Olvadás

Úgy csöpögünk, mint az olvadás.
Már meg se kérdezed, mi van a
fecskékkel, jobban érzem-e magam,
vagy mitől jó egy vers. Olyan simán siklunk,
mint a tengerszemek. Ahogy nedvesedünk,
egyszer csak megállsz. Hátulról
néznél mindenre, ha nem félnél a tájtól;

beeshetsz a lombok közé, madaraidhoz,
de ilyen ez a tél, csak olvad és nincs se
lomb, se madár, víz maradt helyettük.
Bármilyen tavat vagy tengerszemet találunk,
belenézek és kívánok magamnak valamit,
mintha tényleg igazak lennének a legendák,
hogy csodát tesz. Sokszor már állóvizeket
sem találunk, állunk és nézzük egymást,

mint kimerevített szárnyú fecskék,
amik repülni akarnak, de megriadnak;
a felnőttkor küszöbén ők se indulnak sehova.