztorok ébredése elejére már magából a versből emel ki két sort a következő hivatkozással „(néhány sorral lejjebbről)”.

A legmodernebb köznapi kérdéseket is megmozgató kötet tehát végtelenül meta, minden tollvonása (értsd leütése) a költészet pillanatnyi státuszát, határait faggatja és teremti meg. A dal műfajától a magas gondolati, másrészt a tiszta költészetig (poésie pure) eljutó lírai hagyományban Vajna helyet csinál magának, a trubadúrok, bárdok, programköltők szerepeit is felpróbálva találja meg a saját, felülnézeti (lásd hosszúlábú rinocérosz), ironikus és szeretetteljes hangját. Lappangó humora nem válik maró gúnnyá, szatirikus rájátszásai nem lesznek bántó karikatúrák, mert minden sorában szeretetteljes alázat van. Ez a férfi tanul, elődeitől, kortársaitól, a világ nagy összefüggéseiből (Egy kontinens benépesítése) és kisebb csodáiból (Kanári párom huszonnégy óra alatti elvesztése), de mindezt olyan ügyesen teszi, hogy már első kötetéből is látszik, sokat fogunk még olvasni tőle, és ez jó lesz nekünk.

[1] Smid Róbert, Termelési versek — Vajna Ádám kötetéről, Pannon Tükör, 2018/5, 100–103; elérhető ITT.

[2] Lásd Reményi József Tamás interjúját: Magyar Katolikus Rádió, 2018. 11. 18.; elérhető ITT.

[3] Erről bővebben lásd: Melhardt Gergő: Óhatatlan, hogy lesz humor a versben. Interjú  Vajna Ádámmal, Litera, 2018. október 13.

[4] Reményi József Tamás, I.

[5] Erről bővebben lásd: Melhardt Gergő: I. m.