friss műút

-ról, -ről

Rácz Leonóra

Rácz Leonóra

Rácz Leonórának hívnak, idén lettem a soproni Berzsenyi Dániel Evangélikus (Líceum) Gimnázium és Kollégium tanulója, 14 éves vagyok. Első osztályos koromban írtam egy verset, amivel két évvel később indultam egy debreceni versíró pályázaton, és második helyezést értem el. Költői pályafutásomat akkor inkább szögre akasztottam és maradtam a versek és mesék olvasásánál. Közben leírogattam a kalandosabb álmaimat, rajzoltam hozzá, megpróbáltam beleszőni mindent, amit addig olvastam. Ültem hát a kakaós csigával, málnával és tejjel magam mellett és azon törtem a fejem, hogyan tudnék én is úgy rajzolni, mint Róna Emy. Egyszer még egy regény írásának is nekiveselkedtem. Ezt aztán soha nem vetettem papírra, de nem felejtettem még el, nem is hiszem, hogy valaha el fogom. A novellaírással utána is kacérkodtam, a soproni Így Írok Én írópályázaton 2017-ben első, 2018-ban második helyezett lettem novella kategóriában.

Legfrissebb

A rovatból ajánljuk még

Vers

Rácz Leonóra: Meghalsz te is, Esti…

2019. május 02.

Meghalsz te is, Esti
Te, ki szürke kis szállodák éjeinek lovasa vagy
Te, ki a halállal karöltve csavarogtál macskaköves, kacskaringós utcácskákon
Hol virágillattól és szökdöső fényfoltoktól ázik az éjjel
És kacagtatok e cicomás, sáros, furcsa földvilágon
Meghalsz, Esti, pedig láttál mindent
Láttad a szépséget, és a szépségben a romlást
A való torzában az igaz ragyogást
Mint fenséges, szoborszerű vázat
Melyre elemenként épült színtiszta alázat
Az élet iránt.
Esti, mesélj, mondd, miket láttál
Mikor a színes kendőkbe, maszkba öltözött Velencében jártál?
Franciaország lágy riviéráin milyen illatúnak érezted a selypen susogó, karcsú levendulát?
Dobogott-e szíved szilajul, mikor a véletlen hevében megcsókoltad azt a halovány szolgálólányt, puritán porcelánbabát?
Szavad csak szó, mint bármi más
De szavad mögött lángolás
És az élet sokszínű szirmai nagy füsttel égnek el gyönge szíved rettentő lángjai közt;
Talán el se hinnéd.
Kornélom, mindenki Kornélja lettél
Látod, enyém is, és ha most itt lennél
Engem is, őket is pont ezért megvetnél
És gesztenyebarna hajadat borzolva kiáltanál farkast
Fordítanád el bús fejed, szép, szürke szemed tőlünk
És a tengert néznéd áhítattal, csak a tengert.
Törött, torzító tükrökbe ha belenéztél
Az szabályosan mutatta áradó alakod
Domború homlokod
A lázadó.
És még így is meghalsz te is
Kifordított Dávid és Góliát
Elnagyolt Kosztolányi, kié hatalmas, csendes hála.
Magas lényed elenyész poros könyvekben, bezárt antikváriumok polcain
Szemed kifordul, és egy tükörre tapad holtodban
Tébolyultan rohansz, csendesen elroppansz nyakkendőben, frakkban, hófehér ingben
Végtelen folyosókon
Fénysugárként tükörről tükörre pattansz
Mígnem ott leszel megint
Ahol megszülettél
Frakkban, ingben, meztelen
Szemtől-szemben magaddal
És az élet elmereng
Barna üvegcséből tabletta a földre hull
És kialvó lényed mellett landol.
Meghalsz te is, Esti.

 

Szólj hozzá!