Baranyai Dóra: Tribeč


Örökké tartott felnőnöd;
anyád kuvik volt, apád szarka,
te csonttollúsereg és gébics és gém
és különböző kultúrák halálmadarai.

Ha nem süt a nap, az egész hegység
eltűnik, keresheted a horizonton, de
beleszürkül az égbe,
máskor olyan erős kontúrokkal kéklik fel
mértanilag tökéletes formája, hogy
a visokoi piramisok szeretőjének vélnéd —
ott születtél, aztán kerültél ide. Mindenre
rászoktál, hogy elfelejtsd;
a tagadás első fázisa, mikor azt mondod,
bármikor le tudnád tenni.

Hogy megtisztítsd magad,
engedned kell, hogy felszaggatott
körömágyaid alá kússzon a forró,
öblítőtől opálos víz,
bütykeid zsibbadni és vörösödni
kezdenek a lavórban.

Torkodon akad az elköteleződés.
Úgyis meg kell ölnöd, akit
utoljára szerettél. Húsban, vérben szeretnék
ébredni.

Ősi nyelvet beszélsz, de egyetlen
őszinte gondolatot sem tudsz
megfogalmazni rajta,

törd csak a fejed. Én megvacsorázom,
lezuhanyzom, mielőtt átjössz,
sokáig fog tartani nyúló,
veszedelmes sírásod.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.