Fehér vonalak a csillagaim.
Lankad a völgymeleg ködmenet.
Napfénymentes árnyékrudak,
kátrány-kesztyűk mentenek.
Vörösen virít a maradék szépség
a skalpok alatt. A lábak felett
kúszik a homály, hogy ne lássam,
ami fájdalmas lehet.
Tócsaképek feketén.
Tenyérforgács, érhalál.
Peremre fújta – mint szirénát –
egy langaléta délibáb.
Hígabb kesztyű, telt szinezet.
Távolban a szürkület.
Kátyúkban állok, de megyek.
A kanyar után a lehet.